„Itt van például, amit az előbb említettél a Valahol egy lány című dal, amit lehet egyszerű táncdalnak is idézőjelben felfogni, de én sose gondoltam azt, hogy egy egyszerű táncdal lenne, hanem arra gondoltam, hogy csókolom, itt vagyok én, nem lehet megvásárolni” – mondta Koncz Zsuzsa 2025 januárján egy tévéműsorban. Őt nem lehetett megvásárolni. Valóban így volt?
Menjünk vissza az időben.
„Nemrég került piacra Koncz Zsuzsa nagylemeze, amelyről bízvást állíthatjuk, hogy az elmúlt év legjobb magyar könnyűzenei lemeze. A sikert megtestesítő aranylemez (amit éppen a Koncz-show tv-vetítése előtt nyújtottak át Koncz Zsuzsának), különösen értékes ebben az esetben, mert ezt a hanglemezt a közönség a figyelem felkeltésének szokásos eszközei nélkül, önmaga fedezte fel, önmaga talált rá a kitűnő zenére, és a kiváló énekesnőre” – lelkendezett 1971 januárjában a Magyar Ifjúság szerzője. A közönség önmaga fedezte fel? Hatalmasat lódít az újságíró. Koncz Zsuzsa albumáról rengeteget írtak a sajtóban. De lépjünk tovább. Mi volt az a Koncz-show?
„A tévéműsor ennek a lemeznek a számait ígérte. Úgy látszik azonban, hogy amit felismert több mint ötvenezer »laikus« hanglemezvásárló és megszámlálhatatlan könnyűzene-rajongó, azt nem ismerte fel Boldizsár Miklós, a Koncz-film forgatókönyvének írója és Szitányi András, a film rendezője. Kettőjük felelőssége az a képi abrakadabra, amivé ez a jobb sorsra igazán érdemes műsor silányult.”
„Koncz-show”. Rendező: Boldizsár Miklós. Ami a cikkből kimarad: Koncz Zsuzsa férjéről van szó.
A szerelmesek 1970-ben házasodtak össze. „Koncz Zsuzsa első férje Boldizsár Miklós drámaíró, dramaturg volt, akivel 1970. április 3-án kötött házasságot, az esküvőn Illés Lajos volt Koncz Zsuzsa tanúja” – olvashatjuk egy bulvárlapban.
Egy másikban pedig ezt: „Koncz Zsuzsa Zöldi Gergely róla szóló könyvében mesélte el azt a kevés ember által ismert – tényt, hogy ő is volt házas […] »Nem voltam feltétlen híve a házasságnak, mint intézménynek« – mesélte az énekesnő, akinek elvált szülők gyerekeként kellett felnőnie.
Édesapja hatéves korában tűnt el az életéből. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy Zsuzsa egy örök szingliként vonult a köztudatba, aki sosem tartotta elsődlegesnek a házasságot. Ennek ellenére 1970-ben hozzáment a dramaturg Boldizsár Miklóshoz.
»A környezetemben lévő példákat kicsit sem találtam vonzónak, tehát elég bizonytalan voltam, ha itt lesz is esküvő, elmegyek-e rá« – mesélte a sztár. Zsuzsa még nászajándékot is kapott az esküvőjére a lemezkiadójától: a Szerelem című első albumát. A két tanú Illés Lajos és Módos Péter volt, ám a frigy nem tartott sokáig: Zsuzsa és férje pár év után elváltak.”
A Szerelem valójában a második albuma volt, de nem véletlenül írtak elsőt: az volt az első komolyabb siker, aranylemez.
„Az esküvőre végül sor került, Illés Lajos volt az egyik, Módos Péter a másik tanú, a Szerelem dalait ugyanakkor nem adhatta le a rádió a cenzúra miatt. Az Illés zenekar, mellyel Koncz Zsuzsa hosszú ideig együtt dolgozott, ugyanis éppen Londonban játszott, és arról nyilatkozott, mennyire tetszik nekik az Egyesült Királyság fővárosa, ráadásul mindezt a rendszerellenesnek minősített BBC magyar adásában tették. Az elvtársak letiltatták a zenekart, Budapesten nem koncertezhettek, és nem adhatták le a dalaikat.”
Ő maga így mesélt az albumról: „Hogy a Szerelem című lemezemen duettet énekeltem a férjemmel, a maga idején is köztudott volt, még úgy is, hogy az ominózusesküvő csak a baráti nyilvánosság előtt történt, és nem újságok vagy videofelvételek kürtölték világgá. Ezek is hozzátartoznak a lemez történetéhez, és egy rólam szóló könyvben helyük van.”
Az biztos. Az viszont kérdéses, hogy ez a maga idejében is köztudott volt-e. Lehet, hogy pletykáltak róla az emberek, de a sajtóban még véletlenül sem találtam erről említést.
A cenzúrázott Koncz Zsuzsa
Szóval: cenzúra a Rádióban. De mi volt a helyzet a sajtóban vagy a tévében? A valóságban a kádári propaganda rengeteget írt erről a nagylemezről. Igen jellemző a következő korabeli cikk:
„Ez a szerelem tizenhat éven felülieknek szól. »Nem annyira! Csak kicsikét!« – mosolyodott el Zsuzsa, amikor végére érve a nemrég elkészült, s áprilisban megjelenő, újabb nagylemeze meghallgatásának, erre a következtetésre jutottunk. »Szerelem« — ez a címe ennek a nagylemeznek, amely (egyetlen kivételével) csupa új dalt tartalmaz. Tizenegy szám szerzői: Illésék. Annyira »szerelmes« ez a nagylemez, hogy az utolsó szám címei »Éjféli esküvő«. Lehet sikerre számítani!
