Ez egy széttartó írás lesz. Felbukkan benne a Korda-villa, Tasnádi Péter, meg néhai sógora, Láposi Lőrinc és persze Korda György, akit lehet szeretni vagy nem szeretni, de kétségtelenül az egész ország ismeri. Az énekes nem titkolja, hogy minden rendszerben jól megélt és jól megvolt, bár maga sem érti, miért nem szervezték be. Azt sem, hogy miért mehetett szabadon Amerikába, bárhová, anélkül, hogy legalább a vámosok zaklatták volna. Megnyugtatjuk: ezt mi sem igazán értjük. Talán éppen az a legendás „Szerencse” segítette őt is, mint mondjuk Vitray Tamást van éppen Göncz Árpádot.
Rég volt. Akkoriban még tisztességes munkám volt, egyetemistaként újságkihordóként dolgoztam az egyik barátommal. Fő feladatunk a Budai Polgár postaládákba helyezése volt a II. kerületben. Volt egy ronda, oda nem illő épület. Jó, valójában elég sok ilyen volt, de ma már csak néhányra emlékszem. Az egyik a Korda-villa. Csak a híréről hallottam addig. Az nem volt túl jó. Hogy miért? Heti Válasz, 2004:
„Korda György egészen a Korda-villa megépítéséig nem lépett ki dalénekesi szerepköréből, üzletemberré válásával azonban többször is a lapok címoldalára került. A kilencvenes évek közepén a 60 millió forintos bankkölcsönből megkezdett szállodaépítése nagy sajtóvisszhangot váltott ki, mivel a tulajdonos az engedélyben szereplőnél nagyobbra emeltette háromcsillagos budai panzióját, amely végül hosszas huzavona és hivatali hibák sorozata miatt mégis fennmaradási engedélyt kaphatott.
A Korda-villa 1999-ben került be ismét a hírekbe, amikor a Napi Magyarország kiderítette, hogy Tasnádi Péter – az 1997-ben zsarolásért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt üzletember – szervezésében szocialista és szabad demokrata politikusok, valamint baloldali médiaszemélyiségek (Schmuck Andor, Csintalan Sándor, Karl Imre, Hack Péter, Aczél Endre, Juszt László és mások) titkos megbeszéléseket tartanak a hotelben, amelyeken az Orbán-kormány leváltásának módjáról egyeztetnek. A résztvevőknek ismerniük kellett a jelszót: Korda-villa.
A baloldali találkáknak végül Tasnádi Péter előzetes letartóztatása vetett véget, amely ellen a Korda házaspár több tucat más aláíróval (köztük neves sportolókkal) együtt tiltakozott. (Tasnádit négy és fél év börtönbüntetésre ítélték.) Korda György és Balázs Klári az MSZP 2002-es kampányában több fellépést is vállalt, legutoljára az idei városligeti szocialista majálison énekeltek.”
Remek összefoglaló. A Napi Magyarország a fent is említett, nyugodtan sajtótörténetinek nevezhető cikkében ezt írta: „A múlt héten letartóztatott Tasnádi Péter és sógora, Láposi Lőrinc magánnyomozó-irodájának szervezésében három hetente különös találkozókra gyűlnek össze neves ellenzéki politikusok és üzletemberek a Korda-villában. A sajtó kizárásával folytatott megbeszélések rendszeres vendége Juszt László, Csintalan Sándor és Hack Péter is.
Lapunk informátorának útmutatását követve munkatársunk álnevet használva felhívta a Mesterdetektív Irodát, ahol egy hölgy – miután egy listán lévő nevet, s a Villa Korda jelszót bemondtuk – arról tájékoztatott: Tasnádi Péter az ismert okok miatt a következő találkozót nem szervezheti.”
Láposi: Nem lennék egy maffiózó üzlettársa
A Napi Magyarország cikkében több ismert, hírhedt név felbukkant. A napraforgó [tudnék és talán kellene is keményebben fogalmazni] Csintalan Sándort, Juszt Lászlót vagy a rendszerváltás előtt bizonyítottan az MNVK-2.-nek dolgozó Aczél Endrét azért keveseknek kell bemutatni. Talán Láposi Lőrincet sem.
