Ha valaki azt mondja 2010, de akár 2012 őszén, hogy Schiffer András oknyomozó cikkeket fog írni az Indexen, akkor azt nyilván senki nem vette volna komolyan. Schiffer akkor egy szépreményű párt elnöke volt, de az LMP látszólag tiszta és kimosott paplanja alatt azért sok-sok kétes alak megbújt, olyan emberek, akik valójában sohasem kívántak „máshogy politizálni”. Ők nem gondolkodtak ebben a fajta függetlenségben.

Több kulcsszereplő talán már a hatalomra-jutás előtt, mások azután kerültek az amerikaiak közelébe, uszályába vagy zsebébe, ezekre az ajánlatokra Schiffer – és akik végül őt követték – következetesen nemet mondott. Nemet a fausti alkura. Ő is hibázott – későn vette észre, hogy ez a hálózat [mint lehetőséget és esélyt] az LMP-t is átfonta.

Történt, ami történt, az LMP szétszakadt, a darálógép végül ezt a pártot is bedarálta, persze még itt van, ahogyan az MDF és a Kisgazdapárt vagy a szocdemek is „itt voltak” még sokáig, de súlya valójában nincs. Elveszítette önmagát.

Elveszítette azokat az embereket, akik a lelkét jelentették. Akik naivan vagy sem, de tisztességesek, Kohlhaas Mihályok voltak.

Ez talán mindkét politikai tábornak jó, de nem jó Magyarországnak és a magyar kormánynak, mert igazán fontos lenne egy erős, de korrekt, tárgyalóképes ellenzék, amely nem a végnélküli lejáratásban és az ország szélsőséges lemeztelenítésében gondolkodik. Mondjuk nem olyan véleményvezérek képviselik, mint az önmagát módszeresen leépítő Márki-Zay Péter, aki a választás idejére már egy két lábon járó mémmé, megfáradt Hahota-poénné, Hócipő-karikatúrává változott. 

Szóval Schiffer András olyan tényfeltáró, hálózati cikket írt, amely után magam is megnyalnám a tíz ujjamat. Főszerepben: Márki-Zay Péter és az Action for Democracy tanácsadó testület. Biztosan sokan olvasták, aki nem, annak egy kis ajánló:

„Márki-Zay Péter kétségkívül őszinte ember. Nehéz nem elismeréssel adózni egy ilyen emberi erény előtt akkor, amikor világszerte a simaképű hazugok korszakát éljük. Az elmúlt években a magyar politikai térben nagyon óvatosan kellett fogalmaznia annak, aki az amerikai befolyásolásra utalt, ha el akarta kerülni a »konteózás«, a »paranoia«, a »sorosozás« vádját. Egészen mostanáig. Márki-Zay néhány hete előbb a Magyar Hang podcastjében, majd az ATV-ben is arról beszélt, hogy az Action for Democracy amerikai ngo-tól – saját egyesületén, az MMM-en keresztül több száz milliós kampánytámogatást kapott, de még júniusban is érkezett 400 millió forintnak megfelelő összeg a számlák kifizetésére. Márki-Zay külön hálás az Action for Democracy tanácsadó testületi elnökének, Kati Martonnak, aki a »kinti magyarok és amerikaiak körében« gyűjtötte az adományokat.

[…] Időközben Márki-Zayék közzétették az MMM elszámolását is, és ebből úgy tűnik, hogy a »több száz milliós« összeg a kétmilliárdot közelíti. Márki-Zay a mostani podcastben csak utalt az amerikai kampánytanácsadók közreműködésére, de egy régebbi videóbejelentkezésében egyértelműbben fogalmazott: »[…] nem én döntöttem a napi kampánykérdésekben, hanem már sok kampányt levezető magyar és amerikai kampányszakértők, akiket a Karácsony-stábból örököltünk.«

Az MSZP elnöke minősítette is ténykedésüket: »Nem volt szerencsés az, amit az amerikai tanácsadók tettek, hogy állandóan Putyin ellen hergelték a magyar társadalmat.«

Márki-Zay vallomásának jelentősége jóval túlmutat holmi kampányfinanszírozási túlkapáson, és akaratlanul is segít értelemmel feltölteni mindazt, amivel az elmúlt években a kormányzati plakátkampányok riogattak. Ezért aztán az amerikai támogatás volumenénél fontosabb a donorszervezet és a mögötte kirajzolódó kapcsolati háló. Ezért is érdemes időt szánnunk annak megismerésére. 

Az Action for Democracy önmeghatározása szerint »olyan aggódó civilekből álló globális szervezet, akik erőt akarnak adni azoknak, akik a szabadságért és a demokráciáért küzdenek«.

