Népszerű az interneten [hiszen nyilván jól meg is pörgetik a hirdetésekkel] „D. Tóth Kriszta autóreklámozós interjúsorozata”. Már önmagában a műfaji meghatározás leképezi a jelenünket: „autóreklámozós interjúsorozat”. Konkrétan egy beszélgetésnek álcázott hosszú reklámblokkról beszélünk, nyilván ügyesebb, mint mondjuk a már a maga idejében [kilencvenes évek] is röhejes Família Kft., amelyben a főszereplők a kamerának reklámozták a sampont vagy az új rágógumit.
A lényeg: ezúttal Csepregi Éva, a Neoton énekesnője volt DTK vendége, aki sok minden más mellett Erdős Péterről is beszélt.
Viszonylag közismert, hogy a papíron [de a visszaemlékezések szerint leginkább csak úgy] „kommunista” Erdős volt Csepregi szeretője [vagy Csepregi az övé], és ha már így esett, a Hanglemezgyár vezető elvtársaként fel is futtatta az énekesnő együttesét. Vagy közben kerültek közel egymáshoz? A rezsim és történetünk szempontjából lényegtelen.
„ez mindig így rám hegyeződik ki. A mi barátságunk [barátságunk?] hozta létre a Neoton Famíliát. […] A Péter hozta ki az emberekből, akik körülöttünk-körülöttem voltak, az alkotói kedvet, a tehetségüket mozgósította a siker reményében. És tényleg megszületett egy Neoton Família, ami sikert sikerre halmozott. Ő nekem a szakmát adta a kezembe – de a többieknek is. A Pásztor László, aki nagyszerű zeneszerző és zenész, talán ő profitált a legtöbbet ebből a kapcsolatból. Sorolhatnám a többieket, akiknek egy életre megadatott a megélhetés, a siker, az utazás, a jólét ebből a dologból. Nemcsak én, hanem rengetegen profitáltak ebből a dologból. Ilyenkor, amikor ez mindig felmerül, és én nehezen viselem ezt, megmondom őszintén, akkor magamban azért összegzem a dolgokat.
Mert a Péter egy hihetetlenül tisztességes ember volt. Rengeteg nehéz dolgon ment keresztül. A karrierjét meg mindenét feloldozta a Neoton oltárán, hogy sikerre vigyen minket. Abból élünk még a mai napig is – már az ő tanácsaiból meg minden. Úgyhogy én azt mondom, hogy ez így egálban van.”
Egálban. Kérdés, hogy mivel? Radics Béla korai halálával? A meg nem jelentetett zseniális albumokkal? Vagy mivel, Erdős egyéb bűneivel? De kár lenne itt leragadni. „Péter egy hihetetlenül tisztességes ember volt” – mondja Csepregi, amire azért sokan felkapták a fejüket. [Egyikük el is küldte nekem a vonatkozó cikket.]
Erdős és a guruló márkák
Erdős „közismert” tisztességével kapcsolatban először egy állambiztonsági jelentést idéznék, „Dalos”, azaz Vikidál Gyula énekes adta, akit beszervezése [és megfelelő jelentései] után látványosan befogadott a rezsim. [A Tűrtből a Támogatott csomagba került.] Amíg a ma is meghatározó P. Mobilt vehemensen üldözték [például éppen „Dalos” jelentéseire is építve], az onnan kimazsolázott Vikidál a Párt egyik bandájába [szupergroup], a szintén Erdősék által kitalált Dinamitba került. Ami minden támogatást megkapott. De vissza Vikidál jelentéséhez:
„Vikidál Gyula 1982. május 12-én találkozott Gábor Róbert rendőr hadnaggyal. A beszervező tiszt által leadott jelentésből kiderült, hogy 1982 áprilisában az NSZK-ban Magyar Kulturális Napokat rendeztek. A rendezvényen a MHV részéről dr. Erdős Péter igazgatóhelyettes, Bálint Péter, Mihály György és Schöntál Henrik vett részt, az MTV Könnyűzenei Osztályát Módos Péter, Tánczos Gábor és Sztevanovits Dusán képviselte. [Ezeken a neveken is érdemes majd elidőzni – egyszer.]
»A művészeket az LGT együttes, a Hungária együttes, a V’Moto-Rock együttes, a KFT együttes, a Muzsikás együttes és Katona Klári képviselte. A tmb. (titkos megbízott – A szerk.) elmondása szerint a kint járt zenekarok tagjai úgy tudják, hogy az NSZK-ban a szervezők 45-50 DM. napidíjat biztosítottak részükre. A napidíjakat dr. Erdős Péter osztotta szét, aki minden indoklás nélkül fejenként a 3 napra 100 DM-et fizetett ki. A többi pénz sorsáról az érdekeltek semmit sem tudnak, a találgatásokból arra lehet következtetni, hogy dr. Erdős Péter a »»saját zsebére’ dolgozott««.”