Meghallgatta a nagylemezt az egyik legtekintélyesebb francia lemezkiadó is, aki Dalidét »befuttatta« és Brigitte Bardot lemezeit jelenteti meg, s így nyilatkozott: »Az új francia Koncz-lemezen ezek közül lesz egy dal. Meg a Made in Hungary Koncz-sikere. Mert én is szeretem a sikert.«
Zsuzsa most jó »passzban« van. Nívódíjat kapott a tv-showjáért. »Helyszíni első« lett a Made in Hungaryn. Nagy volt a kereslet a legutóbbi kislemeze iránt, amelyen a »Ma végre jó a kedvem« című dalt énekli. S »kiadás alatt« a német lemeze…”.
Cudar dolog ez az elnyomás.
A kezdetek
Sokan tudják, hogy Koncz Zsuzsa vidékről származott. „Pélyen született, majd szüleivel 1949-ben elköltözött Füzesabonyba. Édesanyja ápolónő, édesapja tanár és kántor volt.” Aztán a szülők útjai elváltak.
„Úgy hatéves lehettem, amikor apa, aki addig sem volt igazán jelen az életünkben, végleg eltűnt. Ma már tudom, hogy az ilyesmihez legalább két ember kell – néha több is – és idővel beláttam, hogy nem feltétlenül egyedül rajta múlt, hogy ez így alakult. De akkoriban igen dühös voltam rá, és fogadkoztam: fogja ő sajnálni, hogy csak úgy lelépett… leszek én még híres, akkor majd bánhatja!
Nyolcadikosan a Gyerekrádió riporter őrsének tagja lettem, és a Rádió Újságban egy csoportkép jelent meg rólunk. Apámtól, aki Egerben élt, ekkor kaptam egy levelet, hogy tényleg én vagyok-e a képen. Jól nevelt lány lévén, illedelmesen válaszoltam, de addigra már valami elveszett, amit nem találtunk meg többé – írta a könyvében Koncz.”
A Gyerekrádió riporter őrse. A Koncz Zsuzsákról készült fotók ma is megcsodálhatóak a Fortepanon. A fiatal Dévényi Tibor is ott vigyorog.
Utóbbi (Dévényi) így emlékezett erre akkor, amikor ez még nem volt kellemetlen. Vagyis kevésbé volt az. (Pajtás, 1979):
„Húsz éve történt. A mesemondók országos versenyén »A kis kacsa a rengetegben« című mesével aranyérmet nyertem. Az örömtől belázasodtam s Csillebércen, a Partizán altáborban feküdtem betegen. Fölkeresett Robi bácsi, azaz Vajek Róbert, a Harsan a kürtszó szerkesztője. Meghívott a rádióba, ahol megalakult a riporter őrs.
Koncz Zsuzsa lett az őrsvezető, engem választottak helyettesévé.
Reszkető kézzel tartottam a mikrofont, amikor életem első riportját készítettem a csokoládégyárban.”
Az említett Harsan a kürtszó a Rádió egyik ismert propaganda-műsora volt. Kifejezetten az ifjúság, a gyerekek finom átnevelésére szolgált. Vajek – ahogyan Koncz Zsuzsa apja – maga is tanárként kezdte, de ezzel a műsorral lett igazán ismert.
„Riportjai során járt a bécsi Világifjúsági Találkozón, Romániában, Csehszlovákiában, Lengyelországban és a Szovjetunióban, az Artyek úttörő-paradicsomában. Bejárta egész Magyarországot s jól ismeri a fiatalok gondjait, örömeit, terveit és vágyait”.
Mintha a Három kívánságról olvasnánk… A diktatúrában nagy erőkkel népszerűsített Vajek Róbert a vele készített számtalan interjú és riport egyikében-másikában elmondta, hogy a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba járt. „1946-ban, azaz majd 30 éve lettem úttörő – mesélte a hetvenes években. – Édesapám az Elektromos Műveknél dolgozott, így ebbe a csapatba kerültem. Én voltam a legidősebb, tehát én lettem az őrsvezető. Kaptunk egy teherautót s azzal a Szabadság-hegyre, uszodába és a Latorca utcai sportpályára jártunk focizni.
Fiatal színészek tartottak nálunk előadást, így kerültünk közelebb az irodalomhoz. Amíg a Berzsenyi Gimnáziumba jártam, addig ifivezetőként Bolba Lajossal együtt, – aki jelenleg a Made in Hungary című tánczenei műsorok főnöke – a Szemere utcai és az István téri sulikban dolgoztunk.”
Bolba Lajos karmester, zenei rendező említése nagyon fontos. Ő vezette a Rádió Szórakoztató-zenei Osztályát, nevéhez fűződik több ismert zenei műsor (Tessék választani!, Made in Hungary, Slágerbarátság).
Vajek bizalmi ember volt, káderlapján jól festhetett, hogy már a gimnáziumban is szervezkedett. Ahogyan propagandista-társai, kiállt a „klerikális reakció” ellenében. És a Rákosi Mátyás vezette diktatúra mellett.
„És ezek a szavak azt bizonyítják, hogy a diákszövetség vezetői ma már helyesen látják, hogy nem elég az ellenséget leleplezni, de aknamunkájára fokozottabb, még szélesebb körű felvilágosító munkával kell válaszolni. »Felvilágosító munkánk hiányossága megmutatkozik máshol is, így a »Szabad Ifjúság« terjesztésének megszervezésekor is“ – toldja meg Sárközi Ferenc szavait Vajek Róbert. A Berzsenyi Dániel gimnázium tanulói ugyanis az előfizetés gyűjtési verseny során 130 százalékos kimagasló eredményt értek el, megis nyerték a versenyt, hiszen nemcsak maguk fizettek elő valamennyien a Szabad Ifjúságra, de a tanári kar, rokonaik és ismerőseik körében is sok előfizetőt gyűjtöttek«.
