Volt egyszer egy Nagy Imre-kör. Fontos szerepet játszottak ebben a csoportban azok a kommunista propagandisták, akik utólag „újságírókként” kerültek be a történelem-könyvekbe.
Írtam már cikket Vásárhelyi, Gimes, Déry Tibor író és mondjuk Faludy György dicstelen szerepéről, most Erdős Péter jórészt ismeretlen előtörténetét tárom fel. Nem lesz rövid írás, kávét, teát elő lehet készíteni.
Erdős Péter tréfái
Kezdjük egy vidám jelenettel, egy réges-régi klubnap felelevenítésével. Rendezte: a Gazdasági Rendészeti Ügyosztály. Fellépők: Ascher Oszkár [Ascher Tamás rendező apja] és Erdős Péter.
A rövidke tudósítás a Magyar Rendőrben jelent meg 1948. március 15-én. Sajnos azt nem jegyezték le, hogy Erdős milyen tréfákkal jelentkezett, de az „ügyosztály” kétségtelenül mozgalmas életet élt.
Az elfelejtett GRÜ
A ma már jobbára ismeretlen GRÜ az ÁVÓ-hoz és a Katonapolitikai Osztályhoz hasonlóan kiemelten fontos szerepet játszott a diktatúra felépítésében, illetve vélt vagy valós „ellenségeinek” a kiiktatásában.
Ez sem meglepő: ahogyan a Katpol vezetőjét, Pálffy Györgyöt, úgy Villányit is „kiiktatták”. Persze Péter Gábor ebben is komoly szerepet játszott. Nem szívelte a riválisokat. Így már a homályosság [részleges] okát is ismerjük. A fenti tanulmányból [Cseszka Éva: A Földművelődésügyi Minisztérium elleni 1948-as per: adalékok a Gazdasági Rendészeti Ügyosztály munkájához] világosan kiderült, hogy a GRÜ is a kommunisták „ökle” volt. „Az osztály vezetője dr. Villányi András rendőr ezredes volt. A politikai osztályokat a BM ÁVO létrehozásakor megszüntették, s a gazdasági rendészeti tevékenységet, szakosítva a bűnügyi osztály hatáskörébe utalták át. Rajk László 1947 augusztusában az ÁVO három – üzemi, ipari és gazdasági elhárítással foglalkozó – alosztályát Péter Gábor akarata ellenére Villányi felügyelete alá helyezte.
Vásárhelyi és Erdős, a terror tollforgatói
Ehhez a GRÜ-hoz volt a cikkek szerint szabad bejárása Erdős Péternek, aki számtalan uszító, lejárató cikket írt a Szabadság nevű propaganda-lapnak a különböző koncepciós ügyek kapcsán, vagy azoknak farvízén vagy azokat megalapozva. Hogy milyen minőségben? Egyelőre nem találtam bizonyítékot, de a következő részlet azért elgondolkodtathat minket: „A gazdasági rendôrség nem fejlôdött különösebben nagy szervezetté, fennállása alatt végig egy központtal mûködött. Állománya 1945 decemberében 163 fô volt, 1947-ben pedig 234–295 ember között inga- dozott a létszáma. Legtöbb tisztviselôje nem régi detektív volt, hanem más foglalkozási ágakból került át.”
Célkeresztben: Pfeiffer Zoltán
Erdős a névvel jegyzett cikkeket tekintve eléggé termékeny volt mondjuk Vásárhelyihez képest [persze utóbbi fontosabb pozíciót töltött be Rákosiék mellett]. Írásom első részében csak néhány cikkét járom körül. Célpontban: a kommunista diktatúra politikai ellenfelei. Elsőként: Pfeiffer Zoltán.
„3 PFEIFFER-LOVAG és ami mögöttük van” [Szabadság, 1947. 09. 11].
„Gyorsfényképet közöltünk kilenc pfeifferista képviselőről. Kiderült, hogy az újfasiszta párt a demokrácia esküdt ellenségeit juttatta mandátumhoz:
„Dr. HARAY BÉLA ORVOS – a budapesti lista tizenhatodik helyéről »futott be«. Méltó dísze pártjának. Kolozsvárott élt és alelnöke volt előbb a Magyar Élet Mozgalomnak, később a Magyar Megújulás Pártjának. Orvosi praxist egyáltalán nem folytatott és ma sem folytat.
