Az Erdős Péterről készült első írásom folytatását kezdjük egy ötvenhatos képpel. A helyszín a Magyar Rádió, a kommunisták éppen igyekeznek „megnyugtatni” a „népet”. A forrás [Népszabadság, 1957. január 22.] jórészt megbízhatatlan, de a jelenet érdekes. A cikksorozat a Rádió ostromáról szól.
A következő képen a főszereplő az egyik később ismertté vált „nagyimrés” [a ’90 után kialakult, meglehetősen egyoldalú médiahelyzetnek és „narratíva-teremtési lehetőségeknek” köszönhetően őket, ezt a Nagy Imre-kört helyezték a fókuszba, mint ötvenhatosokat, forradalmárokat].
„Az erkélyről mások is megkísérelték, hogy szóljanak a tömeghez – írta a Népszabadság. – A technikusok hangszórót szereltek fel, mikrofont állítottak és néha működött is, míg néhány odairányzott kődarab szét nem verte. Előbb a rádió munkatársai, majd Erdős Péter, a Petőfi-kör vezetőségének tagja próbált szólni s az indulatokat csillapítani. Erdős így kezdi:
»Magyarok! A Petőfi-kör küldött hozzátok.«
Egy pillanatra halkul a kiáltozás. A mellette állók izgatottan súgják neki:
»Mondd meg, hogy ültél, mondd meg, hogy Rákosi lecsukott.« Mondja, de hajaj, ki hederít már arra. Ráadásul a hangszóró se működik. Erdős hősi mozdulattal kiránt a zsebéből egy fehér papírlapot. »A Petőfi-kör vezetőségének megbízólevele« rákiáltja, s ledobja az utcára.
A papír a földre hull, fel sem veszik. Erdős Péter hátralép…”
Nem túl hősies kép. A Népszabadság cikke szerint a Rádió munkatársai után a Petőfi-kör kádere, a kommunista Erdős próbálta megnyugtatni a tömeget. „Mondd meg, hogy ültél, mondd meg, hogy Rákosi lecsukott” – tanácsolja valaki, hátha ezzel legitimálni tudja magát Erdős. [„Az előzményt ne mond” – tehetnénk hozzá szarkasztikusan.] „De hajaj, ki hederít már arra”, mire Erdős hősi mozdulattal – nyilván gúnyosan írta a szerző, máskülönben értelmezhetetlen – leejt egy papírt, majd hátralép. Lehet, hogy részben kitalált ez a jelenet, viszont nagyon is hihető. Az ekkor már „reformkommunista” Erdős hiába próbálta nyugtatni a tömeget.
Hogyan kezdődött az egész? Hogyan, honnan jutott el Erdős Nagy Imréhez? Ugyanonnan mint az egykori „Vologya” szinte összes fontos embere, és nyilván maga is „Vologya” is – az embertelen terrorgépezet jobban vagy kevésbé ismert tagjai voltak. Erdősék propagandistaként.
A Svájcban megismert „eszmevilág”
„1944-ben Buchenwaldba hurcolják, majd az amerikaiak bevonulása után a Vöröskereszt Svájcba viszi. 1946 júniusában visszatér és kapcsolatba kerül a munkásmozgalommal, amelynek eszmevilága már korábban sem volt idegen tőle” – olvashatjuk az indulásról a Demokrata 1995-ös összefoglalásában.
Az utolsó félmondat azért sántít. A valóságot sejthetjük: ahogyan annyi elvtársának – például a szintén „nagyimrés” Vásárhelyinek, aki még Mussolini híveként indult, onnan farolt át a célegyenesben a vörös sávba –, neki se lehetett túl sok köze ’45 előtt a mozgalomhoz.
Egy másik cikkből [szintén Demokrata, 2004, Erdős és társaik előéletéről a liberális vagy szocialista-szimpatizáns sajtóban nem szívesen írtak] tudjuk: „Ott [Svájcban] lépett kapcsolatba a genfi kommunistákkal, majd hazatérése után 1946-ban a Madiszban vállalt szerepet”.