Nyilván a félreértések elkerülése végett keresztelték »Magyar Tavasz« márkanévre kampányukat, amelynek indulásáról a magyar sajtó is beszámolt (a »Magyar Tavasz« honlap április óta elérhetetlen). A 444.hu tudósítása így fogalmazott: »A szervezet egy világraszóló kampánysorozatra készül a progresszív-liberális tábor mozgósítására a hatalmon lévő illiberális rezsimekkel szemben.« Ma az Action for Democracy weboldala öt kulcsfontosságú – nem tévedés – »csatatérállamot« jelöl meg: Olaszország, Brazília, Magyarország, Lengyelország és Törökország. A szervezet kulcsfigurája és operatív vezetője Korányi Dávid, a főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadója, akivel kapcsolatban még az is felmerült 2021 tavaszán, hogy egy esetleges Karácsony-kormányban külügyminiszter lehet.”

Schiffer cikke inspirálóan informatív [azóta megjelent a második része is]. Az írás részletesen bemutatja ezt a tanácsadói szervezetet és a mögötte álló hálót. Most többet nem akarok belőle idézni, viszont eszembe jut az a beszélgetés, amelyet vele, Borvendég Zsuzsanna történésszel és Maróth Gáspár politikussal, most már államtitkárral folytattam. A beszélgetés második részének volt egy igazán érdekes része.

Arról szólt, mennyire egyszerű egy-egy kelet-közép-európai kormányt megbuktatni. Lejegyeztem, mi hangzott el.

Maróth kezdte el: „Ha nézem az összes környező országot körülöttünk, akkor, ha sarkosan fogalmazok, rajtunk kívül nincs olyan ország, ahol külföldi, jól megtervezett hatalmi akcióval nagyjából egy vagy két héten belül nem elmozdítható a kormány.”

Schiffer: „Ühüm.”

Mező: „Hogy ez ennyire egyszerű. Ez azért elég félelmetes.”

Schiffer: „Bulgária.”

Maróth: „Bulgária. Csehország. Szlovákia. Menjünk tovább? Románia.”

Schiffer: „Nyáron bemondták, hogy ki lesz most a bolgár kormányfő. Washingtonban.”

[Schiffer András a korábbi bejegyzése szerint „a »semmiből« gazdasági miniszterré lett, majd Biden elnök gratulációját is bezsebelő, cégével az amerikai biotech piacon is jelen lévő, kettős állampolgárságáról szemérmesen hallgató, pár hónapja progresszív pártot gründolt, Harvardon végzett neoliberális közgazdászra”, azaz Kiril Petkovra gondolt.]

Maróth: „Igen. Ukrajna.”

Schiffer: „Ausztria.”

Maróth: „Igen, Ausztria. Nagyon komoly kérdés, hogy valójában mi történt ott. Az egyikről bebizonyosodott, hogy az egyértelmű titkosszolgálati akció volt, de a mostani napok történései is nagyon kétségesek, hogy ott mi történt.”

[Maróth Gáspár arra célzott, hogy a titkosszolgálat állt annak a videónak a kiszivárogtatása mögött, amibe előbb Heinz-Christian Strache, később pedig Sebastian Kurz és kormánya is belebukott.]

Schiffer: „Azért érdekes, mert ha ’45 után megnézzük, ott voltak hihetetlen ideig hatalmon lévő kancellárok. Az elmúlt öt évben, ha Kurzot kettőnek vesszük, mert ő kétszer volt, akkor az ügyvivő kancellárokkal együtt már azt hiszem, a hetediket fogják elfogyasztani. Pedig régen abszolút a stabilitást képviselték.”

És most akkor térjünk vissza a Márki-Zay Péterhez, az Action for Democracy-hez és a „Magyar tavaszhoz”. 

És gondolkodjunk el valamin: nem kellene-e következményekkel járnia annak, ha egymással összejátszó politikusok és üzletemberek külföldi pénzből külföldi célokat képviselnek Magyarországon? Röhöghetünk Márki-Zayon, mert tényleg mindent megtett a saját bukásáért, de nem kellene egy ilyen embert kitoloncolni innen?

Vagy kötelező házifeladat egy közép-kelet-európai kis-országnak végignéznie a saját befolyásolását, a különböző puccskísérleteket, amíg az egyik végre sikerül? Eljött az a világ, amikor már önként kell felkínálni a testünket a minket megerőszakolni akaró, már nem szovjet, hanem amerikai katonának? Azt álmodva az HBO álomporától, hogy az maga Amerika Kapitány és két rekesz kokakólát, meg egy raklap leértékelt, akciós szabadságot hozott?

Fotó: Márki-Zay és Dobrev, forrás: Mandiner