József Attila:

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

1989. március 24. Otthon nyilván a névnapomat ünnepeljük, de közben már a rendszerváltásra készül az ország. A Reform minden betűjével az új időket, a posztkommunista reformkort idézi. A következő cikk is felemelő, végre a keményen dolgozó kisember is eljutott Ausztriába, ahol átvehette megérdemelt jutalmát: egy videomagnót. Minden harminc évnél idősebb ember tudja, milyen sokat jelentett ez akkoriban.

„A [V.] család [én anonimizáltam] hirtelen igen jóba lett Fortunával: karácsonyi rejtvénypályázatunk megfejtői közül őket érte a szerencse, hogy a bécsi Oktogon üzletház ajándékát, a Fisher márkájú videomagnót megkapják – írta a lap. – Együtt voltunk Bécsben Tasnádi Péteréknél, az Oktogon üzletvezetőjénél az ajándékért. 

– Először vagyok Bécsben, mi több először vagyok Nyugaton is – mondta [V.] Béla, a KIPSZER munkatársa, aki több társával együtt október óta Csehszlovákiában egy galvanizáló összeszerelésén fáradozik. Még sosem volt szerencsénk, pedig nagy rejtvényfejtő család vagyunk. A hírt egyébként én tudtam meg utoljára, a feleségem olvasta a lapban, az utca már beszélte, mire engem is »felvilágosítottak«. […] S hogy mi lesz az első film, amit megnéznek a videón? –Amióta tudjuk a hírt, a lányom Walt Disney-rajzfilmekért rágja a fülem.”

Megkapó kép.

De így sárgul el szinte minden fotó Magyarországon, ha egy kicsit tisztább, élesebb fény alá helyezzük. 

Ki tudta még akkor, hogy a képen elégedetten vigyorgó Tasnádi Péter az elkövetkező évtizedekben közel tizenhat esztendőt tölt majd rács mögött, illetve letartóztatásban? Ki tudta, hogy nem véletlenül kerülhetett éppen ő Bécsbe? Hogy az apja honvédelmi tiszt, ezredes volt, az anyja pedig – nahát! – egy külkeres cég párttitkára? Vagy azt, hogy a fiatal Tasnádi biztos, ami biztos alapon azért elvégezte a rezsim pártnyalonc iskoláját, a hírhedt foxi-maxit, mielőtt kiszeretett volna a kommunizmusból, hogy inkább a meggazdagodás irányába vesse vigyázó szemeit?

Ki tudta akkor, hogy a Reform mögött egy hálózati cég állt, amelyet egy valódi Virág elvtárs, a Tájékoztatási Hivatal volt főkádere, Virág András irányított? Vagy azt, hogy a lap főszerkesztője titkos munkatárs volt, aki a halála előtt azt mondta, belülről bomlasztotta a rendszert? Vagy azt, hogy az előbb-utóbb minden üzletébe belebukó, de mégis meggazdagodó Tasnádi korábban ugyanannak a Siklósi Norbert nevű médiacárnak dolgozott, mint mondjuk Fenyő János? Hogy mindketten azt a Magyar Média nevű hálózati leányvállalatot segítették, amelyet az a nemrégiben elhunyt Fodros István vezetett, akinek irányításával a cég megszervezte a Molnár Csilla halálával „zárult” szépségkirálynő-választást? Vagy azt, hogy ahogyan Siklósit, úgy Fodrost sem véletlenül hozhatták szóba az egykori KGB-vel?  

Rajtuk kívül nagyjából senki. Mind gátlástalan, politikai, hálózati kapcsolatokból élő, törtető, arrogáns, másokat megfélemlítő emberek voltak. Vagyis Tasnádi úr még él, vélelmezem, hogy mára, megöregedve azért csak tanult valamit, és talán békésebb, visszafogottabb emberré vált. 

Szóval valójában mi történt ’89-ben? V. – és rajta kívül elképesztően sok ember – megvette a hálózati Reformot, V. rejtvényt fejtett és nyert, Tasnádi zsebét tömve átvette a videomagnót, majd hazament, és nem sokkal később betehette a tetszőleges Vico-filmet, amivel már egy egészen hasonló karakter, Fenyő János zsebét tömhette meg. És erről V. persze egyáltalán nem tehetett. Ahogyan a Reform sima reklámfogása után a Tasnádi cégét választó többi magyar sem tehetett. 

V. és mi végignéztük, végigéltük, túléltük a békés átmenetet és békés átmentést. És nem elég, hogy az egyformán gátlástalan és agresszív Fenyő János és Tasnádi Péter meggazdagodott, nem, ők a megfélemlítést is igen-igen szerették, könyvek kellenének ahhoz, hogy felsoroljuk az összes ügyüket. Tasnádi maga is írt már.

A történet vége valahol mégiscsak igazságos. Bár senki halálát nem kívánjuk, főleg nem ilyen módszerrel, de az tény, hogy Fenyő János agyonlövését szinte mindenki csak „tudomásul vette”. Mindent megtett azért, hogy az érdekembereken túl ne maradjanak barátai. Tasnádinak is hiába voltak remek politikai és egyéb kapcsolatai – gondoljunk csak a Korda-villa találkozóira, vagy néhai sógorára, a főrendőr Láposi Lőrincre – a börtönt, az ítéleteket, a büntetést nem kerülhette el. Még akkor sem, ha a mai napig ártatlan üzletembernek mondja magát. 

A képen látható fiatalember azt hiszi, övé a világ. Talán így is volt pár pillanatra. De aki Tony Montanát akar játszani, annak nem árt végignéznie az egész Scarface-t. Egyrészt zseniális film. Másrészt kegyetlen, sötét és igaz.

Legyen bármilyen csábító a másik út, összességében azért jobb József Attilával tartani. Nem a vonat elé, hanem hexameterének csattanóját követve. 

Jó útravaló marad ez a 2023-ra is.