„Beiratkozik a Hont Ferenc-féle színházi kollégiumba, amit lényegében marxista szemináriumnak tekint” – folytatják a ’95-ös írásban, ami ismét árulkodó: mi szüksége lenne Erdősnek a marxista szemináriumra, ha már korábban sem volt idegen tőle a munkásmozgalmi eszmevilág?
„Újságírói állást kap a Szabadság — saját megfogalmazása szerint — kommunista bulvárlapnál, ahol együtt dolgozik Zelk Zoltánnal, Gábor Andorral, Darvas Szilárddal [őt ma már íróként, humoristaként ismerik, elképesztő cikkekkel kezdte ő is]. Anyagokat gyűjt a koalíciós partnerpártok ellen. Pártfőiskolára küldik, majd a Szabad Néphez kerül. »Révai volt a főszerkesztő… Parádés társaság gyűlt össze, Vásárhelyi Miklós, Losonczy Géza, Gimes Miklós « — emlékezik Erdős.”
Parádés társaság valóban. De miért mennénk ennyire előre? „Anyagokat gyűjt a koalíciós partnerpártok ellen” – előző cikkemben bemutattam a „nyomozások” alapján készített uszító írásait.
A legfontosabb feladata neki is a legnagyobb ellenfél, a Kisgazdapárt szétverése volt. Aztán jöttek a szocdemek „szélsőjobboldalinak” bélyegzett, azaz nem szalámizós tagjai.
Tény, hogy hamar buzgó és ismert propagandistává vált, olyannyira, hogy a későbbi áldozatok is megpróbáltak fellépni ellene.
Hiába tiltakoztak Erdős ellen a kisgazdák
Erről tanúskodik az a cikk, amely az Igaz Szóban, azaz a „Magyar Néphadsereg agitációs lapjában” jelent meg:
„Gordon követ és Nagy [Ferenc] miniszterelnök el akarták némítani az újságírót aki leleplezte a disszidált diplomaták, fasiszták, reakciósok, valamint az emigrált nagytőkések svájci hadjáratát a demokratikus Magyarország ellen”
– így a cím.
A cikkből kiderült, hogy Erdős a következő „riporttal” jelentkezett az „egyik budapesti hetilap január 25-i számában”:
„A disszidált diplomaták, fasiszták, reakciósok és emigráns nagytőkések hadjárata Svájcban Magyarország ellen”.
„Ez részletesen és mint azóta kiderült, pontosan beszámolt az összeesküvők külföldi tevékenységéről – írta az Igaz Szó. – Pár hét múlva Gordon Ferenc tiltakozott az összeesküvőket ért támadás ellen Nagy Ferencnél, így kezdte levelét:
»Meggyőződésem, hogy az ilyen cikkíró a lehető legrosszabb szolgálatot teszi és a legkevésbbé sem járul hozzá a magyar köztársaság megbecsülésének öregbítéséhez. Sőt az is meggyőződésem, hogy a nevezettnek és a hozzá hasonlóknak nem is ez a céljuk, hanem egyedül és kizárólag az, hogy a maguk jelentéktelen személyét előtérbe tolják és valami kicsinyes karrierbeli előnyhöz jussanak«.”
[Mennyire pontos és hiteles leírás.]
„Erdős Péter cikke magán viseli a múltban oly joggal elítélt piszkolódó riportok minden ismérvét…
Kvalifikálhatatlan általánosítás és rágalom az, amit Erdős úr megenged magának akkor, amikor azt írja, hogy folyik a magyar pénz, a reakciós nyugateurópai sajtó olcsón hajlandó rágalmazni Magyarországot.
Ha eszébe jutna valakinek ezt lefordítani és az itteni sajtóban közzétenni, kimondhatatlan károkat okozna és féléves munkánkat tenné tönkre.”
