Látjuk, hogy a szimpatikus és kedves színésznő, Pokorny Lia felvetésére valóságos mozgalom indult Gobbi Hilda villájának megmentésére. Talán itt az idő, hogy ismét megnézzük, ki volt valójában Gobbi? És miért gyűlölte őt Sólyom Ildikó?

Párkány László 2012-ben megrázó cikket publikált a Magyar Nemzetben. Ezt idézem, és ahol szükségesnek tartom, közbevetek.

„Egy magyar színésznőt 1970. november 2-án megrágalmazott a Der Spiegel című nyugatnémet lap. A »Die schöne Ildikó« című – szerzőhiányos – írás azt ecsetelte hosszasan, hogy Czinege Lajos honvédelmi miniszter a szép szőke színésznőnek fürdőmedencés villát építtetett a Rózsadombon. Idehaza a botrányszagú história igazi hullámokat nem vethetett, mert az országba érkező példányokat bezúzták. Annyi azért jutott magyar kezekbe is, hogy hírbe hozza a színésznőt, aki becsülete védelmében nyomban pert szeretett volna indítani az igaztalanul vádoló lap ellen. Kezét azonban lefogta a politika.

Sólyom Ildikó ez idő tájt kilenc éve volt a pályán, tehetsége ekkor bontakozott ki színpadon, tévében és a filmvásznon. A Nemzeti Színház társulatában várta éppen karrierje erősödését. »Fiatal színésznő vagyok, végre álmaim Nemzeti Színházában. Jól érzem magam…«

E vallomásnál hátrálnunk kell az időben, amikor a »schöne« Ildikó még a József Attila Színházban, példás önfegyelemmel, hat esztendeig kereste helyét és szerepkörét. Kezdő színésznőként letöltötte szokásos próbaesztendejét a veszprémi Petőfi Színházban, s joggal remélte, új színházi otthona, ahova a művelődési minisztérium »delegálta«, elhalmozza majd jobbnál jobb szerepekkel. A színház nem így gondolta. A hűvös fogadtatás ellenére is sikere volt A három testőrben, Mesterházi Lajos Férfikorában. E darab főpróbája után történt, hogy Gobbi Hilda, a színház vezető színésznője, az elesettek gyámolítója kijelentette: »Sólyom olyan jó, hogy le kell borulni előtte…«

A fiatal színésznő boldog volt, azt hitte, végre egyenesbe jutott. Egy gardróbban öltözött Gobbival. A szívélyes kapcsolat, amely süteményeztetésekben, tartalmas beszélgetésekben öltött testet, akkor romlott meg (miközben megadóan nyelte öltözőpartnere tízpercenként felparázsló cigarettájának füstjét), amikor az idős színésznő kiigényelte, majd fillérekért megvásárolta az 1958-ban kivégzett Nagy Imre üresen álló pasaréti villáját.”

Első közbevetés. Miután onnan kitelepítették Nagy Imre lányát. Ezzel a villával mi lett? És mit mond el Gobbiról, hogy beköltözik egy kivégzett kommunista elvtársa villájába? Nem undorodott, amikor a falakhoz ért? Inkább folytassuk a cikket.

„Innentől kezdve az öltözői zsörtölődés már a próbákra is kiköltözött. A nagy hatalmú színésznő a szereposztásokba is beleszólt. Amikor Ildikó végre igazi főszerephez jutott, Gobbi jókorát húzott »hűsítő tartalmú« bögréjéből, és a büfében akadozó nyelvvel kiabálta: Sólyom azért játszik főszerepet, mert felkötötték az apját. Na és, a Don-kanyarban elpusztult kétszázezer magyar, mégsem kapnak főszerepet…

Sólyom László altábornagyot, vezérkari főnököt 1950. május 20-án éjjel elhurcolták II. kerületi, Eszter utcai lakásából, és hat tábornoktársával együtt »demokráciaellenes szervezkedés, hűtlenség« vádjával felakasztották. Ildikó ekkor tízesztendős volt. Laci öccsével, édesanyjával együtt kitelepítették, édesanyját Kistarcsára internálták.”