De – teszi hozzá Vajek Róbert – éppen a felvilágosítómunka hiányossága miatt sokan nem értették meg, hogy nem csak előfizetni kell a Szabad, Ifjúságra, hanem a lapot állandóan olvasni, tanulmányozni kell, mert az éles fegyver az egységes ifjúsági szervezet megteremtéséért vívott harcban. És mivel ezt nem értették meg, a kezdeti lelkesedés után jött a visszaesés, csökkent a lap előfizetőinek száma.
Ekkor aztán olvasóköröket szerveztünk, rámutattunk mennyi hasznost, értékest tanulhatunk a »Szabad Ifjúság«-ből így ma már a tanulók 96 százaléka előfizetője és olvasója a lapnak. tanulmányi eredmény a Berzsenyi Dániel gimnáziumban.
– És minden remény megvan arra, – mondja Vajek Róbert, – hogy az év végére 4,8 tizedre feltudjuk fokozni tanulmányi színvonalunkat. Sajnos, a korábbi hibák miatt, elsősorban a klerikális reakció aknamunkája miatt így sem érjük el a 4,9 tizedet, amit az év elején felajánlottunk.”
Ennyi talán elég.
Támogatott énekesnő
Közismert, hogy Koncz Zsuzsa pályafutása a Magyar Televízió által meghirdetett Ki mit tud? című vetélkedőn „indult”, amelyen gimnáziumi osztálytársnőjével, Gergely Ágnessel második helyezést értek el. Erről így beszélt egy későbbi riportban:
„Abban az osztályban, a Kossuth Zsuzsa Gimnázium II. osztályában ketten voltak azok — Koncz Zsuzsa és Gergely Ágnes —, akikre minden nyilvános szereplést rábíztak. Aztán meglátták a tévében az első Ki Mit Tud-ot, és fitymálóan mondták: »Így énekelni mi is tudunk«. Fel is léptek, mint »Két gézengúz«.
»Gergely Ági azóta visszavonult a nyilvános szerepléstől, középiskolában tanít. Persze az első meghallgatáson kudarcot vallottunk – emlékezik Koncz nevetve. – A második és a harmadik szakasznál ugyanis egyik dalban sem jutottunk tovább. Egyszerűen nem tudtuk végig egyiknek sem a szövegét…«.
Milyen szerencse, hogy kaptak még egy esélyt! Innentől fogva pedig beindult a karrier, a televíziós szereplést követően jöttek a fellépések a három támogatott együttessel (a partizángyerekek által vezetett Metro, az Omega és az Illés), majd az Ezek a fiatalok című filmnek az egyik főszerepe. Az egykori őrsvezető megkerülhetetlenné vált.
Nézzünk egy objektív, történészi értékelést Csatári Bencétől (Valóság, 2023):
„Koncz Zsuzsa személyisége egyhamar népszerű lett és több évtizeden keresztül töretlenül az is maradt — ebben a Szörényi-Bródy-szerzőpároson kívül nagy szerepe volt a korabeli médiának, de még a KISZ-nek is, énekesi karrierjének pártállami megítélése azonban tartalmazott egy kisebb hullámvölgyet.
A helyzetét tovább bonyolította, hogy Boldizsár Miklós feleségeként kultúrpolitikailag befolyásos családba került, hiszen apósa, Boldizsár Iván igen közeli kapcsolatban állt Aczél Györggyel, így joggal feltételezhető, hogy adott esetekben egy fokkal többet megengedtek neki, mint pályatársainak, amire – lévén, hogy 1970-től jóformán kizárólag Bródy János írt számára dalszövegeket – szüksége is volt.
A nyelvileg többértelmű dalok interpretálásában Koncz Zsuzsa megállta a helyét, és ha valamelyik dalába mégis belekötött a cenzúra, akkor saját magától idézhetett volna, és elénekelhette volna naivan, hogy »Én nem tudtam azt, kérem«. De a szövegeket soha nem az előadókkal, hanem a szerzőkkel egyeztette a monopolcégként működő MHV, velük is csak kivételes esetekben, az pedig végképp ritkaságnak számított, hogy minden egyes lemezre szánt darabot magával az MHV-igazgatóval, Bors Jenővel kellett megvitatni.”
Boldizsár elvtárs titokzatos élete
Ki volt Koncz Zsuzsa néhai apósa, Boldizsár Iván? Még ma is „íróként” hivatkoznak rá a cikkekben. De érdemesebb Kása Csaba történész hosszú írásához fordulnunk (aki tanulmányt is írt a propagandista életéről).
„Vajda Miklós műfordító Boldizsár Iván helyetteseként huszonöt évig dolgozott egy szerkesztőségben vele. Néhány évvel ezelőtt megjelent esszéjében röviden a hazugság szóval mutatta be volt főnökét és annak a munkásságát. Bővebb jellemzése szerint
»puhasága, cinizmusa, hajlama a megalkuvásra, az öncsalásra, a hazugság összes válfajára, de akár az árulásra is, a mindenáron érvényesülés becsvágya, a hatalom körül fontoskodó bennfentesi attitűdje, lelkes bértollnok mivolta lenullázta benne a nagyság és maradandóság bármiféle lehetőségét. […] egy hiú, gyáva, érzékeny, mindenre képes, a lelepleződéstől folytonosan rettegő opportunista […] – volt«, írta Vajda.