„Kvalifikálhatatlan általánosítás és rágalom az, amit Erdős úr megenged magának” – fogalmazott Gordon Ferenc, aki a propagandista bármelyik cikkéről leírhatta volna ugyanezt. Az Igaz Szó szerint persze ez is csak az árulást bizonyítja:
„Így képviselte Bernben a magyar nép pénzén Gordon Ferenc a magyar nép ellenségeit. Így igyekezett kiütni a tollat Nagy Ferenc az összeesküvők leleplezőinek kezéből. Most békén élnek külföldön az összeharácsolt pénzből. Most már nem zavarja őket a sajtótámadás sem. De a zongorán, amit »felhangoltak«, nem sikerült játszani…”.
A cikk 1947. június 11-én jelent meg. „Békén élnek külföldön az összeharácsolt pénzből” – írta a szerző.
Ebből annyi igaz [szó], hogy külföldön maradtak – nem jöttek haza eljátszani a szerepüket a koncepciós perben, hogy a végén felakasszák vagy börtönbe zárják őket. Nagy Ferencet a szabadsága alatt, Svájcban kényszerítették lemondásra június elsején, miután személyi titkárát, Kapócs Ferencet május 28-án letartóztatták. Ennyi, a Kisgazdapártnak, bár még működött egy ideig, valójában vége volt. A párt másik nagy egyéniségét, Kovács Bélát – titkára a börtönt megúszó Göncz Árpád – pedig a Szovjetunióba hurcolták.
Nagy Ferenc lemondását meg sem várva új miniszterelnököt választottak Rákosiék, közben június 3-án pártjából is kizárták, majd már a cikk megjelenése után az állampolgárságától is megfosztották.
Gordon Ferenc is pontosan tudta, mi várna rá. Ő ügye berni követ volt ekkoriban, de korábban a Kisgazdapárt gazdasági osztályát vezette. A cikksorozat után lemondott állásáról, és nyugaton maradt.
Gárdos Miklóst se felejtsük el
A fenti cikk szerzője egyébként Erdőshöz hasonlóan ismert propagandista: Gárdos Miklós, a Vörös Hadsereghez csatlakozott „újságíró”, Gárdos Péter filmrendező apja. Nyugdíjazásáig a Magyarország című hetilap főszerkesztő-helyettese volt. 1947-ben dörzsölhették a tenyerüket: munkájuknak is köszönhetően mestereik átvették a hatalmat. Fia, Gárdos Péter megható történetet írt, majd rendezett apja és anyja szerelméről, azt ezt méltató [bár a filmet nagyon érzelgősnek nevezi az újságíró] cikkből van ez a fotó:
Érdekes, de a sorok között saját fia is elismerte, életműve – ha leszámítjuk az uszítást – értéktelen:
„MN: Gárdos Miklós költőként kezdte, írt könyveket is, de élete nagy részében újságíróként dolgozott. A versei és regényei közül akad olyan, amit érdemes ma fellapozni?
GP: Nem nagyon. Bár a fiatalkori versei közt van kettő-három, ami nem mindennapi talentumról árulkodik. A regényei, azt hiszem, főleg nekünk, az utódainak értékesek.”
Összefogdosták a „valutázókat”
Propagandistaként viszont lelkesek voltak. Erdős tényleg fáradhatatlanul „gyűjtötte az anyagokat” a diktatúra ellenségei ellen. „Őrizetbe vettek hatvan árdrágítót ás valutást” – írta a Szabadság 1947. június 26-i számában. „A gazdasági rendőrség küzdelme a drágaság ellen egyre fokozódik. Újabb és újabb detektívcsoportokat állítanak be az élelmiszerpiac, a textilkereskedelem és egyéb fontos közszükségleti cikkek árának ellenőrzésére. Hétfő reggel óta különböző gazdasági visszaélések miatt harminchét nagykereskedőt, vállalkozót, »alkalmi feketézőt« állítottak elő s vettek őrizetbe.”