Kiszolgálta Sulyokot [a diktatúra egyik legkeményebb ellenfeléről, Sulyok Dezsőről van szó]. Szavazati jogot nem kapott, de azután a fellebbezések során valahogyan rákerült a listára. A törvények értelmében éppúgy nem lehetett volna megválasztani, mint
A Kisgazdapártból elsők között zárták ki. A kizárási indokok közt szerepelt többek között súlyos idegbetegsége is, tehát nemcsak mint volt fasisztát kellett volna kihagyni a névjegyzékből.
[Egy kis kitérő: ezek a „legjobb” részek – a még cáfolásra is alkalmatlan, légből kapott állítások. Vagy képzeljük magunk elé Erdőst, ahogyan oknyomozó újságíróként a kőbányai református lelkészt kérdezgeti? Bevallom, ezt igen nehéz.]
Sajnos ezek a tönkretett emberek és politikusok „kihullottak a történelemből”. Alig-alig maradt róluk valami, Benkőről egy a kékcédulás választási csalásról készült tanulmány [ahol ő és párttársa egy telefonlehallgatás szerint a kommunisták trükkjeiről beszélgettek] lábjegyzetében ezt írták: „Benkő András (1899-1959) eredetileg kisgazdapárti országgyűlési képviselő volt, 1947. február 4- én kizárták a pártból.
Pintér István folytatta a lejáratást
Benkő tehát 1959-ben meghalt, de a vele együtt lejáratott Haray Béla tovább élt, sportorvosként dolgozott, de később sem hagyta békén a rezsim [s úgy fest, maga is az úgy nevezett „izgágák” közé tartozhatott]. 1960-ban maga Pintér István, a Népszabadság hírhedt propagandistája [a kékfényes Szabó István melletti másik ismert „belügyes” firkász, Erdős és Vásárhelyi „méltó tanítványa”] írt róla egész oldalas cikket. A címe: „Amit nem tud eltakarni a »purifikátor« tógája”.
„Jó néhány rendőri, ügyészi, bírósági szervnek, jó néhány kerületi tanácsnak régi »ismerőse« dr. Haray Béla, a »bejelentő« – kezdte Pintér. –
Mindezt természetesen a purifikátor, a törvények tiszteletben tartásáért aggódó állampolgár mezében. Bejelentéseiről sorra derül ki, hogy személyi bosszú szülte azokat. Dr. Haray azonban ezért nem pirul, legfeljebb újabb vizsgálatot követel, most már azok ellen, akik az előző vizsgálat során őt, és nem az általa megtámadottakat marasztalták el. S így megy ez már egy évtized óta. De hát ki ez a dr. Haray?”
A folytatásban Pintér Erdősék korabeli propagandát idézve bemutatja a „fasiszta összeesküvő” történetét. Ennél most fontosabb, hogy az írásból kiderül: Haray Erdős megrendelt cikke után börtönbe került.
Mit kellene ehhez hozzátennem? Pintér szerint akkor jöttek el a „nyugodt hónapok”, amikor szerencsétlen orvost ismét börtönbe küldték – ezúttal [ha hihetünk legalább ennyiben a cikknek] abortuszért.
„Elképzelhető, a fentiek sem győzik meg Harayt, hogy módszerei elavultak. Az eddig elmondottak azt bizonyítják, hogy még mindig hisz a rágalom hatalmában. […]
Legalább háromszor börtönbe került
Elképesztően sötét szöveg: a fizetett rágalmazó [Pintér] „rágalmazásért” támadta Harayt, akit [a belügy, a bíróság, egyáltalán az állam nevében] börtönnel fenyegetett. Egy ’72-es cikkből kiderült: [ismét] sikeresen. „A Budapesti XX. kerületi Bíróság dr. Karsai István tanácsa dr. Haray Bélát a társadalmi tulajdont folytatólagosan károsító csalás, valamint három rendbeli jogtalan előny elfogadása és három rendbeli közokirathamisítás bűntettében vétkesnek találta, s emiatt pénteken egy évi és hat hónapi fegyházbüntetésre ítélte. Egyben a Budapesti Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak okozott kár megtérítésére kötelezte.”