Boldizsár Iván egész életében titkolta származását. Vajda Miklós a tanulmányában kísérletet tett ennek felderítésére. »A titkolt zsidó származás ügye az ő esetében nem pikantéria, hanem súlyos, személyiségformáló, illetve deformáló komplexus; azért kell itt, negyedszázaddal a halála után, részletesen foglalkozni vele – indokolta.«”
Mennyi titok! A cikkből kiderül, hogy Boldizsár Iván apja Bethlen (előtte Bettelheim) Oszkár újságíró volt. Ez nem ugyanaz a Betlen Oszkár, aki a Szabad Nép propagandistájaként munkálkodott. Utóbbi fia is ismert: Betlen János tévésről van szó. Bár a két Oszkár eredeti neve ugyanaz, így akár rokonságban is lehetnek.
Boldizsár Iván „mélyen hívő katolikus költőnek indult. »Magyar vagyok én is. Bennem is küzd apáim vére, / S az új-magyarok napba-néző akarása. / De, ha csüggedek, Szent Imre fogja a kezem, / S izzó hitnek száll rám ragyogó parázsa. – vallott vívódásairól egyik első, még Bethlen Iván aláírással megjelent versében.”
„A katolicizmussal ekkor még nem szakított, az ifjúság szociális kérdései keltették fel érdeklődését. A Fiatal Magyarság köréhez csatlakozott, a Magyar Cserkészférfiak alcímmel megjelenő hetilapjukban publikált. Népszerűsítette a mozgalmukat, így a Nemzeti Újság című katolikus napilapban is. […] A sziléziai Löwenbergben 1934 őszén részt vehetett egy nyolc kelet-európai ország részvételével rendezett tanácskozáson.
[…] Továbbra is jelentkezett szociális kérdésekkel foglalkozó, szociográfiai jellegű hírlapi cikkekkel, és elkezdett regényeket fordítani. Utóbbi munkáit a kritika elfogadta, dicsérte.
1939-ben ösztöndíjjal eljutott Dániába, beszámolóit decemberben kezdte el közölni a magyar sajtó, A gazdag parasztok országa címmel 1940-ben jelent meg kötetben. Műve sikert aratott, ismertséget hozott számára.
Az 1941 és 1944 közötti időszakról egymásnak ellentmondó, zavaros információk keringenek. Egyes források szerint egy hadtápegység tagjaként kint volt a Don-kanyarnál. Mások szerint zsidó munkaszolgálatosként szovjet fogságba esett. Azonban ennek a rövid összegzésnek nem célja a szálak kibogozása.”
Megírta saját újmúltját?
„Saját, jól felépített legendáriuma szerint – amely részleteit utólag írta meg, vagy mesélte el a filmfelvevőgép előtt – a frontkórházból megszökött, illegalitásba vonult, Bajcsy-Zsilinszky Endre mellett ő volt az egyetlen, aki fegyveresen ellenállt a német megszállóknak, magyar tiszti egyenruhában zsidó írókat próbált kimenteni a munkaszolgálat alól, Vorosilov marsall közös pezsgőzéssel ismerte el égő kórházból bajtársait kimentő hőstettét.
A közös ezekben a történetekben az, hogy a kortársak, szemtanúk közül senki sem erősítette meg, ellenben többen is leírták azokat, de úgy, hogy Boldizsár szerepe kizárható belőlük.
Ami biztos ebből az időszakból, mert a korabeli sajtóban jelent meg: 1939-ben felvették a Sajtókamarába, majd 1944-ben törölték tagjai sorából. 1943–1944 fordulóján pedig karpaszományos őrmesterként az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a Magyar Bronz Vitézségi Érmet kapta meg.
Innen útja a Nemzeti Parasztpártba vezetett. A Szabad Szót, a párt napilapját az 1945. március 27-én megjelent első számától 1946. június végéig ő szerkesztette. Hogyan került oda, nem lehet tudni.
A kriptokommunista
„Vagy a szovjetek, vagy a kommunisták küldték. Annyi biztos, nem ő volt az egyetlen kriptokommunista a parasztpártban. Ettől kezdve pályája meredeken ívelt felfelé. Megalakulásától kezdve tagja a Miniszterelnökség Igazolóbizottságának. Az Új Magyarország című, 1945 júliusában induló hetilap felelős szerkesztője lett. Párizsban az 1946. július 27-én kezdődő béketárgyaláson a magyar delegáció tagja és a sajtóküldöttség vezetője. Egy visszaemlékezés szerint naponta jelentést tett az ottani szovjet nagykövetségen. 1947-ben tanulmányútra mehetett a Szovjetunióba, tapasztalatairól lelkendezve számolt be a Fortocska című könyvében.
A Szabad Nép kritikája szerint a kötetet azon polgári származású és polgári módra gondolkodó olvasók számára állította össze, akik a Szovjetunióról 25 éven át csak rosszat hallottak. Mivel írója polgári származású, sokkal meggyőzőbben mutatja be nekik az igazi Szovjetuniót, mint bárki más.
Innen már egyenes út vezetett a »koalíciós« kormányba. 1947. augusztus 21-én a külföld tájékoztatásának egységesebbé tétele céljából több minisztérium hasonló feladatot végző részlegét összevonták, és vezetésével Boldizsár Ivánt bízták meg. Egyúttal kinevezték a tájékoztatási minisztérium politikai államtitkárává.”
Kétségtelenül nagy politikai túlélő volt, egy számtalanszor újrahasznosított elvtárs.
„Az 1947. szeptember 24-én megalakult második Dinnyés-kormány tájékoztatásügyi miniszteri tisztét eleinte Boldizsár látta el államtitkári beosztásban. Kevesebb, mint egy hónap múlva a külügyminisztérium államtitkára lett. 1948. augusztus 5-én az újjáalakult Dinnyés-kormányban Rajk László lett az új külügyminiszter, Boldizsár megtartotta államtitkári pozícióját.