A sorok közül kiolvashatjuk a terror általánossá válásának folyamatát:
„Az élelmiszerárak budapesti ellenőrzése mellett megélénkült a GR vidéki kirendeltségeinek munkája. Ellenőrzik a vidéki piacok kialakulásának körülményeit és erélyesen félreállítanak minden nagykereskedőt, aki spekulációs célokból felhajtja az árakat.”
Erélyesen. Máskor a „kisemberek” érdekében szólt: „Miért jutnak a börtönbe a kisemberek, hogy kerülnek szabadlábra a gazdagok? – Az elnökök, ülnökök és szakértők titka”
„A gazdasági rendőrség Vigyázó Ferenc utcai épületéből csomagokkal és pokróccal indulnak az ügyészségre az őrizetbe vett árdrágító feketézők, üzérek, a valuta és arany feketetőzsde hiénái. A hosszú sort detektívek és rendőrök kísérik.
A gyanúsítottak között egyaránt vannak drágító kiskereskedők, »fekete« zsemlyét sütő pékek és Teleki-téri árusok, tőkések, kosztpénzuzsorások, gyárosok.
Mi történik ezután? Az újságolvasó csak ennyit tud: Sándor Józsefet, vagy más kisembert, aki tíz kiló lisztet feketén adott, vagy vásárolt, hosszú hónapokra ítélik, de Deák Árpádot, a Majestic étterem és szálló tulajdonosát, aki kétszázötven-háromszáz százalékkal drágította az árakat, szabadlábra helyezik, a tárgyalást pedig elnapolják a végtelenségig.
Mert? Hogyan? Az képzelné a tájékozatlan, hogy a hosszú sor a Vigyázó Ferenc-utcából megérkezik egy másik épületbe, valahova a Markó-utca tájékára, ahol elsősorban kettéosztják a társaságot.
Külön állnak a gazdag úriemberek és azok, akik a közelmúltban voltak annyira gazdagok, hogy még ma is számítanak valamit, a másik oldalra állnak a kisemberek.”
[Mennyire ostoba és iskolás szöveg.]
„Nos, nem ilyen egyszerű a dolog. Az igazság tekervényes útvesztőiben sokkal hosszabb az út a kisember számára a börtönig, az urak számára a szabadlábra kerülésig. Az utóbbi azonban nem maga teszi meg az utat, hanem megvárja, míg jólfizetett ügyvédje, aki minden utak ismerője, átvezeti a labirintuson. Az uzsorabíróságon az igazság alszik, csak ügyvédek vannak ebben.”
A cikk végén Erdős elárulja a megoldást, hogyan lehet leszámolni a vádlottakat védő jogászokkal és a társaikkal. Internálni kell mindenkit. Igazán eredeti gondolat Sztálin után.
„Grófoknak még mindig nincs hely a gyűjtőfogházban? Mit lehet itt tenni?” – tette fel a kérdést, majd:
„A Gazdasági Rendőrség megtalálta az egyedüli célravezető receptet: azokat, akik minden kétséget kizáróan súlyosan veszélyeztették az ország gazdasági rendjét, internálják. […] Erdős Péter.”
Hosszan lehetne folytatni az újságíró cikkeinek ismertetését, de jóval érdekesebb az a memoár, amelyet egy volt ÁVH-s tiszt jegyzett. Az a Kiss József, akit később – egy szerinte mondvacsinált ügy miatt – internált a munkaadója, az ÁVH.
Erdős, a bejáró, Róna Tibor, az ÁVH-s
Az írás számomra hitelesnek tűnik, annyira mindenképp, hogy idézzek belőle, mert fontos forrásanyag. A benne rejlő mikrotörténeteket tekintve érdekesebb [és szerintem őszintébb] Farkas Vladimir Nincs mentségénél is. Amúgy nem csak Erdős, de Vásárhelyi Miklós is mellékszereplő a könyvben. De erről majd máskor.