Láposi a nyolcvanas évek egyik sztárrendőre volt, aki elvette Tasnádi testvérét. Aztán [vagy közben?] összeállt a bűnözővel. Akinek az apja katonatiszt volt, az anyja meg külkeres, sőt, a vállalat párttitkára. Az ő karrierje sem csak úgy magától indult be.
Láposi 1993-ban így mesélt letartóztatott sógoráról és közös vállalkozásukról az Új Magyarországnak:
„Hogyan került kapcsolatba Tasnádi Péterrel?
Ő a sógorom, a feleségem testvére. Mindig más vizeken eveztünk. Ő vállalkozó volt, sokáig Ausztriában élt, aztán hazatelepült. […] Tanácsokkal, ötletekkel akartam segíteni. […] Sajnos, a testőri szolgálatot sokan kontár módon látják el. Ehhez akartam én biztosítani a megfelelő kiképzést, ehhez akartam megteremteni a jogi és a kriminalisztikai hátteret. Nem tudtuk megkezdeni a közös munkát, mert letartóztatták.
Mivel vádolják őt?
Csak az újságokból tudom. Nem vagyok kapcsolatban a rendőrséggel. Amikor megkezdte a munkát, az volt a kikötésem, hogy kristálytisztán dolgozzon, hogy ne legyen sara semmiben.”
Ahogyan a Korda-villa felhúzásához hivatali hibák – meg baráti bankkölcsön – kellettek, úgy Tasnádi és Láposi közös üzletéhez teljes vakság. Ráadásul úgy fest, hogy a vezérőrnagy csak az újságokból értesült a sógorát ért vádakról, hiszen már nem állt kapcsolatban a rendőrséggel. Visszanézve mosolyoghatunk ezeken a mondatokon, de valahol félelmetes, milyen emberek uralták az éjszakai életet akkoriban.
A sok-sok Mini Montana [egy Kiss László nevű futballedzőt „Mini Menottinak” neveztek a legendás szakember után, Fenyő Jánosra vagy Tasnádira gondolva sokunknak beugorhat a zseniális Scarface gengsztere, Tony Montana, akit Al Pacino alakított. Gyanítom, hogy Fenyő és Tasnádi is megnézhette, bár sokat nem tanulhattak belőle. Fenyő éppenséggel hasonlóan végezte.]
Rendszeresen a Korda-villában
Láposi vezérőrnagy hiába „reménykedett” abban, hogy sógora „kristálytisztán” dolgozik, ahogyan említettük, 1999-ben ismét mesélni kellett, ezúttal a Korda-villa kapcsán [Vasárnapi Hírek].
„A kérdésre – van-e valami alapja a Napi Magyarországban megjelent feltevésnek, hogy Tasnádi pártot akart alapítani? – Láposi harsányan felnevetett.
– Ugyan már, ez marhaság! Igaz, hogy Péter megfordult a Korda-villában, ahogyan én is, rendszeresen járunk oda. Még politizálunk is olykor, ha épp arra terelődik a szó, de soha nem próbálnánk beavatkozni a politikába… Az elképzelés, hogy egy 20-30 fős baráti társaság meg tudná buktatni a kormányt, egyszerűen elképesztő.
– Kik lehettek Tasnádi közvetlen munkatársai közül azok, akik fenyegető hangú bejelentést tettek és a vállalkozó szabadon bocsátását követelték a rendőrség zöldszámán?
– Én biztosan nem telefonáltam – így Láposi –, s nem lehettek a cégünk emberei, Tasnádi komoly ügyfelei sem. Miért? Mert ők tudják: ilyen telefonüzenet csak annak áll érdekében, aki szeretné elhitetni, hogy Tasnádi Péter veszélyes, ember, tán maffiafőstök, akitől félni kell. Pedig nem az.
Semmi köze nem volt és nincs a maffiához. Se kábítószerrel, se prostitúcióval, se más hasonlóval nem foglalkozott, csak őrzés-védelemmel és magánnyomozással. Gondolhatják: egykori rendőrtábornokként nem lennék egy maffiózó üzlettársa.”
Azért ezek súlyos mondatok. Korda György is csak a számára pozitív fejleményekre emlékezett: „Tasnádi Péterrel nem voltunk barátságban, de kapcsolatban igen. Többször megfordult a házunkban kártyázni, és ő szervezte ezeket a baloldali találkozókat.