A Dobi-kormány megalakulásakor, 1948. december 10-én maradt a Rajk-Boldizsár külügyminiszter-államtitkár páros. Az 1949-es választások után, május 20-án a Dobi-kormány lemondott, de a szokások szerint megbízást kapott az ügyek továbbvitelére. Nem tudjuk, milyen érzéseket okozott Boldizsárnak, hogy május 30-án letartóztatták miniszterét, és az új kormány megalakulásig a minisztérium első embere lett.
Feltehetőleg példásan oldotta meg a problémákat, hiszen a június 11-én megalakult következő Dobi-kormányban egy új külügyminiszter, a kommunista Kállai Gyula alatt továbbra is államtitkár maradt. Mikor és miért váltották vagy mondatták le, nem tudjuk. Működéséről az utolsó híradást egy 1951. január 26-án megjelent lapban találtuk.
Feltehetőleg továbbra is híven szolgálta Rákosi rendszerét, hiszen Kornis Gyula kitelepített filozófus, az országgyűlés volt elnökének budai villájában lakhatott. Nem sokkal később a Magyar Nemzet főszerkesztőjévé nevezték ki, és 1955. május 18-ig látta el ezt a feladatot.
Fölmerülhet a kérdés, ezt a hihetetlen karriert hogyan futhatta be úgy, hogy nem is volt kommunista párttag? Ha most eltekintünk a titkos kapcsolatoktól, a választ magától Rákosi Mátyástól kapjuk meg. Ugyanis mikor Boldizsár be akart lépni a pártba, »népünk szeretett vezére« azt válaszolta neki; maga pártonkívüliként hasznosabb nekünk, mintha belépne.
Nemcsak a Magyar Nemzet élén volt Rákosiék egyik fő propagandistája, a rendszer politikai pereit hitelesíteni próbáló könyvet is írt. Az Összeesküvés a magyar nép ellen című kötetben, amely 1952 májusában került nyomdába, 187 oldalon keresztül bizonygatta, hogy a ma már koncepciós pereknek nevezett eljárások teljes mértékben törvényesek voltak. Nemcsak a hazai olvasó számára, mivel angol, német, francia és orosz nyelvre is lefordították, és világszerte terjesztették. Elég egy mondatot idézni belőle: »A Grősz-perben a vádlottak kihallgatásából és a tárgyi bizonyítékok, a jegyzőkönyvek, a nyilatkozatok, a naplók és egyéb dokumentumok légiójából derült ki, hogy ez a népellenes és hazaáruló szervezkedés is vérengzés és háború árán akarta megdönteni népköztársaságunkat, eltörölni demokráciánkat.«
Sztálin halála után Nagy Imre köréhez csatlakozott. Miután újra Rákosi tűnt az erősebbnek, visszavonulót fújt. Vissza Rákosihoz. Aztán 1955–56-ban újra Nagy Imre mellé állt. Lapot alapított, valódi reformokat követelt. Nem sokáig, rövid időn belül a visszarendeződés és Kádár János megtorló rendszerének a híve lett. Közben a szovjetek börtönbe zárták, ahonnan azonban hamar kikerült. Talán korábbi szolgálatai miatt.
1958-ban, feltehetőleg jó barátja, Münnich Ferenc közbenjárására megbízták a brüsszeli világkiállítás magyar pavilonja tématervének kidolgozásával. Nagy szolgálatot tett a rendszernek, sikerült az ország hagyományait és fejlődését úgy bemutatnia, mintha semmi sem történt volna két évvel azelőtt. Ezután újra mindent megkapott.
Magyar Pen Klub, Nemzetközi Pen Klub, Béke Világtanács és még ahány szervezett létezett, ahova egy megbízható emberét bejuttathatta a magyar vezetés, oda Boldizsárt küldte.
Persze ezért cserébe kisebb-nagyobb szolgálatokat tett. Dezinformálta, összeugrasztotta az emigráns szervezeteket, hozta-vitte a híreket megbízói utasításai alapján. Míg egy magyar dolgozó örült, ha háromévente kapott nyugati útlevelet, és megtakarított pénzén eljuthatott Ausztriába, esetleg Olaszországba, addig ő családjával együtt, állami pénzen, kiemelt napidíjjal jutalmazva, a világ összes országát beutazhatta.
Mindezek mellett 1960-tól 1988-ig, haláláig a The New Hungarian Quarterly című negyedéves, angol nyelvű folyóiratot szerkesztette.”
Tanulságos életút. (Érdemes figyelni, hogyan mentegetik ma is az ellenzéki sajtóban, a Magyar Hangban például valamiféle polgári ellenállónak írták le. Ami persze logikus: a lap fontos munkatársa Pethő Tibor, aki azonos nevű felmenőjét is ezzel a szöveggel próbálja mentegetni. Aki az apja által alapított Magyar Nemzetnél volt Kádárék hasznos társutasa.)
De mi volt Boldizsár szerepe a nyolcvanas években? Hogy a békemozgalom illetékes elvtársa legyen.
Elkésett a békevágy
Hadd idézzek könyvemből, A kultúra megszállásából:
Békedal. Azaz a nyolcvanas évekre már igencsak „elkésett békevágy” kifejezése. Tény, hogy ekkoriban a béke lett a kulcsszó a keleti blokkban. Újra. Ennek világpolitikai háttere összetett, de valójában nem túl bonyolult: a Szovjetunió nem bírta a fegyverkezési versenyt, közel volt már a végelgyengülés, majd a kimúlás. Maga a szovjet diktátor, Brezsnyev is más húrokat pengetett: „Nincs jelenleg fontosabb feladat nemzetközi téren pártunk, népünk számára és bolygónk valamennyi népe számára, mint a béke megvédése” – mondta a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. Kongresszusán. Valójában a Gyalog galopp „fekete lovagja” szeretett volna kiegyezni egy döntetlenben.