Második közbevetés. Sajnos ma sem eléggé közismert, hogy Gobbi Hilda elvakult kommunista, Péter Gábor barátja volt. Utóbbi az ÁVH vezetője volt, ők vitték végig a „tábornok-pert”, aminek a végén felakasztották a tábornoki kar elitjét. Szovjet mintára történt ez is. Az tény, hogy Gobbiék és Péterék összejártak, de igen keveset tudunk ezekről a belsős „murikról”.

Fehérváry István Börtönvilág Magyarországon című könyvét a régi olvasóim egy része nyilván ismeri. Ezt – ahogyan minden hasonló művet – természetesen érdemes fenntartással kezelnünk, hiszen sok-sok visszaemlékezést, általa hallott történetet is megemlített.

„A Rózsadomb legszebb helyén nem is egy, de három villa állt Péter Gábor és szűk baráti köre rendelkezésére – írta. – Felesége, […] Simon Jolán, aki Rákosi Mátyás személyi titkárnője is volt egyben, megosztotta az élet örömeit a kommunistává vedlett Gobbi Hildával. Ide tartozott még Babics Antal orvosprofesszor és felesége Eszterházy Ilona, Boldizsár Iván, valamint Bálint ÁVH orvos ezredes és felesége. A titoktartás, a szigorú ellenőrzés és őrségek ellenére, hamarosan széltében-hosszában beszéltek Budapesten a rózsadombi villákban lejátszódó orgiákról. Ebben Péter Gábor nem maradt le a többi vezető pártfunkcionáriusoktól.”

Bálint István említése feltétlenül érdekes. Péter Gábor talán legfontosabb embere volt, a Levelek a bolondokházából című filmünk egyik főszereplője. Bálintot, a pszichiáterből lett ÁVH-s főtisztet tartották Péter Gábor „szellemi vezetőjének”.
Gobbi Hilda leszbikussága ma már közismert, Péter Gáborékkal folytatott barátsága egyáltalán nem. Azt meg tényleg kevesen tudják, hogy éppen Gobbi segített az író Galgóczi Erzsébetnek abban, hogy a hetvenes évek végén interjút készíthessen Péter Gáborral. Mert ez a maffia szíve volt, oda nem juthatotott közel akárki.

„Felmerül, hogyan került az írónő az eldugott Péter Gábor közelébe, és kíváncsiságát mi hajtotta – írta erről már 2007-ben a Népszabadság, kicsit talán bánkodva azon, hogy ennek fel kell már merülnie. – A színésznő Gobbi Hilda régi barátságban volt Péter feleségével, és Galgóczi az ő közvetítésével találkozott 1977 decemberétől többször Péterrel és feleségével, Simon Jolánnal.

Beszélgetéseik egyre terhesebbek lettek Péternek. 1978 szeptemberében ki is fakadt: »Amikor kijöttem a börtönből, azt mondtam Jolinak, az első fürdővízzel leengedem ezt az élményt, és többé nem beszélünk róla. Nem is beszéltünk. Senkinek se, és egymás között se… Most meg, mióta te idejársz hozzánk, nem is tudunk mással foglalkozni, már a reggelinél erről kezdünk beszélgetni, és ez így megy hetek óta.« Simon Jolán kibökte, férje »csak három altatóval bír aludni«”.

