Előre szólok, hogy az írás a képzelet szüleménye. De azért sok-sok részigazságot tartalmaz.

Megdöbbentő dolog történt 1990. június 20-án, amikor a Fillér utca és az Ezredes utca sarkán vérbe fagyva találták Ács Dezsőt. Ács Dezső az Európa Könyvkiadó közismert és közkedvelt vezetője volt. A rendőrségi nyomozás szerint éppen villája előtt kaphatták el, majd puszta kézzel agyonverték. Volt lap, amelyik egy feltételezhető tettesről, más újságok több elkövetőről írtak. 

Június 30-án Juszt László „fasiszta veszélyről” beszélgetett Pető Ivánnal a tévében, majd az SZDSZ és a MSZP közös gyertyafényes, néma tüntetést rendezett a „véres sarkon”. „Ezt akartátok?” – tette fel a kérdést publicisztikája címében a Magyarország nagyrabecsült főszerkesztője, Kanyó András, aki korábban Ács Dezső munkatársa és jóbarátja volt. Vajda Péter a Népszabadságban „Volt egy álmunk” címmel írt hosszú cikket, ő szintén Ács barátja és munkatársa volt régen, ahogyan az a világszerte tisztelt Paul Lendvai is, aki Barna eső zuhog Magyarországon címmel adott interjút az osztrák köztelevíziónak. 

A félfasiszta Pesti Hírlap – a magyar sajtóban egyedüliként – természetesen nem tisztelte a halott emlékét.

A lap főszerkesztője undorító vezércikkében megjegyezte, hogy ahogyan Ács Dezső, úgy Vajda Péter, Kanyó András és Paul Lendvai is az ÁVH-nak dolgozott korábban. Osváth Ernőt mind Vajda, mind Kanyó, mind Paul Lendvai, mind Ács Dezső lánya, Ács Vera helyettes államtitkár, a Videoton korábbi aligazgatója beperelte. 

A jogi eljáráshoz csatlakozott ifjabb Bárd Károly helyettes államtitkár, Pető Iván és Bauer Tamás is. Bauer Tamást SZDSZ-es párttársa, Eörsi Mátyás képviselte. Utóbbi munkáját két idősebb, szorgalmas kollégája segítette: Bárd Károly és Bauer Miklós.

A nagy pert végül megnyerték. Bár Osváth szánalmas magyarázkodásokkal, állítólagos „iratokkal” megkísérelte bebizonyítani, hogy Vajda, Ács, Lendvai, Kanyó, idősebb Bárd, Pető László és Bauer Miklós is az ÁVH-nak dolgozott, a levéltári dokumentumok hitelességét több neves történész kétségbevonta. 

„Ha történészként kérdeznek, azt válaszolom: igen túlzónak találom az ÁVH-val kapcsolatos legendákat. Valójában a legtöbb intézkedésük teljesen törvényes és jogszerű volt” – mondta Hanák Péter történész Orosz József riporternek az Igazság című népszerű műsorban.

Vajda Tibor fogtechnikus közben megdöbbentő erejű olvasói levéllel jelentkezett a Népszabadságban. A közkedvelt ausztráliai magyar ezt írta: „Éppen emiatt menekültünk el Magyarországról ötvenhat idején.

Ha az Antall-kormány nem tud mit kezdeni a fasiszta veszéllyel, ha arra is képtelen, hogy megbecsült állampolgárait megvédje, akkor tényleg érthető az összevetés a Horthy-diktatúrával. Ez ugyanaz a sötétség, és mi, emigráns magyarok nem kérünk ebből a barna esőből!”

Július 5-én félelmünk valóban beigazolódott. Ismeretlen kopasz fiatalok meneteltek a „véres sarkon”. A Nap-TV riportere, Forró Tamás a párszáz fős tömegbe vegyült Farkasházy Tivadart kérdezte. „Mi ez itt, Teddy?” – érdeklődött felháborodottan Forró, mire az országszerte imádott humorista ezt válaszolta:

„Látod, nem? Ezt az MDF szervezte. Már várom, hogy a Dunába lőjenek…”.