Most egy másik ügyről – arról, hogy hogyan tollasodtak meg bizonyos ÁVH-sok, „gazdasági rendőrök” és a hozzájuk csapódó káderek az országból elüldözött, elmenekült vagyonos emberek maguk mögött hagyott ingatlanjain, ingóságain. Ez volt az ár, erről szólt az útlevél-üzlet. A főszereplő a hatvanas évek ismert humoristája: Róna Tibor.
„Tehát az eddigiek után elindult az Útlevél Osztályon az új élet, amit az ÁVO irányított a háttérből – írta a volt ÁVH-s szerző. – Nagyon érdekes volt Róna Tibor magatartása. Ez a kimondott úrigyerek viselkedésű fiatalember, sokkal többre volt képes, mint azt a nyomozócsoportot irányítani, amely a keze alatt volt. Ezek a fiúk lényegében semmi értékes és érdemes munkát nem végeztek.
Az volt a feladatuk, hogy a külföldi magyar követségről beérkező útlevélkérelmeket, vagy meghosszabbításokat lenyomozzák, a kérelmezőt azonosítsák és az információkat begyűjtsék.
Ezt egy nyomozati jelentésben leírták, Róna leszignálta, fölküldte a külföldi csoportnak, az véleményezte és annak alapján a Külügyminisztériumon keresztül az illetékes külképviselethez eljuttatták. /Abban az időben a követségeinknek nem volt önállóságuk az útlevélügyekben, csak a mi engedélyünkkel hosszabbíthattak meg útlevelet, vagy adhattak ki újat./
Közel két évig voltam egy szobában Róna Tiborral, úgy hogy eléggé megismerhettem életfelfogását, gondolkodását és elképzeléseit. Irodalmi ösztönei voltak /ami később írásaiban, színházigazgatói működésében megnyilvánult/ állandóan bejártak hozzá újságírók, írók. Szerkesztette egy darabig a Rendőr Újságot, áttekintő összefoglalásokat irt, könyvekről- kiadásokról tárgyalt, színdarabokban vállalt társszerzőséget.”
[Valóban így volt, Róna Tibor írásai rendszeresen megjelentek a Magyar Rendőrben. Erdőshöz hasonlóan ő is szerepelt szórakoztató esteken. Ő bizonyítottan tisztként, ami nyilván felveti majd a kérdést: hogyan kapcsolódott Erdős a Gazdasági Rendőrséghez?]
„Róna az eszével felmérte az erőviszonyokat és úgy viselkedett, hogy az Útlevél Osztályt ugródeszkának használhassa. Ennek érdekében Weller [Antal őrnagy] magas politikai képzettségéről dicshimnuszokat zengett, de még a háta mögött is, nehogy valaki kétségbe vonja az őszinte magatartását Weller irányában. […] Amikor Weller beköltözött a King cukrászdai házba és csak az üres bútora volt, amit én igényeltem az Elhagyott Javaiktól, Róna édesanyja egy ruhakosárral való edényt kiselejtezett, amit én vittem el egy kora reggel Szabó Kálmánnal Weller lakására. Adakozásai nem voltak kihívóak, udvarias figyelmesség volt minden cselekedete. Beosztott nyomozóit mind lenézte, bunkó, műveletlen sutyerákok voltak. […]
A vele eltöltött idő alatt ismerkedtem meg sok olyan személlyel, akik semmi kapcsolatot nem tartottak velem, semmi dolgunk nem volt egymással. Írók, újságírók közül csak egyet említek meg, aki az életem későbbi szakaszában szerepelt. Ez Erdős Péter újságíró volt.
Mivel Róna Tiborral egy szobában voltam, barátaival akarva-akaratlan találkoznom kellett.
Az együtt eltöltött húsz hónap alatt Erdős Péter 3-4 esetben kereste föl Rónát s bár újságírásról beszéltek, de Erdős mindig megtoldotta a szövegét, hogy valakinek az ügyében információt kérjen.”