És az előzmény? Nem sokkal korábban, 1980 végén Ronald Reagan váltotta a kevéssé erélyes Jimmy Cartert az Egyesült Államok élén, és 1981 elejétől rögtön harcias külpolitikába kezdett. Belátta, hogy csak úgy buktathatja meg a kommunista blokkot, ha felgyorsítja a fegyverkezést. Ez volt a csillagháborús program. A hidegháborús ellenfél felvette a kesztyűt, de nyilvánvaló volt, hogy ebbe a harcba, illetve részben ebbe a „versenybe” belehal. A Szovjetunió és csatlósállamai ennek megfelelően minden lehetséges fórumon a békevágyukat szajkózták, ami kettős célt szolgált: egyrészt politikailag is indokolt volt, másrészt ismét eljátszhatták a „jó zsarut” (már Rákosiék is a békét őrizték).
A függöny mögött persze folytatták a nemzetközi terrorizmus támogatását, a fegyver- és kábítószer-csempészést, amelyben a Magyar Népköztársaságnak is fontos szerep jutott. Vegyük csak azt az állambiztonsági dossziét, amelyet még az akkori Hamvas Intézet, ma Hankiss Ágnes Intézet szerzett meg Lengyelországból akkoriban, amikor a munkatársuk voltam, és amelyben elképesztően sok Magyarországon élő, vagy itt átutazó „vörös” terroristát soroltak fel. Élükön Carlos-szal, a Sakállal.
De a felszínen már a világbéke volt a jelszó. Már amikor nem Afganisztában voltak. Így a saját nyíltan, nemcsak kettős beszéddel „lázadó” állampolgárait kíméletlenül elnyomó magyarországi rezsim kiadta az utasítást, amit minden engedelmes kis-,közép- és vezető káder végrehajtott: a közös cél a béke hirdetése lett. Ezt kellett harsogni, erőltetni minden vonalon, rá is állították a kor propagandagépezetét.
Így azokat a zenészeket is, akik ezt névvel, arccal vállalták. „Nem wurlitzer a verkli, ezt szívvel kell tekerni” – emelte ki Bródy a KISZ X. kongresszusán. Szintén 1981-ben.
Ez volt ugye a tatai tanácskozás esztendeje, ekkoriban, a nyolcvanas években már Bródy zenésztársai, Koncz és Zorán is a diktatúra kirakatszervezetében, az Országos Béketanácsban politizáltak. A Béketanács elnökhelyettese az ismert politikus, Koncz már említett apósa, Boldizsár Iván.
„A szünetben a konferencia »civil« résztvevői szeretetteljes érdeklődéssel vették körül a művészeket, az Országos Béketanács tagjait és a vendégeket egyaránt – írta a Magyar Hírlap már 1984-ben. – Többen, amikor meglátták Koncz Zsuzsát és Sztevanovity Zoránt, megkérdezték: »Énekeltek együtt«? Mosolygós tiltakozás volt a válasz, hiszen Zorán az ORT frissen választott tagjaként, az Erkel-díjas táncdalénekesnő pedig meghívott vendégként volt jelen a tanácskozáson. – Reggel, amikor elindultunk, mert Zorán volt olyan kedves és elhozott engem is, az autóban egy kicsit elmerengtem – mondta Zsuzsa. – Meghívottja vagyok egy békekonferenciának, én, aki ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik már békében született és nőtt föl.
Kontinensünkön majdnem négy évtizede a gyerekek csak könyvekből, filmről, tévéből ismerik a háborút. Ez kimondhatatlanul jó dolog és szép, ugye?”
Honfoglalás helyett István, a király?
Lehetett a békemozgalomban szerepe az István, a királynak? Ismét A kultúra megszállásából idézek.
Kevesen tudják, hogy Koncz Zsuzsa ex-férje, Boldizsár Miklós írta azt az amúgy felejtésre ítélt, szerintem meglehetősen közepes drámát, amelyből Bródy és Szörényi Levente megalkotta a rezsim szempontjából is elfogadható rockoperát, az István, a királyt. Az elfogadható itt sem értékítélet, hanem tény: ha nem lett volna az, nem jelenik meg, nem kap ekkora sajtókampányt. Más kérdés, hogy kevesen bántuk, fontos kérdéseket vetett fel, s valóban kitűnő darab, tele igazán erős, érzelmes dallal.
Ma már az sem köztudott, hogy a P. Mobil jóval korábban megírta a Honfoglalás nevű szvitjét, csak az – nem kis részben Erdős Péter vállalt ellenállása miatt – nem jelenhetett meg a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején. Túl jobboldali volt, akkori kifejezéssel: irredenta.
„A Honfoglalás nacionalista? A magamfajta »hazátlan bitang« néha elgondolkodik társadalmi és esztétikai problémákon – írta későbbi válaszlevelében Erdős Péter. – Ilyenkor rádöbben, hogy a jelenségeknek helyértékük van. A magyar himnusz szívszorító élmény, ha Szilveszter éjjelén tudom, hogy tízmilliós közönség énekli-hallgatja múlton és jövőn elmerengve, de bosszantó huzavona egy labdarúgómeccs elején, amikor a képernyőn huszonkét srác toporog. Amikor az ifjúsági folyóirat rockünnepről, rockszigetről és a kábítószer bűvöletében csillogó tekintetről ír, hogy a legközelebbi tömegkoncerten tízezer gyereket hajszoljon konfliktusba a törvényes renddel, akkor a Vérszerződés legendája, adott helyen és összefüggésben, nyakleves a józan észnek, a társadalmi egyensúlynak és békességnek.
