Olivier de Marcellus Svájcban élő „környezetvédelmi-aktivista”. Jóképű, szimpatikusnak tűnő úriember. Szokott szerepelni a sajtóban is. Azt már kevesen tudják, hogy egy terrorista-sejt vezetője volt. Carlos, a Sakál üzlettársa.
A képen Olivier de Marcellust láthatjuk. Svájcban élő „környezetvédő-aktivista”. Szokott szerepelni a sajtóban is, ismert globalizmus-ellenes kijelentéseiről. Csak azt nem tudja már szinte senki, hogy ő volt a feje annak a terrorista sejtnek, amely a hírhedt mészárostól, Carlostól, azaz a Sakáltól szerzett fegyvert.
Régebbi kutatásom során kiderítettem, hogy az Olivier de Marcellus által vezetett svájci szélsőbaloldali terroristacsoport több küldetést teljesített. Rakétavetővel támadtak egy francia atomerőműre, részt vettek a Szabad Európa Rádió müncheni épületének felrobbantásában, sőt, megpróbáltak meggyilkolni egy szaúdi diplomatát. A komolyabb büntetést megúszták, és azóta is gondtalan életet élnek. Az egyikből politikus, a másikból ismert G8-ellenes aktivista, a harmadikból pszichoterapeuta lett. Terroristákból öltönyös polgárok.
Kezdjük az elején. Közel harminc évvel ezelőtt, 1994 szeptemberében Genfben letartóztattak négy svájci állampolgárt, Berthe de Marcellust (fedőneve: Theresa), a férjét, Olivier de Marcellust (fn.: Jimmy), Marina Berta-Kuhnert (fn.: Sally) és Giorgio Bellinit (fn.: Roberto). Azzal gyanúsították őket, hogy tagjai egy titkos, a széles közvélemény előtt akkor és azóta is ismeretlen svájci terrorszervezetnek. A terroristagyanús személyek a nyomozók szerint a görög ELA nevű terrorszervezettel, valamint az évekig Magyarországon dőzsölő Carlosszal is kapcsolatban álltak. A társaság végül olcsón megúszta a dolgot, néhány héttel később – bizonyítékok híján – elengedték őket. Hiba volt.
A FEHÉR FARKAS
A sejt feje De Marcellus volt, most ő az egyik legbuzgóbb G8 elleni tüntető. Mivel ő is – ahogyan a többi szereplő – genfi, nem kell túl sokat utaznia, ha el akar menni tüntetni a hagyományosan a svájci pénzügyi központban megrendezett gazdasági-politikai csúcstalálkozóra. Az interneten több atomellenes cikkét, interjúját, beszédét meg lehet tekinteni, most nézzük meg honnan indult. Egy 2021-es cikkben a mozgalom Fehér farkasaként ünneplik. Elmesélte, hogy az Egyesült Államokban született egy gazdag családban [az apja francia volt], és akkor jött át Európába, amikor elindultak a vietnami sorozások. Állítása szerint nem vett részt „ököllel” a ’68-as mozgalomban, mert ahhoz „túl békés” volt. Terroristacsoportjáról nem beszélt, annyi jelent meg, hogy 1995-ben bizonyítékok nélkül három hónapig fogva tartották 1995-ben.
Én anno a Hamvas Intézet által a lengyel társintézettől megszerzett magyar Carlos-dossziéban bukkantam a De Marcellus névre, egészen pontosan Olivier feleségének, Berthenek az aktájára. Ez volt az a dosszié, amelyet a Hamvas kért el a lengyelektől – eredetileg a magyarországi állambiztonság küldte el a társországokba a Carlost és hálózatát bemutató anyagot.
Az iratok szerint Berthét a férje küldte 1982-ben Magyarországra, hogy találkozzon a Budapesten berendezkedett Carlosszal. Az állambiztonság a következőket jegyezte le:
„Fedőnévről már korábbról is ismert tagja a szervezetnek. 1982 januári budapesti útja során »Carlos«-ékkal személyesen tárgyalt. Ekkor »Carlos« egy pisztolyt ajánlott fel a részére. Megdicsérte „Teresa”-t a január eleji „Gabriel” fedőnevű akcióért, melynek során lövéseket adtak le egy francia atomerőműre… Pozíciója: „A »Gabriel« által vezetett csoport tagja, feltehetően összekötő. Az ELA görög terrorszervezettel is kapcsolatban áll.”
Lássuk először a »Gabriel« fedőnevű akciót. Az akkor még ismeretlen terroristacsoport 1982. január 18-án megtámadta a francia Superphénix nevű atomerőművet, amely a svájci határ közelében található. Egy szovjet RPG7 páncéltörő rakétavetőből öt (!) rakétát lőttek ki az éppen továbbfejlesztett objektumra, amelyből kettő el is találta az építményt, bár szerencsére nem okozott nagyobb kárt. A francia hatóságok hiába keresték az elkövetőket. Csak a kelet-európai rendszerváltás után, 1994-ben jutottak hozzá ahhoz az információhoz, amely elvezette őket De Marcellus bandájához. Éppen a magyar nemzetbiztonság súgta meg Párizsnak, hogy feltehetően Carlos és ők álltak az egész mögött.
Ekkor tartóztatták le a négy svájcit, akiket később kénytelenek voltak elengedni. Pedig nem „csupán” a rakétatámadásról volt szó, egyikük (Bellini) a hírhedt (és szintén svájci) Bruno Bréguettel terrortámadást intézett a Szabad Európa Rádió ellen, míg Olivier felesége, Berthe a gyanú szerint részt vett egy szaúdi diplomata elleni (’82-es ez is) sikertelen merényletben (!).
Mégis szabadlábra kerültek, hiszen ahogyan mi, úgy valószínűleg a svájciak sem kaphatták meg a teljes Carlos-dossziét. „Öt évvel később az ügyet lezárták, anélkül, hogy bármit kiderítettek volna a rakétatámadásról vagy a Carlos-csoport svájci tevékenységéről” – írták a genfi Le Tempsben. Így Olivier és a többiek előadhatták meghurcolásuk és ártatlanságuk történetét, majd folytatták a civil életüket. Az egykori [?] férj folytathatta a G8 és atomellenes tüntetéseket, a nő akkori foglalkozását nem ismerem, mostanában lélekgyógyászattal foglalkozik. Genfben praktizál, traumakezeléssel is foglalkozik.
Erről eszembe jut néhány újabb kép – például Bálint István pszichiáter, aki az ÁVH főtisztjeként az emberek megtörésének mestere volt – utána az alkoholizmus elleni küzdelem élharcosa lett. Vagy az a vidéki főorvos, aki a nyolcvanas években még elektrosokkal nevelte az antikommunista nevelőtanárt. Ma már utóbbi is traumát kezel. Lehet azokat is, amelyeket ő okozott.