Ez úgy történt, hogy egyszerűen kibérelte a különtermet, kért szendvicseket, és kész. Az egyetlen igazi kapcsolat az volt, hogy a házunk előtt egy időben elloptak vagy tíz kocsit. Akkor szóltam Tasnádinak: Péter tedd már ki az őrző-védő céged tábláját. Ő ezt vállalta. Az életben nem volt ott egy őr sem, de több kocsit nem loptak el.”
Több mint húsz év eltelt azóta. Tasnádi közel tizenhat évet töltött börtönben. Néhai sógora, Láposi Lőrinc már 2000-ben meghalt, néhány hónappal azután, hogy Tasnádit 1999-ben letartóztatták. Azért ez önmagában érdekes, főleg, hogy alig-alig írtak a haláláról.
Koccintás az MSZP sikerére
Különös az élet, hiszen hiába számított híres detektívnek Láposi Lőrinc, arra „mégsem jött rá”, hogy a sógora bűnöző. Korda György pedig simán megúszta, hogy felháborító módszerekkel felhúzott villájában „mini összeesküvéseket” szerveztek, hiszen ő „ott sem volt”. Arról nem tehetett, hogy Tasnádi újra és újra kibérelte a különtermet, ahol összejöttek az MSZP és SZDSZ politikusai és ismert társutasai. Nyilván az is csak a véletlennek köszönhető, hogy a 2002-es kampányt maguk Kordáék is „megtolták”.
Ez egyébként életbevágó volt [bár nálunk minden választás annak tűnik], tényleg minden ismert vagy kevéssé ismert társutast [például a „fasizmus ellen” daloló Bródy Jánosokat, Gerendás Pétereket] bevetettek.
A Magyar Nemzet 2002-es cikkének segítségével visszarepülhetünk a múltba:
„És elkezdődik a múltidéző parti: Korda György hangja betölti a termet, partneréről viszont ugyanez már nem mondható el, mivel a mikrofon megmakacsolja magát, megfosztván a hallgatóságot Balázs Klári szólamaitól. A technikusok viszonylag hamar orvosolják a malőrt, így a show-műsort teljes hosszában végigkísérő mély búgástól eltekintve teljes szépségükben hangozhatnak föl a páros legnagyobb slágerei.
– Most pedig vegyen mindenki a kezébe egy képzeletbeli pezsgőspoharat, és Verdi Traviatájának dallamára koccintsunk Kovács László és a Magyar Szocialista Párt sikerére – kéri a produkció végén Korda György a közönséget, hogy ha a fantáziájuk segítségével is, de igyanak előre a medve bőrére.
A meghajlásokat követően sajátos vándorlás indul meg. A pusztán Korda Balázs-rajongók elhagyják a termet, hogy helyeiket átadják a »nem diszkózni jöttünk« mozgalom mind ez idáig odakint várakozó elszánt tagjainak.”
Tudjuk, hogy az MSZP-győzelem végül összejött, Korda Györgyékre ismét fényes napok vártak, például ő lett az ország „pókerarca”. Az MSZP-uralom [2002–2010] alatt az egyik interjújában a szokásos vetítéshez [pártatlan, független, stb.] képest már igen nagyvonalú volt. Elárulta, hogy ha énekesként nem is, „magánemberként” „baloldali”. „Ön baloldali?” – kérdezték, mire ő:
„Ha érdekli, elmondom, igen. De ezt mint privát ember mondom. Mint énekes, nem teszek különbséget a fideszes vagy más rajongóim között. Ha találkozom mondjuk Kósa Lajossal, ugyanúgy megöleljük egymást, mint Vadai Ágival.”
Ma már soha nem érdekelte a politika
A virtuális ölelgetés ellenére ma már mégis apolitikus, tavaly így beszélt erről a Mandinernek:
„A politika nem érdekelt, és ma sem érdekel különösebben. Az ezredforduló környékén az akkori ellenzék prominensei gyakran összejöttek például a Korda-villában, de mit bántam én, ha rendesen fizettek.”