Már ez az egyoldalú, de azért igazán hihető jelentés mindent elárul Erdős „tisztességéről”. De a zenész-humorista Galla Miklós nyílt levele remekül bemutatja azt a popvilágot, amelyet Erdősék építettek. Galla ’90-ben született írása azután jelent meg, hogy Kocsis Zoltán nyilvánosan magasztalta a másik „tisztességes” hanglemezgyárast, Bors Jenőt.
Az ügy háttere: tizenötmillió dolláros üzlettől esett el Bors akkor, amikor az Antall-kormány 1990 nyarán leváltatta. Landler Jenő Moszkvában született, külkeres unokájáért kiálltak az általa támogatott zenészek, mások mellett Bródy János, Koncz Zsuzsa és Presser Gábor, valamint az a Kocsis, aki egyenesen diktatórikus döntést emlegetett.
A magát már átmentettnek tekintő Borsnak fájhatott a pofon, éppen akkor készült összeállni a világhírű EMI-vel, a létrehozott céget ő vezette volna. Végül így is történt: az egykori cenzor az amerikás-magyar bankárral, Róna Péterrel [igen, a legutóbbi ellenzéki államfőjelölt] közös kiadót alapított, amely valóban összeállt az EMI-vel. Első két lemezszerződését régi harcostársával, Koncz Zsuzsával és régi “ellenfelével”, Nagy Feróval írta alá… [Aki ekkor éppen nem tűnt harcos antikommunistának.]
Korábbi kutatásom során az is kiderült, hogy Kocsis sem véletlenül állt ki annyi cikkben Bors mellett, ő is beszállt a cégbe. És az üzleti háttérről: bár Bors szerint a Hanglemezgyárat sikeresen vezette, valójában százmilliós veszteséget halmoztak fel a segítségével. Ezt a sógor-koma világot leplezte le [az oknyomozó újságírók vagy a rendőrség helyett] Galla [nyilván komoly kockázatot vállalva]:
„Tisztelt Szerkesztőség! Annak idején, amikor Bors Jenőt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatóját leváltották, magam is hallattam a hangom ez ügyben néhányszor a sajtóban. Aztán elült a vihar, s úgy tűnt, mindenki napirendre tért a dolog fölött.
Azonban Kocsis Zoltánt azóta sem hagyja nyugodni az eset, hiszen úton-útfélen újra védelmébe veszi Borsot, legutóbb például a 168 óra január 21-i számában közölt interjújában. Ezúttal így fogalmaz: >egyszerűen csak arról volt szó, hogy ezek az emberek, különösen Bors Jenő, idejekorán felismerték, hogy át kell térni a piacgazdaságra.< Nos, hogy a Bors Jenő-Erdős Péter fémjelezte MHV-t mennyire nem a piaci szempontok, hanem sokkal inkább a személyes >bulik<, az Aczél György védőszárnyai alatt foganatosított tiltások, tűrések és támogatások jellemezték, arra álljon itt néhány konkrét példa.
1977-78-ban a P. Mobil Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara volt. A Bencsik-Vikidál-Schuster csatasorának köszönhetően telt házas koncertjeik igazi >fehér izzást< produkáltak. Nyilvánvaló, hogy minimum 80 ezer példányt eladhattak volna, ha akkor nagylemezük jelenik meg. Ám az MHV – személyes ellenszenv miatt – elzárkózott annak kiadásától. Piacgazdasági szemlélet? Dehogy.
Kicsinyes torzsalkodások miatt a magyar rockzene egyik legértékesebb fejezete dokumentálatlan maradt.
A Bors irányította lemezgyár egyik vezető munkatársa (Figyelem! A jó igazgató beosztottjait is jól válogatja, hiszen azok munkájáért is felel.)
nevetve vágta a KFT együttes szemébe, hogy a Bál az Operában című lemezükből akár százezret is eladhatott volna, de ehhez nem volt kedve (sic!). Így csak harmincezer fogyott belőle, vagyis egy potenciális üzlet kihasználatlan maradt. Piacgazdaság? Nem. Tömény cinizmus.
Viszonylag új jelenség a magyar popzenében a 14-15 éves énekesek feltűnése. Hogyan lehetséges, hogy a Bors-Erdős-érában ilyenek nem voltak? Netán akkor nem születtek tehetségek? Dehogynem. Csak a >piacgazdasági< MHV-nál dolgozó >szakemberek<, úgy látszik, nem tudtak az ilyesmiben rejlő üzleti lehetőségekről.
Szintén nem adta ki a vállalat az igen népszerű Balázs Péter–Tahi-Tóth László–Szombathy Gyula színésztrió közös lemezét. A példákat, sajnos, még hosszan tudnám sorolni.
Számomra az egész ügy legszomorúbb momentuma, hogy 1990 szeptemberében Bors Jenő azzal az indokkal utasította el a velem való >szembesítést< a Nap tévében, hogy én, úgymond, antiszemita (!) vagyok. Ezt ő onnan vélte tudni, hogy hozzá került egy röpirat, amelyet szerinte én írtam, és amely fajgyűlölő szöveget tartalmaz. Természetesen ilyen iromány nem létezik, és Bors pontosan tudja, hogy jómagam >bizonyos okokból< antiszemita semmiképpen nem lehetek.