Amikor Hankiss Elemér, a tévé fasiszta-szimpatizáns elnöke meg akarta tiltani a műsor levetítését [arra az ócska magyarázatra hivatkozva, hogy Farkasházy „MDF-es megjegyzésére” semmi bizonyíték nincsen], az egész magyar és külföldi sajtó fellépett e példátlan lépés ellen. „El akarnak minket hallgattatni” – mondta szomorkásan Bolgár György a Rádióban, amire barátja, Ipper Pál még szomorkásabban azt felelte: „Ugyanezt éltük át ’44-ben.”

Az amerikai nagykövetség éppen távozó diplomatája, Mark Palmer üzletember búcsúzása előtt még egy utolsó gyertyafényes megmozdulást szervezett, és megkérte a New York Timest, a Washington Postot és a többi ismert lapot nyilatkozata közlésére:

„Éppen ezért nem támogattam az MDF-et. Már Lakitelken bebizonyosodott, hogy ezek antiszemiták. Ahogyan azt meg is írattuk akkor Laciékkal és Jancsiékkal [valószínűleg az ismert építészre, a mártír Rajk László fiára, ifjabb Rajk Lászlóra és a világhírű filozófusra, Kis Jánosra célzott – a szerk.] Amerikában. Ezért kértük az amerikai kormányt és a haladó üzletembereket az SZDSZ támogatására. Pető Iván vagy Bauer Tamás vezetésével biztosan nem gyilkolnának volt ÁVH-sokat teljesen törvénytelenül.” 

Tényleg a félelem uralkodott ezekben a hetekben.

„Ez anarchia! Ez káosz! Ez fertelmes! Legközelebb az anyám következik?” – üvöltötte az általában higgadt Tamás Gáspár Miklós kissé hisztérikusan a német köztévé kamerájába. A műsorban a legendás riporter, Paul Lendvai megjegyezte:

„TGM a leghitelesebb demokrata-lázadó. Igazi antikommunista! Minden híreszteléssel ellentétben nem a románok küldték Magyarországra, ahogyan engem sem Kádárék postáztak Ausztriába. Őt is üldözték, amennyire tudom, részben kommunista káder édesanyja miatt… De az üldözés – úgy tűnik – tovább folytatódik!” 

Az igazán megdöbbentő fordulat akkor következett be, amikor egy hatvannyolc éves férfi magától jelentkezett a rendőrségen.

P. Lajos elmondta, hogy 1949-ben maga Ács Dezső kínozta meg az ÁVH-n, ahol állítólagosan végig kellett néznie barátja, Tóth Dezső fasiszta kisgazda-politikus agyonverését. P. Lajos a Pesti Hírlap nevű szennylapnak azt mondta [valójában valószínűleg hazudta]: „Nem tudtam elfelejteni Ács röhögését, sem barátom rettentő, haldokló nyöszörgését. Megfogadtam, hogyha túlélem, egyszer elkapom Ácsot.”

A Levéltár igazgatója Vitray Tamás műsorában [Csak ülök és tereferélek] leszögezte: P. Lajos semmilyen iratban nem szerepel. Legalábbis ő nem találkozott ilyesmivel. Kovács Jánosnak hihetünk – a Levéltár előtt Szeged rendőrkapitány-helyettese volt.

Tény, hogy a kimondottan agresszív, dölyfős, igénytelen ruházatú, kitartóan magyarkodó férfi ügyvédje a bíróságon védence beszámíthatatlanságára hivatkozott. 

„P. Lajos egy egyszerű segédmunkás. Bár három diplomája van, egész életében építkezéseken dolgozott. Családja, gyermeke nincs, hiszen nemi szerve jóvátehetetlen károsodást szenvedett 1949-ben. Ezért is elkeseredett ember. Az igazságos szocializmus iránt érzett megmagyarázhatatlan haragját sajnálatosan e kiváló férfi ellen irányította. Biztosak vagyunk abban, hogy aznap beszámíthatatlanul cselekedett.”

Ekkor következett egy igazán szürreális jelenet: P. Lajos felállt, megköszörülte a torkát, és így szólt:

„Én beszámíthatatlan? Nem voltam az. Vállalom a tettemet. Teljesen tudatosan, előre megtervezve vertem agyon ezt a szar, szemét embert.”