Jaj, szegény. A Népszabadság 2007-ben nem említette meg azt a történet szempontjából kulcsfontosságú tényt, hogy Gobbi és Galgóczi szeretők voltak.
„A Kádár-diktatúrában a férfi homoszexualitás tiltott volt, rendőrségi nyilvántartásban is szerepeltek az érintettek – írta erről Tóth Eszter Zsófia történész. – A női szerelem ezzel szemben tűrt volt. A kádári diktatúra nem bonyolította túl a kérdéskört: a nő nővel, a férfi férfival devianciának számított a heteroszexuális normával szemben. A férfi-női kapcsolat legális terepe a házasság volt, olyannyira, hogy szállodába is csak házaspárok jelentkezhettek be egy szobába, élettársak nem. Ha két nő jelentkezett be egy szobába, az lehetséges volt: feltételezték, hogy barátnők vagy munkatársak. Azonban két híres ember – Galgóczi és Gobbi – leszbikus szerelme nem kaphatott nyilvánosságot.”

Péter Gáborék pontosan tudták, hogy Galgóczi Erzsébet olyan interjút készít, és olyan regényt ír (Vidravas), amivel nem lesz problémájuk. Olvassuk csak az ügynök-kritikus Molnár Gál Péter régebbi írását:

„A Péter házaspár alakja – természetesen álnéven – földereng egy regényben is, Galgóczi Erzsébet Vidravasában, ahol az orvosprofesszor kertszomszédja a rettegett államvédelmi tábornok – írta Molnár Gál Péter már 1990-ben a Színházi Életben. – A kapcsolat megfelel a valóságnak. A professzor ma is ott lakik, szomszédait kilakoltatták a reprezentatív villából. A professzor a valóságban is professzor, híres urológus. Nagy Imre kormányának volt egészségügyi minisztere, némileg korábban különrepülőgép vitte Moszkvába konzíliumot tartani Sztálin urológiai problémái fölött.

Babits Antal [Babics] professzor felesége, Ilona házassága előtt a Vígszínház érdekes egyéniségű tagja, Eszterházy Ágnes osztrák filmszínésznőnek és osztrák filmgyártónak és Kálmán Imre élete egyik meghatározó múzsájának édestestvére… Az Eszterházy-lányok sem a hercegi, sem a grófi ághoz nem tartoztak. A nevüket adó férfiú tisztes erdélyi közigazgatási hivatalnok volt. Megyei tisztségviselő volt, de Eszterházy Ilona természetes apja semmiképp, lévén az a fiatal korában kujonkodó, öregségében is elbűvölő színész Rajnay Gábor. Tehát: a Babits-Eszterházy-pár kertszomszédjaként az Andrássy út 60. ura nemcsak a hajdani színésznővel került közelbe, a színészettel is. Ez év januárjában halt meg Eszterházy Ilona régi jó barátnéja, Péterné Simon Jolán.”

Néha jól jön, hogy MGP alapvetően rosszindulatú pletykafészek volt, méltó mestere a későbbi kritikus-királynőnek, Csáki Juditnak. De vannak még fontos források. Maga Babics Antal professzor egy réges-régi cikkben elmesélte megismerkedésük történetét. Azaz azt, hogy hogyan rejtegette a későbbi politikai bűnözőket és értelmiségi cinkosaikat a lakásán.

„Március 19-én, a németek bevonulása napján hozzánk költözött Gobbi Hilda, feleségem barátnője, ő aztán valóban fordulatot hozott az életembe. Általa Major Tamás és Várkonyi Zoltán is mindennapos vendégünk lett. Jóllehet akkor még csak azt tudtam róluk, baloldali szerepléseik miatt hamis papírokkal közlekednek. Egy ízben Major magával hozta – ő így mondta – szolnoki nőismerősét, kérve minket: fogadjuk be pár napra. Csak éppen a pár napból hetek, hónapok lettek.
Ahogy telt-múlt az idő, az illető hölgyről sok minden kiderült. Először, hogy nem vidéki, aztán a valódi neve (mert nekünk álnéven mutatkozott be), végül hogy nem özvegy. Férjét, Péter Gábort, az illegális kommunista párt egyik akkori vezetőjét is megismertük.”

