Van egy viszonylag ismert, egészen jó Batman-képregény, amely nemeziséről, a pszichopata-mókamesterről, Jokerról szól. A címe Gyilkos tréfa. Most, hogy készülő könyvemben Komlós Jánosról is írok, ez jutott eszembe erről a kegyetlen, cinikus gazemberről, aki ’45 után az ÁVH tisztje lett, hogy aztán a propaganda területére helyezzék.
Majd – nem utolsósorban tehetségének, műveltségének és végtelen megbízhatóságának, hűségének köszönhetően – a „humor nagyágyúja” lett.
A visszaemlékezések szerint „civilként” rengeteget ivott [konyakot], és folyamatosan mások bántásában, kritizálásában lelte örömét. Beteg ember volt. Ma úgy nevezik az ilyet: súlyosan mérgező.
Jellemző, hogy még mikroszkópos utódja, az amúgy a társutas értelmiséghez képest dicséretes őszinteségre is képes Verebes István így emlékezett rá:
„… megkérdeztem tőle: Hogy vagy János? Azt mondta: Most rúgom az utolsókat. Másokba.”
Aztán meghalt. Tényleg az utolsókat rúgta. Most bemutatom azt az áldozatát, akinek meggyilkolásában bizonyíthatóan, kulcsszerepet játszva is részt vett.
Gyilkosság, írtam, pedig hát jogszerűen, kérem szépen, teljesen jogszerűen: kivégezték. Egy koncepciós ügyben. Szóval, ez nem gyilkosság, vonom vissza. Hanem? De. Az. Erkölcsi értelemben. Előre megtervezett, aljas indokból elkövetett gyilkosság.
Én nem vagyok jogász, a fia az, ifjabb Komlós János, gazdag, befolyásos ember, ő volt az, aki a Gyurcsány Ferencről hírhedtté vált Creditumban, ahogyan barátja, a ma már íróként ismert Kerékgyártó István fogalmazott:
„kihalászta a halakat” abból a halászléből, amit a kommunisták főztek – teszem hozzá: belőlünk.
Ez egy privatizációs cég volt, ahol – mondhatni – összehordta a kádereket a szél. Ott volt Bajnai Gordon apukája, aztán később jött a Taurust a csőd és megszűnés felé kormányzó, nyilván nagyon okos Tatai Ilona, aztán a kis Gyurcsány, a bátortáboros jótét-lélek Küllői Péter, meg ifjabb Komlós, meg Kerékgyártó, és hát: halásztak. Lelkük rajta.
Idősebb Komlós az ötvenes évek elején áldozatokra halászott. Így emelték ki a pálosszentkúti rendház főnökét, Vezér Ferencet.
Vezér tragédiájáról – és arról, hogy hogyan járatták le a korabeli propagandában – korábbi cikkemben írtam. De nem árt az ismétlés:
„Vezér Ferenc pálos szerzetes egy másik »szovjetellenes« összeesküvés fő vádlottja – írják a „Halálra szántak, mégis élünk!” című könyvben. – A szerzetes 1944-ben nőket védelmezett az orosz katonák ellen. [Vagy inkább: szovjet katonák ellen].
Birokra kelt egy katonával, akit lövésre kész fegyvere halálra sebzett. A vád: fegyveres csoportot szervezett a szovjetek ellen. A »csoport« 8 tagját halálra ítélték, hatot ki is végeztek Vezér atyával együtt.”
„A legfőbb vádpont az volt ellene, hogy Pálosszentkúton megölt egy szovjet katonát – mesélte erről Imre Csanád atya a Demokratának [1997]. – A szókimondó és bátor atya már régen szálka volt az ávósok szemében, s ezért a tartományfőnök – hogy ne legyen a hatóságok szeme előtt – Vezér Ferencet lehelyezte Pálosszentkútra.
De az ÁVH mindenképpen le akart számolni Vezér atyával, s jól jött nekik, hogy akkoriban Pálosszentkúton találtak egy halott szovjet katonát. Azonnal rá is fogták, hogy ő ölte meg. Pedig az égvilágon semmi köze nem volt a dologhoz.”