A bíróság a minősíthetetlen hangnemet hallva azonnal kikísértette a magáról megfeledkezett vádlottat, akit sajnálatosan közben össze is vertek kicsit. Távollétében az ügyész halált kért rá, amit a bíróság végül elfogadott. Az ügyvéd erőtlen védekezésére [„Kérem, már nincsen halálbüntetés Magyarországon”], a bíró – Kiss József, a Pesti Hírlap lejárató cikke szerint szintén “volt ÁVH-s ezredes” – így felelt:

„Az lesz, amit mi mondunk.”

Az Alkotmánybíróság kisebb vita után végül helyt adott a bíró kérésének: „A példátlan eset példátlan büntetést kíván” – írták közleményükben, amihez végül senki nem adta a nevét.

Az SZDSZ a Parlamentben helyeselte a döntést [„Ki mint vet, úgy arat” – vetette oda Pető Iván a felháborodott Kónya Imrének], és a sajtó is teljes egyetértésben volt: helyes döntés született. Egyedül a Pesti Hírlap jelent meg P. Lajos kivégzése után másnap fekete címlappal, de ez a kutyát nem érdekelte. 

P. Lajos felakasztásáról végül a hírhedt antiszemita, szélsőjobboldali Krassó György tudósított aluljárókban osztogatott pamfletjében: „Egy őrtől tudom, utolsó szavaival a szabadságot éltette. »Kivégeznek, de ez így van jól. Nem bántam meg a tettemet, Ács Dezső megérdemelte a halált. Hiszem, hogy az én halálom sem lesz céltalan. A következő nemzedékeknek üzenem: ne hagyják magukat, ne hagyják, hogy a bűnösök mindent megússzanak.”

Kedves olvasóim, ne higgyenek ennek a bolondnak. Ez az elvetemült férfi pontosan úgy halt meg, ahogyan élt. Gyáván, bűnét meg nem bánva, a nácik, a Bethlen Istvánok ideológiájától megfertőzve. A mi dolgunk, hogy tovább építsük az új, szép Magyarországot.

Kiállva hőseinkért, megbecsülve az Ács Dezsőket, akik akkor adtak ki bátor műveket, amikor a szocializmus már végre élhető volt, és a P. Lajos-félék csak építkezéseken és sötét kapualjakban fonhatták gonosz terveiket.

Hadd zárjam soraimat örömtelibb hírrel: szeptember huszadikán hivatalosan is átnevezték az Árpád-híd metrómegállót Ács Dezső térré. A szalagot maga a rajongott köztársasági elnök, Göncz Árpád vágta át:

„Ács Dezső a barátom volt, könyveim kiadója, egy remek, igaz, tisztességes ember. Sohasem felejtem el, hogy börtönéveim idején ő segített a Fordítóirodára kerülnöm, előtte azt is megengedve, hogy a feleségem behozzon nekem egy angol nyelvkönyvet. Hiszen nem tudtam angolul. Ilyen ember volt Ács Dezső! Hős – a legnehezebb időkben! Mint én.”

Göncz Árpád szavait sok egykori munkásőr megtapsolta, a felemelő eseményt a BM által odavezényelt kopaszok sem tudták megzavarni.

Szerencsére azóta már számtalan tér, utca és közintézmény viseli az ártatlanul meggyilkolt Ács Dezső nevét. Sőt, Szeged polgármestere a napokban azt nyilatkozta, lehetséges, hogy a város felveszi a mártír nevét.

Ácsváros – ugye nem is hangzik rosszul?

––––

[Az írás a képzelet szüleménye. Ami igaz, a szereplők közül Bárd Károly, Bauer Miklós, Pető László, Vajda Péter, Vajda Tibor, Kanyó András és Ipper Pál bizonyíthatóan ÁVH-s volt. Paul Lendvai pedig – Lendvai Pálként – szintén az ÁVH-nak dolgozott. Ács Dezső alakját részben Kardos György, a Magvető Kiadót vezető „Ezredes” ihlette.

Záró megjegyzés: természetesen nem kívánom, nem kívánhatom senki halálát. Mégis, valamiért meg kellett írnom ezt az írást. Talán az agyonvert, kivégzett, elfelejtett „P. Lajosok” emlékéért.]

Fotó: Illusztráció. Berkesi András író [és volt ÁVH-s, katpolos]. A felvétel az Írószövetség Bajza utca 18. alatti székházában készült / Fortepan.hu, Hunyady József