[…] A »Zalán futása« – pedig Vörösmarty költeményének tárgya is a magyar őstörténet – semmilyen szituációban sem bírhat ilyen helyértékkel, mert műalkotás voltában, esztétikai értékével felülemelkedik a turulista járőr vonulásán, még akkor is, ha azok esetleg idézik. Ez a művészi érték természetéből következik. A Honfoglalás című rockopusza tartalmi felületességével összefüggésben és helyértékétől megerősítve – esztétikai silánysága, a nívótlanság teszi nacionalistává.”
Ezután adták ki, illetve mutathatták be, készülhetett el filmként az István, a király, ebben az értelmezésben talán már a „kádári konszolidáció”, a béke, hogy ne mondjuk: a békés átmenet rockoperája. Bár szinte mindenki Koppány akart lenni (dalait az éppen a P. Mobilból „kiemelt”, majd a Dinamitba beemelt, amúgy beszervezett zseniális rockénekes, Vikidál Gyula énekelte), de a végén Szent István győzött. A „reálpolitikus”. Pártszempontból: Kádár János. Meredek értelmezés? Egy csak erre fókuszáló tanulmányban, vagy hosszabb fejezetben talán ki is fejthetnénk.
Ennek hátterét ki is fogom fejteni egy tanulmányban, de érdemes lesz megnézni majd azt a beszélgetést is, amit Köbli Norbert forgatókönyvíróval vettünk fel ezzel a témával kapcsolatban. De azt majd kijön a Polip YT-csatornán.
Mi az, ami biztos? Erdős Péter és a Hanglemezgyár, illetve a diktatúra nem kér a Honfoglalásból. Lesz helyette Boldizsár elvtárs fiának drámájából az István, a király. Hogyan is beszélt Erdős annak szerzőiről?
„Azzal ártottam, hogy nagyon elfogultan támogattam Szörényiéket és a Konczot. És ez szükségszerűen egy kicsit az Omega háttérbeszorításával járt”
– magyarázta egy kései interjúban. Valamint:
„Voltak olyan évek, amikor napi 12 óra munkából 4-5-öt Koncz Zsuzsa sikerére fordítottam”.
Jó, de mit jelenhetett Koncz Zsuzsa, illetve apósa befolyása? Illés Lajos – Konczék esküvői tanúja – már jóval a rendszerváltoztatás után így emlékezett az angliai nyilatkozatukat követő ismert botrányra a Demokratának:
„A két Szörényi és Bródy nyilatkozott, hazatérés után viszont engem hívott raportra az ORI [Országos Rendező Iroda] igazgatója. Aczél elvtárs már telefonált, hogy vért kíván, elég volt ezekből a hosszúhajúakból. Ha már a kukaügy nem jött be, jöhet egy újabb kísérlet. A számainkat kivágták műsorokból, Pesten nem játszhattunk. Ekkor mondta Tardos Péter, hogy a vidék legnépszerűbb zenekara az Illés.
Ez egy évig tartott, de Koncz Zsuzsának is kínos volt az egész, hiszen sokat segítettünk neki. Teljesen szolidáris volt velünk és férjének, Boldizsár Miklósnak papája, aki állítólag együtt kártyázott Aczéllal, elintézte, hogy fogadjon engem.
Felvettem a kis érettségi öltönyömet, levágattam a hajam és bekopogtam a kultúrfelelőshöz. – Gondolom nem azzal fogadott, hogy »Isten hozott, édes fiam!« – Úgy kezdte »Na látja, tud maga rendesen is kinézni«. Akartam valamit mondani, de szóhoz sem engedett jutni. Kifejtette:
»Tanuljátok meg, hogy itthon jobbosnak kell lennünk, kint meg balosnak«. Gondoltam, ezt jól megmondta, de azért feloldotta a letiltást.”
Mennyire fontos idézet. „Tanuljátok meg, hogy itthon jobbosnak kell lennünk, kint meg balosnak.”
Ezek szerint Koncz Zsuzsa segített. A már említett, tévés Betlen János is emlékezett egy hasonló esetre. Ez akkor történt, amikor Betlen aláírta a Charta 77-t, a csehszlovákiai ellenzék 1977-ben közzétett politikai nyilatkozatát.
„Presser Gábor, aki akkor már persze híres zenész volt, de személyesen nem ismertem, szóval ő egy megbeszélésen, ahol Erdős Péter, a hanglemezgyár igazgatója azt mondta, hogy a Charta-ügyben senkinek egy haja szála nem görbült, közbeszólt, hogy egy Betlen János nevű újságírót kirúgtak a Magyar Rádióból, mire Erdős megüzente, hogy majd ő ad nekem munkát. Erre fölhívott Vámos Miklós [Rajk László titkárának a fia, eredetileg maga is Vámos Tibor, a Gerilla nevű szélsőbaloldali együttes énekes, később író – MG], mert ő ismerte Pressert és engem is, és beküldött Erdőshöz.
Bementem, szűk szoba, én ültem, ő sétált föl-alá, szinte súrolta a fejemet, és leszúrt, hogy hogyan lehetünk olyan ostobák, hogy az aláírásainkkal komplett listát adunk »ezeknek«, és megkérdezte, hogy »és mi a maga vágya velünk kapcsolatban?». Én meg azt feleltem, hogy »egy nagylemezt szeretnék«, »menjen maga a fenébe, akkor úgy kérdem, hogy mit akar itt dolgozni«. »Hát, kérem, néztem a borítószövegeket, rosszak, ezeket én gatyába tudnám rázni.« »Rendben, föl fogom terjeszteni a nevét.«
Csakhogy hiába terjesztett föl. Egyszer mentem buliba Koncz Zsuzsához, nála csövezett a haverom, ő hívott, ott volt Bors Jenő is, a hanglemezgyár főnöke, és mondta, »ismerem magát, sajnálom, hogy nem sikerült, pedig tényleg fölterjesztettük.«”
Micsoda buli!