De hát ilyen az ő cinizmusa. A becsületsértési pert csak bokros teendőim miatt kerülte el. Egy szó, mint száz: igen furcsának tartom, hogy míg Aczél György személye és ténykedése ma már nyilvánosan is megkapja a megfelelő negatív kritikát, addig egy őt kiszolgáló, neki magát lelkesen alárendelő volt vállalati vezető mentesül morális vétségei tömegének következményeitől. Pedig Bors Jenő tényleg sokat vétett a magyar zenekultúra ellen.
Ezért tartom felháborítónak Kocsis Zoltán újabb és újabb kozmetikázási kísérletezéseit. Tudom, utólag könnyű véleményt mondani, nekem mégis meggyőződésem, hogy az elmúlt évtizedekben is lehetett volna tisztességesen, azaz erkölcsi és piaci szempontokat egyaránt figyelembe véve intézni a magyar hanglemezkiadás ügyeit. Sajnos azonban Bors Jenőékben még a szándék sem volt meg erre.
Galla Miklós.”
Minden szava igaz és ül. Felőlem meztelenkedhet annyit Galla Miklós, amennyit akar, ezzel a levelével és kiállásával nagyon sokat tett a tisztázásért akkor, amikor a legtöbben lapultak, SZDSZ-es társutazásra indultak, vagy egyszerűen nyíltan történelmet hamisítottak.
Levelét lehozta a 168 óra, ugyanaz a hetilap, amely most [internetes portálján] megjelentette a DTK beszélgetés kivonatát a „tisztességes” Erdősről, aki karrierek és pályafutások tucatját tette tönkre elvtársával, a szintén a saját zsebére dolgozó Borssal együtt.
Erdős, a Gazdasági Rendőrség „utazó riportere”
A korábbi jelentéseket, ÁVH-s visszaemlékezéseket, és egyáltalán Erdős egész pályafutását ismerve a Popcézár sem tisztességes, sem kommunista nem volt.
’45-ben egyszerűen beállt a várható győztesek közé, a diktatúra egyik legfontosabb propagandistája lett. A Szabadság újságírójaként a Gazdasági Rendőrséget [más néven: Gazdaságrendészeti Osztály] kísérte, számtalan koncepciós ügyről írt. A lejárató és uszító cikkek – és egy igen hitelesnek tűnő, volt ÁVH-s visszaemlékezése alapján – szabad bejárása volt a politikai rendőrséghez is. Amíg Vásárhelyi Miklós Péter Gáborral utazott Pócspetrire, addig Erdősnek jutottak a gazdasági „jellegű” koncepciós ügyek.
Most csak egy cikkéből idéznék:
„Amint az egyik detektív az Eszék utcai lakásban tartott házkutatás alkalmával lefoglalt iratokat nézi át, érdekes levélre bukkan. A levél eredetijét 1946 januárjában írta, a feketetőzsdés egy ügyvéd nagybácsijának így kezdi: »Ne haragudjon, hogy Géza igazolásával kapcsolatban én is megkérném, hogy ügyemet megindítani szíveskedjék«, így folytatja: »Az iparügyi minisztériumból kiküldött bizottság utasítására 1945 március 28-án a Német Iparparancsnokság megbízásából a Todt-szervezet felügyelete alatt hagytam el az ország területét. Ausztriába mentünk, ahol a gyár értékeinek, gépeinek és nyersanyagának megőrzése volt a feladatom. 1945 szeptember 21-én visszajöttem Magyarországba. Tudomásomra jutott, hogy egy angol, vagy amerikai pilóta megpofozásával vádolnak, ami annál kellemetlenebbül érintett, hiszen ez megfelelt a valóságnak. 1944- ben ugyanis a Danuvia-gyár közelében lezuhant egy amerikai gép, melynek pilótáját önvédelemből kénytelen voltam leütni«. A levelet így végzi: »Írja meg, Laci bácsi, melyik részét domborítsam ki esetemnek. A felmerülő összes költségeket vállalom«.
Három és félórán keresztül hallgatják ki, szembesítik üzlettársaival, majd két nyomozót átkíséri az őrizetes cellába – folytatta Erdős. – Folyik a munka tovább. A GR-en egyre nagyobb a sürgésforgás. Kedden újabb öt valutaüzért vettek őrizetbe és több előállított kihallgatása most folyik.”
Erdős a cikk szerint ismerte a levelet [vajon ki írta?], ott volt a kihallgatáson, majd beszámolt az újabb valutaüzérekről. Így indult ez a „tisztességes ember”.
Majd jött ötvenhat, ahol Erdős, Vásárhelyi és Nagy Imre már „forradalmárként” lett újrahangszerelve. Valójában csak hatalomra akartak kerülni. Írni kell egyszer erről is, karakterről-karakterre bemutatva a „Nagy Imre-kör” elvtársainak életútját.
Az az igazság, hogy valahol hálás lehetek DTK-nak és Csepregi Évának. Eddig el volt halasztva az a cikk, amely Erdős indulásáról szól, de most hirtelen megjött a kedvem megírni.
