Most, 2025 karácsonyára jelent meg legújabb könyvem, a címe: Kiterítenek úgyis – József Attila és a mozgalmárok. Időről-időre közlök belőle egy-egy részletet. A következő Gyömrői Editről szól. 

Mező Gábor: Kiterítenek úgyis – József Attila és a mozgalmárok (Századvég Kiadó)

(részlet)

Gyömrői Edit, József Attila pszichoanalitikusa több könyvet is publikált, az egyik a már említett Megbékélés volt, a másik a felvillantott, félig-meddig önéletrajzi Szemben az árral.

„Az életrajzi lexikon szerint pszichoanalitikus, író és költő – írta róla Mórocz Zsolt [irodalmár]. – Utóbbi kedvtelései inkább mennyiséget, mintsem minőséget takarnak. Magyarul megjelent regénye, a Megbocsátás a tisztes középszer szintjét sem éri el.”

Valóban. Ez a fajta keresetlen őszinteség ritka, akár a fehér holló.

A Szemben az árral sem lebilincselő szöveg, de mivel a saját múltjáról is szól, a kutatás szempontjából feltétlenül érdekes alapanyag. Ebben az értelemben valóban: „csemege”.

Az eredeti szöveget Gyömrői még németül jegyezte le, és a marxistaként induló Kis János filozófus-politikus, az SZDSZ későbbi ideológusa fordította le magyarra a nyolcvanas évek elején. Mivel Kis édesanyja is befolyásos káder volt – előbb Rákosi Mátyás titkárságán dolgozott, majd az Írószövetség szervezőtitkára volt –, talán azt gondolta, csak kiadják majd ezt a szöveget. Nem így történt. Bár úgy volt, hogy megjelenik a Magvető Kiadónál, az egykori katpolos főtiszt, Kardos György nem tartotta erre alkalmasnak.

Kardos elvetemült gazember volt, de kétségtelenül okos, lojális és ravasz. Pontosan tudta, mi jelenhet meg a Kádár-diktatúrában.

Ahogyan Kőszeg Ferenc írta:

„A politikai hatalom – személy szerint Aczél György – hallgatólagosan tudomásul vette az irodalmi élet belső hierarchiájának a létezését. A rendszerpárti írók kaphattak kitüntetéseket, életműszerződéseket, de vacsorára Aczél a tűrteket szerette meghívni, ha cserébe eltűrték, hogy meghívja őket. Így Kardos György sem merész, vállalkozó szellemű kiadói menedzser volt, nem harcos, de a világra nyitott kommunista, ahogy hódolói, a halála után kiadott emlékkönyv szerzői jellemezték, hanem Aczél tábornok első számú csapattisztje. Esetében bátorságról beszélni körülbelül olyan, mintha azt mondanánk: Aczél bátran hívta magához vacsorára Illyés Gyulát.”

Pontos és fontos. Kardos szerint Gyömrői regénye középszerű volt:

„Hősének sorsa biztatóan indul: izgalmasnak és tartalmasnak ígérkezik a családjával és osztályával meghasonlott polgárlány története. Sajnos, igen hamar feminista, társadalmi, történelmi, »faji« és »keleti« közhelyek uralkodnak el írásán. […] Mivel Éva – némi extravaganciával leplezve ugyan – alapjában érzelmesen-felületesen fogja fel az eseményeket, a világot, a regény ellaposodik” – írta.

Tényleg gyöngécske írás, inkább egy műkedvelő szerzeménye, de közben ízig-vérig marxista, baloldali propagandaanyag. Kardosék nézőpontjából persze tényleg feminista. Talán nem véletlen, hogy először igen óvatosan, mindössze ötven példányban, magánkiadásban jelentették meg. Magyarországon nyilván csak József Attila miatt publikálták, hiszen Gyömrői a saját jogán egyáltalán nem lenne ismert. Ez azért is érdekes, mert a szerző tudatosan elfeledkezett a költőről a műveiben. Kitörölte a kellemetlen epizódot, mintha meg sem történt volna. Vagy talán megunta, hogy állandóan József Attilához kapcsolják.

A Szemben az árral főszereplője „Éva”. A gazdag magyar zsidó családból származó lány ‘19 után kimegy Bécsbe, ahol éli az „emigránsok” életét. Proletárénképének is megfelelve egy varrodában, majd egy esernyőgyárban dolgozik. Utóbbi azért is érdekes, mert Szántó Judit is egy esernyőgyárban munkálkodott. Sőt, ha minden igaz, maga Kádár is. Bár utóbbiról nehezen tudjuk elképzelni, hogy valaha is tisztességes munkája volt.