Hát ez volt a belsős csapat. Hogy megtörténtek-e az orgiák? Simon Jolán valóban Gobbi egyik szeretője volt? Talán egyszer kiderül, régen a Temessy Hédivel való kapcsolata is ismeretlen volt. Mindenesetre, ha Simon is a szeretője volt, érdekes lehetett Péter Gáborral négyesben üldögélniük.

De inkább folytassuk Sólyom Ildikó történet, ismét Párkány László cikkét idézem:

„Kanyarodjunk vissza a Gobbi-Sólyom-afférhoz! Fegyelmi fegyelmit követett, Gobbi is intést kapott. A József Attila Színház színpadán, ahol esténként végszavaznia kellett a két színésznőnek különböző darabokban, tarthatatlanná vált a helyzet. […] A nem túl »veretesnek« tartott darabok színrevitele és a feloldhatatlan személyi konfliktus egyenesen Kádár Jánosig sarkantyúzta a fiatal színésznőt. A lépésre az is bátoríthatta, hogy édesapja és a főtitkár az illegalitás éveiben harcostársak, majd kollégák voltak még abban az időben, amikor Sólyom László Budapest rendőrfőkapitánya volt. A pártvezető megértően fogadta, és azt mondta: »Én is úgy látom, hogy más irányba kell haladnia. Menjen át a Nemzeti Színházba!«
Úgy jön, Sólyom Ildikó új színházában kisebb szerepekben játszott. Némi keserűséggel meg is jegyezte, amikor a Bánk bán Izidóráját ráosztották: »ez minden idők legsértőbb, szerződésbontó ok szerepe«. Ám örömmel eljátszotta. A kollégák is elfogadták, de nagyon bántotta, hogy Szendrő József, ifjúkori felfedezője kerülte őt. Ennek igen egyszerű magyarázata volt: Szendrő Gobbi Hilda baráti köréhez tartozott.

Történt pedig, hogy a rádió pagodájában felvételre várakozva megszólította egy József Attila színházbeli kollégája: – Na, hallod, jól magadra dühítetted az öregasszonyt. Azt meséli, hogy te megtámadtad őt becsületében, lefasisztáztad, de ő ezt nem tűri, eltipor téged a szakmában. Ez idő tájt jelent meg a Der Spiegel száma harsány címmel: Die schöne Ildikó…

A lap Sólyom László néhány életrajzi adatának és tragikus halálának közlésén túlesve azt tudatta a publikummal, hogy (a színésznő »… ami a mosólyom mögött van« című könyvéből idézünk) »Czinege Lajos honvédelmi miniszter engem kitüntetett szerelmével, hatalmas budai villát építtetett nekem, államköltségen, kiskatonák verejtékével«.”

Újabb közbevetés. Voltak, akik valóban így építettek maguknak villát. Például testvére szerint Hofi Géza, aki a kapcsolatait kihasználva Visegrád környékén építkezett a szovjet megszállók segítségét igénybe véve. Igaz, róla nem írta meg a Spiegel… Folytassuk Sólyom Ildikó kálváriáját:

„Amikor a Nemzeti Színházban igazgatóváltás történt, s a színház vezetői székét Nagy Péter akadémikus foglalta el, Sólyom Ildikó fennakadt a szűrőjén. Kitették a színházból. Minisztériumi segédlettel az éppen megalakult filmgyári színtársulatba helyezték át, ahol szerepet nem kapott, viszont tömegstatisztálásra kötelezték. A rádióban is volt néhány kudarcos élménye. Felvett irodalmi estjeit elfektették vagy lehetetlen időpontban tűzték műsorra. A sok-sok – többnyire önhibáján kívüli – fiaskó után nyúlt a tollhoz. Megírta Megtörténhetett!? című dokumentumkönyvét, amely apja kálváriáját, törvénytelen kivégzését, édesanyja meghurcolását, a család hányattatását jeleníti meg átéléssel és megkapó indulattal.