Szóval az ÁVH-s tiszt szerint Erdős felkereste a politikai rendőrséget információkért. Amellett, hogy a Gazdasági Rendőrség hivatalos propagandistája és alkalmi mókamestere volt. A besétálás egyik célját ismerhetjük: hogy „anyagokat gyűjt[sön] a koalíciós partnerpártok ellen”.
„Utolsó alkalomkor Erdős kiment Rónával az Eötvös utcai Ottó féle vendéglőbe, ott beszélgettek, utána visszajöttek. Sablonos színházi dolgokkal traktálták egymást, majd Erdős eltávozott.
Róna Tibor másnap nagyon idegesen viselkedett és elmondta, hogy Erdőssel van egy közös barátjuk /azt hiszem, egy iskolába jártak/ Svéd István, a győri Gyapjúfonó budapesti igazgatója. Svédnek, vagy a feleségének dúsgazdag rokonai vannak nyugaton és Svéd szeretne kimenni. Azt nem meri megkockáztatni, hogy egyenesen kivándorló útlevelet kérjen, fél attól, hogy akkor a Gazdasági Rendőrség felfigyel rá és nem engedik ki.
Arra kérte Róna Tibort, hogy Weller Antallal intézze el, hogy megkapja a kivándorló útlevelet. Svéd ezért Rónának átadja a Fehér György utcai komfortos lakását, Erdős Péter újságíró aki összehozta az ügyet, kap 10 ezer forintot Svédtől a közvetítésért.
Azért mondja el nekem, – mondta – mert nem mer egyenesen Wellerhez fordulni, ismerve az ő vaskalaposságát ilyen dolgokban, arra kér, hogy beszéljem rá Wellert, hogy engedélyezze a sima kivándorló útlevelet. Megmondom őszintén abban az időben nagyon szimpatizáltam Rónával és nem kellett sokat lelkiznem, hogy Wellernél vállaljam a szerepet.
A következő vasárnap Weller Antallal ebédeltem, ahol rátértem a tárgyra. Weller fintorgatta az orrát, de én addig agitáltam, míg Weller engedett. Ebben persze nagy szerepet játszott az a körülmény, hogy Róna mindig »nagy tisztelettel« nézett föl Wellerre, igen nagyra értékelte az emigrációt, ami mindig is jólesett Wellernek.
A probléma csupán az volt, hogy rávegyük-e a listára, vagy azután írjuk-e a sor végére, amikor már a jóváhagyott listát visszahoztam, így Wellertől megvolt a zöld út. Svéd útlevelet kapott, Róna lakást, Erdős pedig 10 ezer forintot.
Hát voltak baromságaim és még én ezek után 36 évig maradtam albérlő.
Később a Fehér György utcai lakást Róna eladta, /azt hiszem az apja halála után/ és visszaköltözött édesanyjához a Bástya-u. 15-be.”
A szereplők közül egyedül Svéd Istvánt nem tudtam azonosítani, van egy ilyen emigrált művész, de elvileg nem ő az. Viszont a többi, a nevek, a részletek stimmelnek, és még a címeket is felsorolta. Nem véletlenül neveztem igen hitelesnek ezt a szöveget.
Kiss József több hasonló esetet leírt, de azt is, hogyan pakolták ki a politikai rendőrség emberei a különböző lakásokat, házakat és üzleteket, gyakran úgy, hogy kinéztek valami műtárgyat, a tulajdonost elüldözték, internálták vagy letartóztatták, aztán szétosztották a „szajrét”. Írt érdekeset Bauer Miklósról, Vásárhelyiről, de szinte minden ismert vagy kevésbé ismert ÁVH-s tisztről.
De erről majd máskor.
–
Vezető kép: Illusztráció, megvágva. Tisztek esküsznek. Forrás: Fortepan