Nem kell jogásznak lennünk ahhoz, hogy tudjuk, a kádári mutyivilágban ezeket az ügyeket gyakorlatilag bárkire rá lehetett húzni. Az orvost csak a cikkek alapján háromszor ítélték el. További sorsáról egyelőre nincs ismeretem. S most vissza Erdős Péter eredeti írásához, illetve annak [Haray és Benkő utáni] harmadik „célpontjához”:
Érdy egyik jellemző és híres »hőstette« volt, amikor saját kárára súlyosan keresztülhúzta a Tűzoltó szövetkezet romániai kompenzációs üzletét. Akkor mondta magáról: »Költséget és fáradtságot nem kímélek, ha egy szövetkezetnek árthatok«.”
[Nyilván ezt mondta.]
„A csempészés és feketézést most összekapcsolta a politikaival, ő adta Pfeifferéknek azt a pénzt, amivel a hamis ajánlásokat vásárolták. [Írta a „kékcédulás” választásokról is ismert kommunisták elvtársa.] Azt remélte, hogy kifizetődő üzlet lesz. Így néznek ki ők. Ezek akarják a nép képviseletében a nép ellenségeit képviselni.
Erdős Péter”.
Világos szöveg. A propagandista ünnepelhetett, két hónappal később [1947. november 16.] már a következő cikkel jelentkezett: „Zsedényi és a két Vásáry lemond mandátumáról – »Önfeloszlatásról« tárgyalnak a pfeifferisták”.
Ekkor történt, hogy a megmaradt képviselők inkább maguktól hátrébb álltak:
Ő, azaz Dálnoki Miklós Béla sem sokáig „húzta” – hamarosan az 1944-es Ideiglenes Nemzeti Kormányt vezetőjét is megfosztották a mandátumától.
Abban az évben [1948] Érdy Sándort is újra elővették [s innen már láthatjuk, ez is rendszerszerű volt, nem eresztette őket a diktatúra]:
„Ismét letartóztatták Érdy Sándor dollársikkasztás és forintkiajánlás miatt volt pfeiferista képviselőt. […] Szombaton ismét elfogták Érdy Sándor volt Pfeiffer-párti képviselőt, a Magyar Külkereskedelmi rt. vezérigazgatóját, akit egy kisebb marónátron-panama miatt egy évre ítélt az uzsorabíróság, de szabadlábra helyezték.
Látjuk: egymás után érkeztek a feljelentések. Akár Haray orvos esetében. Hogy hányat írtak maguk Erdősék? Hány létezett valójában? Valószínűleg sohasem tudjuk meg.
A megbélyegzés hatalma
Pfeiffer Zoltán üldözéséről és a Magyar Függetlenségi Párt szétveréséről már jóval a rendszerváltás után a Földesi Margit–Szerencsés Károly szerzőpáros írt megkerülhetetlen művet [A megbélyegzés hatalma]. Az erről a könyvről írt recenzióból [Heti Válasz] idézek:
Rákosi és az MKP alig leplezett célja volt a fiatal magyar köztársaság előkészítése arra, hogy mihamarabb betagolódhasson a szovjet birodalomba. Hazánkban 1945-ben a paraszti és a polgári értékeket is hitelesen képviselő, a választásokon győzni tudó kisgazdapártnak is köszönhetően – az új orosz érdekszférában talán egyedülálló módon –, a Moszkvában előre megírt és
A hatalommegragadás szempontjából legfontosabb Belügyminisztériumot megszerzik ugyan, de az óriási és diplomáciai bonyodalmakat is okozó felháborodás hatására elállnak az igazi választási megmérettetéstől és a biztosnak hitt vereségtől való félelem miatt felállított »közös lista« bevezetésétől.
De a demokráciába vetett erős hitének, személyes bátorságának és igazságszeretetének köszönhető, hogy vizsgálat indulhatott, s a hazai és a külföldi közvélemény értesülhetett a borzalmas kegyetlenkedéseiről elhíresült, a kivétel nélkül kommunistapárt-tagok által elkövetett »gyömrői gyilkosságokról« vagy az antiszemita »kunmadarasi pogromról«.
Közben – a szerzők véleménye szerint – Nagy Ferenc és Tildy Zoltán erősen vitatható, a kisgazdaérdekeket nem következetesen képviselő politizálásának következtében a kisgazdapártról »leszalámizzák« előbb 1946-ban Sulyok Dezsőt és csoportját, majd alig egy évre rá Pfeiffer Zoltánt és híveit.