Mit bánta ő. Talán ennek a hozzáállásnak is köszönhette, hogy kiskirályként, ide-oda utaztatva, nagylemezekkel megtámogatva élt abban a rezsimben is, amelyet oly sokan nyögtek ’90 előtt. „Önnek akadt bármilyen gondja bármelyik rendszerrel?” – kérdezte a Mandiner újságírója, mire Korda:
„Soha. Annak idején engedtek külföldre járni, az Interkoncert fesztiválokra küldött, a vámosok nem zaklattak, és ügynöknek sem akartak beszervezni. Ha engem figyelt is valaki, nem sok érdekeset jelenthetett rólam azon kívül, hogy délutánonként kártyázom, esténként meg énekelek valahol.”
Az Interkoncert és a BM
Érdekes azért, nem? Az Interkoncert szervezésében simán kijárt Nyugatra, sem az állambiztonság, sem a vámosok nem zaklatták.
Az állambiztonság tétlensége márcsak azért is meglepő, mert az említett Interkoncert – teljes nevén Nemzetközi Koncert Igazgatóság, NKI – igazi hálózati cég volt.
A vállalat történetét a legalaposabban Csatáry Bence történész dolgozta fel. A Magyar Nemzetben megjelent sorozatának egyik részében még Korda neve is felbukkan: „[…] a Coupe d’Europe Musicale elnevezésű könnyűzenei fesztiválon pedig az NKI munkájának köszönhetően rendszeresen részt vettek a magyar előadók, így 1968-ban Innsbruckban, 1970-ben Bernben, 1971-ben Belgrádban (a jugoszláv államalakulat könnyűzene szempontjából is átmenetet jelentett a szocialista és a kapitalista országok között).
Ez utóbbira Korda György énekes, illetve összesen egy ötfős küldöttség ment […]”.
Azért ez kivételezett szerep. Azt Csatáry még nem jelenthette ki, hogy az NKI fedőszerv volt, de nagyon nem lepődhetnénk meg, ha ez lenne a végső válasz.
„Ne legyenek illúzióink, az állambiztonság rajtuk tartotta óvó szemét a kezdetektől fogva nemcsak az útlevélkérelmek elbírálásakor, hanem általában véve is, egyrészt a hozzájuk rendszeresen – általában kéthetente – nyíltan kiküldött operatív tiszt képében, másrészt a hálózatba beépített ügynökei segítségével, akik alkalmasint az Interkoncertben kaptak állást, sőt a ranglétrán előrébb is juthattak – írta. –
Ezekben az esetekben nehéz eldönteni, hogy az NKI jelentette-e a fedőszervet a Belügyminisztériumnak, és emiatt repítették oda egyik-másik besúgójukat, vagy egészen egyszerűen csak be tudtak hálózni egy-egy egyébként is ott dolgozó, a titkosszolgálati munkára alkalmasnak tűnő apparatcsikot.
Akármelyik verzió is igaz az egyes ügynökök esetében, egy biztos, így lehettek a legjobban meggyőződve arról, hogy többszörös ellenőrzés után minimálisra csökkent a zenészek részéről a rendszerellenes izgatás veszélye.”
Utóbbitól – rendszerellenes izgatás – Korda esetében nem kellett tartani. Igaz, másokról lett volna mit jelenteni. Képzeljük magunk elé, milyen lehetett a következő este a Fészekben:
„Olyan emberekkel kerültem ott össze, pontosabban olyan szellemi óriásokkal, akiknek a tudása, a lénye hatott rám, rengeteget tanultam tőlük. Rendszeresen együtt játszottam mások mellett Ráday Imrével, Kellér Dezsővel, Kálmán Györggyel, Csurka Istvánnal, a maiak közül Tordy Gézával, Koncz Gáborral, Benedek Miklóssal, Ujréti Lászlóval, és még holnapig sorolhatnám. Soha semmi – a politika pláne, mert az szóba sem került! – nem tudta kikezdeni a barátságunkat.”
Látjuk magunk előtt, hogy egy Csurka Istvánnal folytatott kártyaparti közben ne kerüljön szóba a politika? Magyarországon, ahol minden politika? Jómagam nem. Ahogyan azt is furcsállom, hogyan kerülhette meg Korda György a kommunista állambiztonságot. Természetesen az ártatlanság vélelme mellett. Bár az is igaz, ő maga sem érti.