A Kardos György vezette Magvető Könyvkiadó lelkes fogadtatásban részesíti a kéziratot, majd megjelentetését elodázza, a mű évekig porosodik valamelyik fiókban, visszaszerzése is küzdelemmel jár.”

Ismét közbeszólok. Az ördögi Kardos György a főszereplője A kultúra megszállása című könyvemnek. Ebben is publikáltam azt az elképesztő, ép ésszel szürreális történetet, amelyben Kardos György, a későbbi író Berkesi András és szegény Ignotus Pál is feltűnik. Kardos akkoriban, a negyvenes évek második felében a rettegett Katonapolitikai Osztályon dolgozott. Számtalan mocskos ügyet felépítettek, sok kivégzéssel, számos tönkretett élettel. Kardos egy kisgazdák elleni ügy kapcsán, a Katonapolitikai Osztály tisztjeként beszervezett egy fiatal és gyönyörű nőt, Mátay Florence-t. Utóbbi aztán ügynökként több szerepet eljátszott: volt, hogy titkárnőként építették be egy koncepciós ügy célpontja „mellé”, máskor egy angolszász tiszt bőrébe bújt. A felépített csapdákba esett áldozatok jelentős részét kivégezték. Közben Mátay Kardos szeretője lett, a vallomások szerint ez nem volt ritka ennél a társaságnál.

Aztán fordultak az idők, az ÁVH lecsapott a Katonapolitikai Osztályra. Kardos – hű cinkosával, Berkesi Andrással együtt – börtönbe került, és persze Mátay is, aki börtönspicliként lehetett ráállítva az ott raboskodó Ignotus Pálra. Valószínűleg közben szerelmesek lettek egymásba, de kétségtelenül kialakulhatott valamiféle vonzalom, hiszen kiszabadulva összeházasodtak. De valójában nem tudhatjuk, hogy Mátay mit érzett, Ignotus halálosan szerelmes volt.

De nem mennék most ennyire előre. Maradjunk Kardosék perénél. A Kardosék ügyében keletkezett iratok félelmetes, őrült, hagymázas, erkölcstelen világról tanúskodnak. Persze, érdemes fenntartással olvasnunk ezeket is, hiszen pontosan ismerjük Kardosék, illetve az ekkor őket kihallgató ÁVH módszereit. De azért nem tűnnek légbőlkapott történeteknek. Részlet egy Mátay-vallomásból:

„1950 elején Kardos egy találkozásunk alkalmával kivitt magával Zuglóba, ahol, mint mondta, egy barátját látogattuk meg. A barátját emlékezetem szerint Pásztinak hivták, akinek a foglalkozása pincér volt. Pásztit nem találtuk a lakásán és egy közeli kocsmába mentünk el, ahol ő kiszolgáló volt. A kocsmában ott tartozkodott Pásztival közös háztartásban élő Mária nevezetű nő is. Kardos Pászti és Mária között beszélgetés kezdődött a kocsmában, mely zárás után Pászti lakásán folytatódott.

Ebből a beszélgetésből, valamint Kardos elmondásából tudtam meg, hogy Mária egy horthista tisztnek volt a felesége, ami miatt őt a Katona Politikai Osztályon kihallgatták és ez alkalommal ismerkedett meg Kardossal. A kihallgatása után Kardos kapcsolatot tartott vele és gyakran ment ki a lakásukra a barátaival, ahol a legféktelenebb, erkölcstelen dorbézolásokat folytatták.

Kardosnak volt egy Mester nevezetű barátja, aki valamikor a Katona Politikai Osztályon teljesitett szolgálatot, majd miután onnan eljött különböző feketézésből élt. Ez a Mester volt az, aki az éjszakai dorbézolásokhoz a legsötétebb prostituált nőket felhajtotta. Ilyen alkalmakkor Kardos egész önkivületi állapotig leitta magát.