A valóságban Koncz Zsuzsa a diktatúra egyik leginkább támogatott előadója volt. Már a hatvanas évek végén is. A következő cikket még 1969 tavaszán publikálták: „Nem véletlenül esett első ízben választásunk Koncz Zsuzsára, ugyanis ezekben a napokban jelenik meg első hosszan játszó nagylemeze – véleményünk szerint jó néhány slágerígérettel. Az LP-ről még később szólunk!
Zsuzsa egyébként ez idő tájt a magyar könnyűzene valóságos »utazó nagykövete« volt: járt Varsóban, ahol intervíziós televízió-felvétele volt, énekelt az NDK fővárosában, Berlinben, és két lemezfelvételt készített a Liberty céggel Münchenben.
Az Echo együttes kíséretében országjáró turnén vett részt, és hozzáfogott az első hazai énekes tévé-showműsor felvételeihez. A forgatókönyvet Boldizsár Miklós írta, a szerkesztő Módos Péterrel és a rendező Szitányi Andrással együtt az új nagylemez dalait vették alapul. Felvétel májusban, adás pedig júniusban lesz.”
Ez lett a már említett Koncz-show. És a Jelbeszéd-botrány? Amit mindig hangoztat.
Azt is ő simította el?
Koncz Zsuzsa lázadásának egyetlen bizonyítéka az a Jelbeszéd-botrány, amelyet az elmúlt évtizedekben számtalanszor előhoztak a sajtóban. De hogyan is történhetett a valóságban? (Forrás: Jávorszky Béla Szilárd-Sebők János: A magyarock története 1. A beatkezdetektől a kemény rockig).
„Koncz Zsuzsát, aki 1973 őszén Tokióból érkezett haza, váratlanul érte a botrány.
Erdős »doktor« javaslatára családi kapcsolatait kihasználva (férjének, Boldizsár Miklósnak az apja, Boldizsár Iván Aczél György közeli ismeretségi körébe tartozott)végigjárta az ügyben érdekelt elvtársakat, majd kihallgatást kért Aczél Györgytől, aki azonban nem szolgált érdemi válasszal. A Jelbeszéd-ügy végül nem terelődött politikai síkra, hanem a minisztériumi ukáznak megfelelően zárult le.
Az első sorozatából kiszállított 48 ezer példányt eladták a boltokban, a gyári raktárakban lévő példányokat pedig bezúzták. Az MHV illetékesei ezt követően az albumot tíz évre elsüllyesztették az archívumban, s úgy eldugták, hogy amikor 1983-ban a Rocklegendák sorozatban újra kiadták, nem találták meg az eredeti borítótervet”
Tokióból érkezett haza, majd a könyv szerint a politikai kapcsolatait kihasználva elindult elsimítani az ügyet.
Csatári Bence így fogalmazott Koncz pályafutásával kapcsolatban:
„A híres-hírhedt – alább tárgyalandó – 1973-as Jelbeszéd-ügy után Bródy Jánossal ez történt. A kutatások jelenlegi állása szerint az »ellenálló beatmozgalom« toposza minden egyes előadónál és szerzőnél külön-külön értelmezendő, számtalan árnyalata van a politikum és az adott művész viszonyának, ami ráadásul időről időre is változhatott akár a személyes kapcsolatok vagy a két fél motivációja, akár a közpolitika módosulása okán.
Ezzel összefüggésben meg kell állapítanunk, hogy Koncz Zsuzsának a Jelbeszéd-ügytől eltekintve szinte végig kifejezetten privilegizált helyzete volt a pártállami kultúrpolitikában: megkapta az első nyilvánosságot a médiában, azaz rendszeresen hívták az egyetlen televízióba szerepelni, a Magyar Rádió ontotta dalait – igaz, itt néhánnyal szemben támasztottak cenzurális akadályt, de még így is maradt szép számmal, amit játszani lehetett.
Az írott ifjúsági sajtó is intenzíven foglalkozott vele, ezenkívül az ORI rendszeresen vitte országos koncertkörútra, gyakorlatilag évente adhatott ki lemezt 1969-től, külföldre is előszeretettel ajánlották fellépni, és a keleti blokk országain kívül Nyugat-Európába is eljutott koncertezni.
Ezután már csak hab volt a tortán, hogy szerény hangterjedelme ellenére – és persze előadói képessége elismeréseként – állami kitüntetést is az elsők között kapott a könnyűzenészek között (miközben a nála jóval szélesebb hangterjedelmű, úgyszintén kiváló előadói képességekkel rendelkező Kovács Kati tehetségét még jó ideig nem ismerték el ilyen módon).
Koncz Zsuzsa kivételezett helyzetét a levéltári adatok is alátámasztják, amelyek közül megemlíthető egy, az MHV-nál végzett művelődésügyi minisztériumi revízió, amely az MHV abbéli törekvését örökítette meg, miszerint a propagandájuk minőségét külföldön is javítani akarták. Ennek érdekében az MHV a lemez tasakjainak kivitelezésére nagyobb hangsúlyt helyezett, de az erre a célra 1968-ban fordított 124 ezer forintot nem tartotta elegendőnek a későbbiekre nézve a revizor.
A még a pártállami viszonyokhoz képest is szűkös büdzsét éppen ezért a Nyugatra szánt propagandaanyagokban leginkább a komolyzenészekre fordították. Az 1968. október 26.–november 1. közötti franciaországi üzleti úton mindössze egyetlen kivételt tettek, és az éppen Koncz Zsuzsa volt; a kimutatásból kiderült, hogy a könnyűzenei műfajt egyedül az ő felvételei és reklámanyagai képviselték.”
Mit gondol az olvasó? Koncz Zsuzsát valóban nem lehetett megvásárolni?