[…] Gyömrői Edit Évája – hasonlóan a szerzőhöz – öntudatos és büszke kommunista. Amikor édesapja meglátogatja Bécsben, veszekedni kezdenek, hiszen utóbbi nem ezt a sorsot szánta a lányának. „Kitagadlak az örökségből” – mondja a regényben az apa, amire a lány visszavág: „Menj csak, sokkal előbb, mint hogy meghalnál, szocializálni fogják a vagyonodat.” 

Kevéssé bájos visszavágás – bár sajnos nem egészen légből kapott, ’45 után megtanultuk. Ezután a férfi közli a lányával, hogy innentől fogva nem ismeri őt, és visszamegy Budapestre. Ennek is lehet valóságalapja: Gyömrői Edit apja Gelb Márk bútorgyáros, magyar királyi udvaritanácsos volt. Klasszikus „burzsoá”, osztályellenség. A lány hamar „levált” a családjáról, részben állítólagos testvérféltékenysége (illetve anyai szeretethiány), részben a politikai nézetei miatt.

Főhősére, Évára Bécsben talált rá az első komoly kapcsolat, a férfit „Chrisnek” hívták, de ez természetesen álnév volt, hiszen az igazit „a családjával együtt a szlovákiai városkában hagyta”.

Akár egy bőröndöt. Egy újabb a nevét és a családját is elhagyó, a gyökereit elvágó szereplő. Együtt élnek, gyerekük lesz, „Péter”, s közben élik a mozgalmi életüket. Végzik a különböző pártmunkákat, feladatokat. Aztán „Éva” egyszerűen megunja a bécsi életet, és bejelenti, hogy szakít a férfivel. Utóbbi a döntését nagylelkűen elfogadja, ahogyan Gyömrői írta: „Nekem adta Pétert.”

Hadd legyek őszinte: akár egy zsák krumplit. Vagy a váláskor az öreg lemezjátszót. Fontos ez a mondat, éppen így megy, így ment ez a mozgalomban. Értetlenkedhetnénk, de a valós történetekből is láttuk (elég most csak Hidas Antalt említeni), hogy az illegális bolsevik, kommunista hálózatban így működött.

„Apját soha többé nem láttam – írta Gyömrői hőse a férjéről. – Hallottam, hogy ő is elhagyta Bécset, nem sokkal azután, hogy én Párizsba utaztam. Nem tudom, hova ment. […] Talán él valahol, és új nevet visel. Talán ő is meghalt. De papíron még mindig az ő felesége vagyok.”

Mi az igazság az egészből? Csak találgathatunk. Rényi Ervinnek és Gyömrőinek valóban volt egy gyereke: Rényi Gábornak hívták.

„Nekem csak egy fiam volt, erőszakkal vették el tőlem” – „írta” „Éva” a gyermekéről a könyvben.

A valóságban a gyerek páréves lehetett, amikor a szerző elvált Rényitől. A regény „Évája” az ügyek elrendezése után a szélsőbaloldaliak másik Mekkájába, Párizsba ment. A fiát, akit annyira szeretett, hogy megfosztotta az édesapjától, ezúttal sem kívánta babusgatni. Inkább leadta.

„Péter boldogan élt a gyermekotthonban – fogalmazott optimistán. – Vasárnap együtt voltunk, s ő mindent másoktól tanult meg, csak egyet tőlem: nevetni.”

Talán mi élünk álomvilágban, és valójában más nem is fontos. Elveheted a fiadtól az édesapját (hogy miért, még az sincs megmagyarázva a regényben, nem problémás a férj, nem agresszív, nem iszik), leadhatod egy gyermekotthonban, a fontos, hogy vasárnaponként együtt nevessetek… Gondoljunk bele, hogy egy intézetről beszélünk, ezeken a helyeken általában nem móka és kacagás az élet. Hogyan is mondta Kepes András őszinte pillanatában? Bár az ismert tévés percekkel korábban még arról beszélt a riporternek, hogy őt nem viselte meg ez az intézeti időszak, mert nem volt „sértődékeny”, az interjú során később elismerte: talán ennek a gyökértelenségnek köszönhetően sem volt képes igaz barátokat szerezni. Szomorú – és igaz.

Továbbra sem vagyok pszichológus, de nyilvánvaló, hogy ez a regény egyfajta terápiás szöveg is Gyömrői Edittől. A Szemben az árral persze nem csupán szembenézés, propaganda is, a maga erőtlen, irodalminak szánt módján. Ennek megfelelően a szerző végig politizál és filozofál, de nyilván nem Lukács György vagy Heller Ágnes szintjén (hogy marxistákat említsünk), hanem meglehetősen alacsony színvonalon. Egy helyütt arról értekezik, hogyha mindenki megtanulna szeretni, jobb hellyé válna a világ. Mintha egy kevéssé eredeti, de már csutkára szívott hippit hallgatnánk, vagy John Lennon sokat énekelt, de magyarra fordítva igen banális, „népnevelő” Imagine című dalát dúdolnánk.

