Érdekes könyvajánlót olvashattak a Magyar Nemzet 1951. augusztus 29-i számában: „A Könyvnapon jelenik meg Devecseri Gábor új elbeszélő költeménye, a címe: »Önkéntes határőr.« Azt a részletet közöljük, amikor Mészáros Mihály és Tóth József határőrök Tito átdobott ügynökét teszik ártalmatlanná egy határmenti parasztember, Szakáll bácsi segítségével.
»Nádas mélyén mi csörög?
Nem olyan nehéz a köd,
hogy tejszínű teste alatt
törjön-reccsenjen a nád!
Mészáros most Tóthnak pisszen
Valaki jár odaát!
Tóth már a vízmosás mellett
fekszik, figyel hangtalan.
Túloldalon csörög a nád,
vékony, intő hangja van:
»»Figyeljelek, fölhasználja
az ellenség a ködöt««
Túlsó parton lapul a kém
a drót és a köd mögött.
A kövér köd kavarog,
medvetalpakon forog,
táncot jár a félhomályban,
lassan járja s még magában.
Ki kapja el derekát,
vajjon kinek lesz a párja?
Titó kéme, vagy Tóth József
viszi-e a ködöt táncba?
Nem tudjuk követni szemmel,
ügyes lehet a gazember.
De ügyesebb nála Jóska:
nyolcesztendős kora óta
tizennyolcéves koráig
a béresek útját rótta,
kínban edződött sokáig.
Apja meghalt fiatalon,
Semsey gróf élt helyette,
apját, magát Semsey gróf
csendőrökkel megverette,
a grófot a gyógyult ország
kertjeinkből kivetette:
ne maradjon itt a métely,
legyen házunktája tiszta.
S most a csendben, ködköpenyben
mintha száz gróf kúszna vissza!
Lendül a kém— pendül a drót.
»»Miénk vagy már jómadár!««
Ketten őrködnek fölötte,
erre hozza héjja-röpte,
nem lehet, hogy visszaszáll!”.
Bár a részlet még tovább tart [Jóska és Mihály „Szakáll bácsi” segítségével letartóztatja a kémet], ettől inkább megkímélném az olvasót [meg magamat]. Devecseri őrnagy később már nemigen volt büszke erre az elbeszélő költeményre, Sztálin halála után a kommunista elit és a hozzájuk csatlakozott társutas értelmiség is „szakított” a sztálinizmussal, ezzel saját sztálinista időszakuknak is búcsút intve. Találtam egy érdekes epizódot, amelyben azt örökítették meg, hogyan reagált később Devecseri arra, amikor a múltjával szembesítették. A Takács Tibor nevű szerző a Magyar Honvédban publikálta a következő történetet:
„A mi első találkozásunk felejthetetlen volt. Az írószövetség Gorkij fasori házában fogadott Devecseri Gábor, őrnagyi ruhában feszített hatalmas íróasztala mögött. Soha nem találkoztunk, aminek oka szegediségemben rejlett. Csak nagyon ritkán jöttem fel Budapestre. Amikor benyitottam szobájába, felugrott, elém jött s lelkesen azt mondta:
– Hát te is katona lennél, kedves Tibor? Örömmel fogadlak, s elintézzük, hogy már holnap bevonulhass.”
Ez a találkozó még 1949-ben történt. Takácsból is „katonaíró” lett, később is jóban voltak, majd az egyik találkozójukon egy különleges dedikációt kért. „Merész lépésre szántam el magam. Eléje tettem hírhedt könyvét, az 1951-ben megjelent Önkéntes határőr című elbeszélő költeményét. Tele voltam félemmel. Most az arcomba csapja, gondoltam.
– Ebbe is írjak valamit? – kérdezte meglepetten.
– Ha akarsz.
Kicsavarta töltőtollát, s odaült íróasztalomhoz.
Mit tesz a könyvvel? – riadt bennem a lélek. Hatalmas betűket kanyarított a szűztiszta papírosra.
»Lófaszt!« – olvastam megrémülve a szót. S így írta alá: D. G.
Már nem maradt más dedikációra hely. Vagy mégis? Szépen, akkurátusán, hiszen már kiokádta magából a múlt szennyét, s talán enyhült irántam érzett haragja, mert körbe írta a nyomtatott verzál betűket ezzel a szöveggel:
»Aláírás helyett! Mindez t.i. szép lett volna, ha illúzióink mögött a valóság ott állt volna«”.
A cikkből kiderül, hogy később Takács felkereste Devecserit a költő csodálatos budai villájában, amit még 1945-ben kapott meg, és a rendszerváltás után az örökösöké lett. Erről az ingatlanról írok még. Most azon gondolkodom, hogy milyen kényelmes szembenézés volt ez is. „Lófaszt” – írta Devecseri, aki még akkor is őrnagy volt. Tehát eszébe sem jutott leszerelni, megválni a kényelmes főtiszti élettől. Annyira azért nem akart szakítani a múlttal. A cikk idején éppen egy görögországi útról tért haza. A riport szerint a villa ősfás parkjában mulatoznak, ouzóval kínálgatva Takácsot.
Jóskát „Semsey gróf /csendőrökkel megverette, /a grófot a gyógyult ország /kertjeinkből kivetette: /ne maradjon itt a métely, /legyen házunktája tiszta” – írta Devecseri. És milyen igaza volt, „Semsey gróféket” „kivetette” a diktatúra, ő meg megkapta az egyik legszebb, legkülönlegesebb villát a leggazdagabb környéken. S hogy ennek mi volt az ára? Az egyik részletet az Önkéntes határőrrel fizette meg.
Vezető kép: Jobbra Devecseri Gábor. Fotó: Fortepan.hu, ad.: Hunyady József