Ez alkalommal is, hogy ott jártunk, Kardos annyira leittasodott, hogy szivrohamot kapott, és csak másnap délelött tudtunk Pászti lakásáról eljönni. Hogy Pásztinál milyen erkölcstelen dorbézolások folytak, arra jellemző az az eset, amit Kardos mesélt el nekem, hogy Pászti jelenlétében, Mária – akivel együtt él – lefeküdt Szeder Győző és Bánhalmi Károly századossal.

Kardos egy előző alkalommal dicsekedett azzal, hogy többször elkérte Majoros őrnagy lakáskulcsát, aki a hivatal közelében lakott. Ilyenkor megtörtént, hogy egyik vagy másik beosztottja, mire ő a lakásra ment, már egy nőt felvitt, aki várt rá. Ezeket a nőket rendszerint Bánhalmi vagy Szeder szokta felhajtani, Kardos állitása szerint.”

Így volt vagy sem?

Tény, hogy Kardost később újrahasznosították (ajánlott néznivaló az Elbocsátott légió című filmünk), a Magvető élére került, ahol sok-sok veszélyes kéziratot visszatartott. Más írókat, fordítókat (Berkesi, Moldova György, Göncz Árpád, Csurka István) meg nagyon is támogatott. A már említett Sólyom-mű mellett például Hajnóczy Péter Az elkülönítő című írását is eldugta. Okkal. A szocializmus egyik legördögibb történetéről szólt. Utóbbi kéziratát már csak az önpusztító írózseni özvegyének küldhették vissza, korábban még a levelekre sem válaszolt Kardos. A könyv hosszú évekkel a rendszerváltoztatás után jelent meg. Ehhez képest Sólyom Ildikó műve a nyolcvanas évek végén már megjelenhetett. Ismét Párkány László cikkével folytatom:

„Végül a könyv – miután a kéziratból részleteket közölt a Hatvanban megjelenő Délsziget, s anyai bátorításra Sólyom Ildikó monodrámát írt a kivételes históriából – 1988-ban kerül az olvasó kezébe, szegedi kiadó jóvoltából. Amikor Malonyai Dezső minisztériumi hivatalnok (korábban színházi mindenes) 1982-ben igazgató lett a Nemzeti Színházban, Sólyom Ildikót visszavette, de tízmondatos szerepnél jelentősebb figurát nem kínált föl számára. Ekkor jött a szerencsés fordulat: a rendszerváltás sürgetésében jeleskedő Jurta Színház bemutatta a tábornokok tragédiáját megidéző történetet. A gyászos idők fogságából kimentett, színpadra kívánkozó drámai anyagot Sólyom Ildikó teljes színészi vértezetben, tehetségét béklyók nélkül mozgósítva tárta nézői elé, hatalmas sikert aratva szakmai és művészetkritikai körökben is. Magasztaló kritikák tucatja.

A monodráma érvényesülését követő kötetet is dicsérték. »Mielőtt elbízhattam volna magam, megjelent olyan bírálat is, amelyik lelki sérültnek titulált, aki nem heverte ki a gyerekkori kitelepítés megrázkódtatásait.«”.

Majd: „Levél a Nemzeti Színháztól 1993 márciusában, az 1993-94-es évadra nem kívánják megújítani szerződését. Az elbocsátó, szépnek nem mondható üzenet nem éri váratlanul a színésznőt. Már a rendszerváltás első évében újabb fellelhető dokumentumokat gyűjt a tábornokperről, miközben az új rend tekintélyes vezetőit – közöttük Antall Józsefet is – arra kéri, hogy történjék meg édesapja posztumusz megkövetése, és a család elmaradt kárpótlási (visszatérítési) ügye jusson végre nyugvópontra. (A korabeli helyzet jellemzésére, amikor Sólyom Lászlót és családját kilakoltatták a Szemlőhegyi út és az Eszter utca sarkán lévő villából, az új lakó – Bata István főtiszt, később miniszter – nemcsak a Dürer-metszetek, a koloniálbútorok közé fészkelte be magát, hanem a család monogramokkal díszített ágyneműjében is tért nyugovóra.)