Még időben menekült el
Látjuk, hogy igazságkeresése sodorta életveszélybe. Ő sem volt ostoba, sejtette, hogy mi következik, így végül 1947. november negyedikén elhagyta Magyarországot, november 13-án már Amerikába érkezve adott kemény nyilatkozatot. Ezután mondtak le a párt képviselői – sejthetjük, mi lett volna a másik forgatókönyv.
„Peyer jobboldali blokkot akart alakítani Pfeifferrel – Az államvédelmi szervek a külföldi zsoldban álló kémszervezet leleplezése során azt is megállapították, hogy dr. Pisky–Schmidt Frigyesnek, a hírszerző csoport egyik vezetőjének megbízói többek közt azt a feladatot adták, hogy Peyer Károlyt hozza össze Pfeiffer Zoltánnal és amikor ez megtörtént, tovább szorgalmazza a két szélsőjobboldali politikus együttműködését.
A megbízók ezzel nyilvánvalóan azt akarták elérni, hogy az irányításuk alatt álló két titkos csoport munkáját a legális politikai életben is összekapcsolják.
Négy vezér a Báthory-utcában
Az első találkozás még Pisky »felügyelete« mellett folyt le, Pfeiffer Báthory-utcai lakásán. Pfeiffer Zoltán és a munkásáruló [mármint Peyer Károly, teszem hozzá] olyan jó barátságban váltak el a megbeszélés után, hogy Pisky biztos volt dolgában és abban, hogy nem lesz szükség további közreműködésre az együttműködés kialakításában. Valóban így lett.
Az előkészítő tárgyalások után, melyekben a két szélsőjobboldali politikus felosztotta egymás közt a szerepeket, néhány héttel a választások előtt megkezdték a »jobboldali tömb« – ahogyan Pisky nevezte – közvetlen kialakítását. Pfeiffer Báthori utcai lakásába meghívták Kovács Imrét és Vészy Mátyást. Peyer és Pfeiffer minden körülmények között ki akarták erőszakolni, hogy ennek a negyednek a vezetésével induljon a Polgári Demokrata Párt a választásokon és így próbálja magának megszerezni az összes szélsőjobboldali szavazatot.”
Peyerék sem akarták megvárni a kirakatpert [és az esetleges kivégzést, agyonverést vagy bebörtönzést], így külföldre menekültek. „Távollétükben Peyer Károlyt 8 év fegyházra, Pisky-Schmidt Frigyest 10 évi kényszermunkára és Gábor Róbertet kötél általi halálra ítélte a Népbíróság” – írta lelkesen a Népszava [1949. február 17.].
Újabb „pipa”.
Mindig akadt új áldozat
Peyerék elmenekültek, de áldozatból nem volt hiány.
„Sópanamáztak”.
A „főbűnös” „a két tisztviselőtől szerzett jogtalan szállítási engedélyek segítségével külföldről és vidékről sót, lisztet és cukrot szállított Budapestre és feketén értékesítette. Juvet Imrét átadták az ügyészségnek […] Dr. Szalai Gyula a közellátásügy minisztériumban miniszteri titkár, ő volt a panamista aligazgató másik üzletbarátja.
A Vámház körút 8. szám alatti lakásán házkutatást tartottak a detektívek és rendkívül érdekes dolgokra bukkantak. […]
Szalai Gyula bevallotta, hogy a vegytinta és a katonai iratok a katonapolitikai osztály által régen körözött Tax Lászlótól származnak.
A pótnyomozás ezzel befejeződött. Ekkor új meglepetés érte a GR nyomozóit, akik szembesíteni akarták a két bűntársát Juvet Imrével. Kiderült ugyanis, hogy Juvet időközben megszökött az internálótáborból. A két főtisztviselőt őrizetbe vették és átadták az állam, ügyészségnek azzal a reménnyel, hogy most semmi nem kallódik el az ügyiratok közül.
Erdős”.
Fasiszták ismét, fasiszták mindenhol, csak a GR, azaz a GRÜ és Erdősék ébersége segített. Akik közben a saját zsebüket is szívesen megtömték. Ezzel folytatom majd.