Később Gyömrői a forradalmár természetrajzán elmélkedett. Az elbeszélő igazi idealista, „Éva” csak akkor vállalja ezt a szerepet, ha nem azonosítják a pusztítással, a rombolással és a gyilkosságokkal.

„Igen, ha forradalomnak nevezik a vágyat egy olyan világra, ahol a gyerekek – minden gyerek – nevethetnek, ahol a fiatal nők szép ruhában járnak és világos szobákban laknak […], akkor elfogadom bélyegüket” – elmélkedik.

Aztán Berlin következik, ahol „Éva” ismét a kommunista mozgalomban dolgozik. A regény szerint az SA emberei letartóztatják, majd a vallatás közben megölik a fiát, Pétert. Tragikus jelenet, de a szerző interpretációja sajnos a Szomszédok színvonalát idézi. Még meghatódni is nehéz az amúgy borzalmas végzeten.

A valóságban a fiát nem vitte magával. A gyermekotthon? Az igaz.
„Berlinben Gyömrői kapcsolatba került az individuálpszichológusok csoportjával is, ahol megismerkedett Annemarie Wolffal. Tízéves fiát 1927-ben Wolf gyermekotthonában helyezte el, később magához vette. Gyömrői sajátos, távolságtartó anyaszerepével kapcsolatban tanulságos Annemarie Wolf lánya, Ursula Heuss csalódott és kissé neheztelő levele, melyet Gyömrői halála után tíz évvel írt Rényi Ervin fiának, Rényi Péternek, némileg anyja nevében is.”

E szomorú epizód kapcsán válik érthetővé, hogy miért is tértem ki a Rényi-klánra. Mivel Gyömrői 1987-ben elhunyt, az írás – illetve a matematika szabályai – szerint Heuss 1997-ben írhatott az akkor már nyugdíjba vonult Rényi Péternek, aki 2002-ben halt meg. Közben nyilván elégedetten látta, hogy tökéletesen átmentette magát a család. A Rényi-klán fejét azért is érdekelhette ez a történet, mert a már régen halott férfi a féltestvére volt.

Mit írt Heuss Rényinek?

„Edith szerető édesanyja volt. És Gabi egy gyermek elvárásaival szerette őt. Aki ennek az elvárásnak, véleményem szerint, nem felelt meg. Ervin és Edith kapcsolata árnyékként vetült Gabi életére. Annemarie-hoz, aki a »nevelőanyja« volt, bizalmas, tiszteletteljes kapcsolat fűzte, akihez az élet minden kérdésében fordulhatott élete végéig. […] Érzésem szerint Gabi éppúgy anya nélkül nőtt fel, mint ahogy sok gyerek apa nélkül. Gabi anyát akart, Edith pedig gyereket, anélkül, hogy anyának kelljen lennie. […] Amit nem tudok megérteni (szomorú vagyok és csalódott, hogy sem Annemarie-val, sem lányával, Ursulával nem törődött soha. […] De ezt én az erős énközpontúság és a múlttal szembeni hűtlenség jeleként fogadom el. Az emberek ilyenek.”

A jószándékú levelet ellentmondások jellemzik. „Szerető édesanyja volt” olvashatjuk, aztán azt, hogy szerencsétlen gyerek „anya nélkül nőtt fel”, szülei kapcsolata „árnyékként vetült Gabi életére”. „Edith” gyereket akart, de „anélkül, hogy anyának kelljen lennie”. Ezt hívják kötődési problémának. Még fontosabb a következő részlet: „a múlttal szembeni hűtlenség”. Ez maga a kommunista történetírás. Fontos belátnunk, hogy ez – a múlthamisítás – nem csupán egyéni cselekedet volt, a rendszer, a mozgalom is ebbe az irányba préselte a tagokat. Ahogyan írtam: közös csoportérdek a szépítés, s sokszor az omerta.

Mit látunk? Egy magára hagyott gyereket. A múltjával viaskodó individualista édesanyát. Ugyanott vagyunk, ugyanott maradtunk. Gyökértelenség és problémás anya-gyermek kapcsolatok. Mintha Pőcze Borbáláról, esetleg Szántó Juditról olvasnánk. Ami közös: mindhárom asszony lemondott a gyerekéről, ki így, ki úgy, jelentős részben anyagi helyzetük, nehéz, illetve Szántó és Gyömrői esetében politikai okból is megnehezített életvitelük miatt. Butaság lenne ezt utólag megítélnünk, viszont nagyon fontos meglátni, bemutatni az ismétlődő mintákat, mintázatokat. Ahogyan Pőcze elmenekült otthonról, úgy Gyömrői is. Talán Szántó sem véletlenül hazudta tanítónőnek házmester édesanyját.

Mező Gábor: Kiterítenek úgyis – József Attila és a mozgalmárok
Századvég Kiadó, 2025.