„Ez engem is hallatlanul meglepett most így utólag, akkor olyan természetesnek vettem. Állandóan Amerikában meg Kanadában voltam, 1974-től úgy jártam ki oda, mint más Cinkotára, később a feleségemmel együtt. Úgy vegye, ahogy mondom, az életben senki egy bőröndömet nem nézte meg utazgatásaim során. Soha senki nem jött oda hozzám, hogy Korda úr, mondjon már néhány kedves szót, mi is van odakint, pedig nálam alkalmasabb embert nem lehetett volna találni arra, hogy beszervezzenek. Ma már szinte sértőnek érzem, hogy ez senkinek eszébe nem jutott. Hülyének néztek, vagy mi a túró?”
Ezt a kérdést akár az olvasó vagy a kutató is feltehetné önmagának. A Nemzet újságírójának a javára írhatjuk, hogy nem is hagyta ennyiben:
„– Mégis miért lehetett az, hogy járhatta a világot, és nem kértek cserébe semmit?
– Én is gondolkodtam ezen. Szerintem azért, mert borzasztóan nyílt ember vagyok, és rögtön tudták azt, hogy a gazdasági dolgok engem nem érdekelnek, hogy nem csempészek kurrens dolgokat.
– Gondolom, külföldön elég jól megfizették a fellépéseit. A valuta behozatalával sem voltak gondjai?
– Hát persze, nagyon jól fizettek, nem volt probléma ezekkel. Szerintem a másik dolog, amiért ezt megtehettük Klárikával, hogy tudták, mi jó hírét visszük az országnak a világban, a viselkedésünkkel, az életünkkel jó példát mutatunk. Nem láthattak engem sohasem berúgva, nem láthattak a feleségemmel veszekedni vagy verekedni. Jól öltözött, elegáns emberek vagyunk, nem beképzeltségből mondom, de előadásaink mindig sikert arattak, negyvenszer voltam az USA-ban, legalább harmincötször koncertturnén jártam kint.
A kanadai Torontóban, a magyarok házában, amire itt akkor úgy tekintettek, mint a mérges kígyóra, többször volt koncertem. Minket ez sem érdekelt, simán felléptünk ott is, bevételért énekeltünk egy olyan helyen, amelyre mint a szocializmus ellenségére tekintettek.
– Utazásai alkalmával olyan nem történt, hogy valaki a vasfüggöny másik oldaláról kereste meg önt, hogy szállítson információkat a magyarországi viszonyokról?
– Soha. Gondolom, azt mondhatták, ez a két bolond ember csinálja, amit szeret, hagyjuk őket békén, nem kell velük foglalkozni.
Ha kértek volna valamit, elmondanám, mert miért ne mondanám el, de nem történt ilyen. Volt olyan, hogy egy évig voltam kint – összesen tíz évet éltem kint –, volt, hogy három hónapig énekeltem Las Vegasban, minden pénzemet eljátszottam, végül egy dolgot hoztam haza, egy csuhás szerzetest, aminek ha megnyomtam a fejét, előjött a nemi szerve. Ennyi.
Persze ez megváltozott, amikor megismertem a Klárikát, húha, nyolcvankettőtől már együtt jártunk ki, azóta mindenhova együtt megyünk.”
Szóval. Korda György összesen tíz évet élt kint. Olyan helyeken lépett fel, amelyet ellenőrzés alatt tartott az állambiztonság, de mindig, mindenkor békén hagyták. Miért? Hogyan? Lehetséges ez? Miért nem említette legalább azt, hogy útijelentéseket írt? Vagy még azt sem kellett?
Amíg a lehetséges válaszokon gondolkodunk, javaslom, hogy tűnődjünk el azon, mit is hozott magával Amerikából: „egy csuhás szerzetest, aminek ha megnyomtam a fejét, előjött a nemi szerve. Ennyi.”
Ennyi. Magam sem zárhattam volna frappánsabban. De mégis.
Látom magam előtt a tisztességben megőszült Győzikét, amint 2040-ben köztársasági elnökként azt meséli az interneten, hogy ő sohasem politizált, és csak azért lett Fidesz-tag, mert mindegyis miért.
BUÉK!