Páter Máté Péter máshogy emlékezett a Szerzetesvallomások című riportkötetben, és ez tűnik számomra a leghitelesebbnek: „1944-ben, amikor jött az orosz invázió, a tartomány főnökünk kissé megijedt és minden atyát, minden testvért fölrendelt Pestre, de mivel a híveknek szükségük volt lelki ellátásra, Páter Vezér Ferencet otthagyta Szentkúton, hogy a hívekkel törődjön. A tanyavilág lakói kénytelenek voltak egy ún. nemzetőrséget alapítani, mert nehéz volt az orosz vagy nem orosz szabadon garázdálkodó katonák rendben tartása.
A nemzetőrség parancsnokának Páter Vezér Ferencet választották. Még ebből nem lett volna talán komolyabb probléma, hanem az egyik tanyára betörtek az oroszok és akkor három vagy négy oroszt agyonlőttek a nemzetőrök. Elásták őket becsülettel, szépen, de jött a tavasz, és annak a parasztembernek a birtokán, aki nem tudott semmiről, kezek és lábak bújtak elő a föld alól.
Sietett hát az orosz parancsnokságra és jelentette az egészet. Ebből aztán nagy felfordulás lett, az összes nemzetőrt elvitték. Több ember örökre eltűnt. Jól megverték a Ferenc atyát is, de pár hét után kiengedték.”
Eszerint „ezt a rég lezárt és tisztázott ügyet »frissítették fel« a Grősz-perben. A »vádlottól« erőszakkal kicsikart beismerő vallomás alapján ítélték halálra a pálos rend legújabb kori vértanúját, P. Vezér Ferencet.”
És ekkor belépett a képbe Komlós. Az ÁVH tisztje korábban Szegeden [Janikovszky Béla vezetése alatt, aki ott ismerkedett össze Janikovszky Évával], majd Pécsett „dolgozott”, már ha a többségében teljesen ártatlan emberek bebörtönzését és esetleges kivégzését munkának nevezzük. Komlós 1951 tavaszán átkerült „az I. (Hálózati) Főosztály 2. osztályára, amelynek feladata a »belső reakciós« erők illegális tevékenységének felderítése és megszüntetése volt.”
[Az idézetek Cserényi-Zsitnyányi Ildikó remek tanulmányából valók.]
Itt a „b alosztályon” dolgozott, harcban a „klerikális reakcióval”. [Ahogyan mondjuk a rádiós Ipper Pál is ellenük dolgozott]. Kulcsszerepet játszott a szerteágazó Grősz-ügyben, fő feladata a Vezér Ferenc elleni eljárás” volt.
„Komlós először 30 szovjet katona halálát akarta Vezér Ferenccel összefüggésbe hozni, a beismertetéshez több kényszerítőeszközt is alkalmazott a kihallgató. A leghatásosabb eszköz a fogoly teljes bizonytalanságban tartása volt, Komlós veréssel fenyegette, az ügyészi meghallgatásig fenntartotta annak a lehetőségét, hogy ügyét átadják a szovjeteknek, és az NKVD fogja lefolytatni a vizsgálatot. Mindent megtett azért, hogy alaposan előkészítse az ügyet a nyilvános tárgyalás lefolytatásához, ügyelve az előre megírt vallomásokra, a jól megrendezett szembesítésekre, de főként arra, hogy Vezér Ferenc »jól szerepeljen«”.
„A »tárgyalásra megfelelően előkészített« Vezér Ferenc elleni bírósági eljárás gyorsan lezajlott.
Komlós az utolsó pillanatig elhitette a páterrel, hogy egy nagyobb ügy részeként lesz elítélve, így csak a tárgyaláson szembesült azzal, hogy ő az egyetlen, akit emberöléssel vádolnak. […] Vezért Budapesten, 1951. augusztus 1-jén, más források szerint 3-án végezték ki, és Vanay Frigyes álnéven temették el a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájában.”
Mit lehet ehhez hozzátenni? Csoda, hogy Komlós a visszaemlékezések szerint naponta egy üveg konyakot letolt a torkán? Csoda, hogy nem élte meg az öregkort? Rendben van-e az, hogy amíg az ártatlan Vezér Ferencet álnéven földelték el, Komlós János sírján annyi áll: Komlós?
Miért nem az, Komlós, a gyilkos. Még rímel is, ha már a gyilkos tréfával kezdtem. Csak nevetni nincs kedvünk.