A színésznő a német Der Spiegel által ejtett foltot is szerette volna kitörölni az életéből; a szerkesztőség az idő múlására, elévülésre hivatkozva tizenötezer márka »fájdalomdíjat« ajánlott fel, amelyet Sólyom Ildikó önérzetesen visszautasított, de a sajtó a helyreigazításra ezután sem volt hajlandó. A kárpótlási kérelmek is »elévültek«.”

Elévült itt az igazság is. Hadd meséljek el még egy történetét Berkesiékről, Gobbi Hildáékról. Említettem, hogy Kardos és Berkesi több koncepciós ügyet felépített a Katonapolitikai Osztálynál, ezeket később – természetesen átdolgozva – könyvekben, darabokban is megírták, sőt, volt, amiből még film is készült (Sellő a pecsétgyűrűn). És bemutattak egy mára elfelejtett színdarabot, a Berkesi regényéből készült Thomson kapitányt.

A történetet így ismertette a sajtó: „Bódi Géza zeneszerző villájában izgalmas események játszódnak le. Báró Szatmáry Jenőt – akinek hatalmas értékű képgyűjteményére szemet vetettek a németek – Bódiéknak sikerül megszöktetniük a Gestapo fogságából, anélkül, hogy a képek rejtekhelye bárkinek is a tudomására jutott volna. A báró az események hatására és Juli rábeszélésének engedve megváltoztatja végakaratát, amely szerint eredetileg húga, Dorottya nővér örökölné a képeket.

Szatmáry új végrendeletet csináltat és a műkincseket a Szépművészeti Múzeumra testálja. Elhatározását tudatja Dorottyával is, akit ez a hír mérhetetlenül kellemetlenül érint. A báró a végrendelkezése kapcsán nehéz helyzetbe hozza rejtegetőit, Bódiékat is. A színen hamarosan hívatlan látogatók is feltűnnek, s mire a magyar ellenállás képviselője, Borbás, megérkezik a báró és lelkiatyja már halottak.

A háború után tovább folytatódik a hajsza a gyilkos és a képek után. Az események kulcsfigurája a titokzatos Thomson kapitány, akinek kilétét, míg a képek elő nem kerülnek s a gyilkos le nem lepleződik – természetesen homály fedi.”

A darabot a József Attila Színházban adták elő, ott, ahol Sólyom Ildikó és és Gobbi Hilda is „találkozott”. Az egyik főszerep éppen utóbbinak jutott. „Gobbi Hilda egy újabb érdekes figura megalkotására kapott lehetőséget. Dorottya nővér, a kitűnően kombináló és a képekért minden bűnre kapható apáca — félelmetes ellenfél. A kiváló színésznő drámai ereje pótolni tudja az itt-ott hiányzó írói érveket is és jóllehet aprólékos játékával maga is a tempót lassítja, kárpótol ezért az a feszültség, amelyet a személye körül kelteni tud.”

A mindenre kapható, gonosz apáca. Egyébként Sólyom Ildikó is szerepelt a darabban. „A két főszereplő mellett a dekoratívan vonzó Sólyom Ildikó, az alig pár perces szövegből is nagy távlatú jellemképet alakító Rádai Imre és egy jellemtípust megbélyegzően leleplező Káló Flórián játéka emelkedik ki a többieknél is kifogástalannak mondható összjátékból” – írta darabról egy ismert kritikus, Hegedüs Géza. Ő mondjuk ügynök volt. Ahogyan ezt először cikkekben, aztán A sajtó megszállásában is megírtam.

Fertelem. Ez a szó jut most eszembe erről a világról, az olvasót meg arra kérem, gondolkodjon el azon: kell-e emlékház Gobbi Hildának? És ha igen, pontosan mire is akarunk emlékezni? És mire nem akarunk?