A Kossuth Rádió Az este című műsorában az MDF alapító tagjával, Kiss Gy. Csabával beszélgettem. Lenyűgöző tudású irodalomtörténész, volt politikus, az MTA doktora. A beszélgetés hosszú lett, így írásban ketté szedtem. Az első részben leginkább az MDF lejáratásáról és az átmentett, pártállami média szerepéről beszélgettünk. Na meg arról is, hogy miben hibázhatott hatalmasat Antall József.
– Egy idézettel szeretném kezdeni. „Ennek a nemzedéknek ez volt az utolsó dobása. A Kádár-rendszer utolsó éveiben már kapott egy pici lehetőséget, de az MDF koalíció csúnyán gonoszul belerúgott, és a maga másodosztályú társaságával próbálta az eszméit megvalósítani.” Eléggé bántó és igazságtalan szöveg. Nem tudom, hogy sejti-e, hogy ki mondta, vagy bonyolultabb.
– Hát az, hogy melyik oldalról jön, az mondjuk egyértelmű, de hogy ki írta, azt nem tudom.
– Farkasházy Tivadar.
– Engem is hívott annak idején Szárszóra, csak hát én valahogy nem jutottam el oda.
– Ez a „másodosztályú társaság” szöveg azért egy nagyon bántó dolog, és mondhatjuk, hogy ezt folyamatosan megkapta az MDF, igazából ’90 előtt is, és ’90 után is. Mit lehetett ezzel akkoriban kezdeni?
– Ezzel azért meg kellett küzdeni, mert valóban nagyon jól fölépített, hogy így mondjam, narratíva volt. És ezt itthon is, meg külföldön is rendre hangsúlyozták.
Sose felejtem el, volt egyszer egy ifjú, kedves, szlovén újságírónő, aki egyszerűen nem is akarta elhinni, hogy velem tud franciául beszélni. Mert ugye egy olyan bélyeg volt rajtunk, hogy mi valamiféle „malomalji” társaság vagyunk, amely úgy „véletlenül belekeveredett” a politika nagyvilágába.
De hát ez mondjuk még ’88 körül, vagy ’88 elején lehetett, úgyhogy ehhez egy kicsit hozzá voltunk szokva. Aztán amikor arra került a sor, hogy komolyabb mozgalmat kellett szervezni, akkor azért néhány hónap alatt kiderült ennek a narratívának a hamissága. 1988 szeptembere után bebizonyosodott, hogy ez nem egészen így van, mert az igazán jelentős ellenzéki mozgalom a Magyar Demokrata Fórum lett.
– Mai szemmel már hihetetlen, annyit változott a világ, hogy az MDF-et egy értelmiségi kör szervezte meg, vagy hát nagyon jelentős szerepet játszott benne. Írók, költők, azért ez egy nagy generáció volt. Hogyan néz vissza erre az időszakra?
– Nagyon szépen hangzik, hogy nagy generáció volt. Hadd mondjam el azt, hogy ez egy közép-európai jelenség. Hogyha végiggondoljuk itt a szomszéd országok történelmét, az átalakulásnak a folyamatát, ami ugye a demokratikus átmenet felé vezetett, akkor mindenütt nagy szerepe volt az íróknak. Említhetném Václav Havelt, akiből mondjuk köztársasági elnök lett, vagy a kevésbé ismert Lubomír Feldek szlovák barátomat [ismert költő], aki szintén az első vonalban volt a szlovákiai átmenetnél. Vagy Vlado Gotovacot, a legjobb horvát szónok ugye, tulajdonképpen őt Für Lajoshoz lehetne hasonlítani. Hát ő is író volt, értelmiségi.
Ennek a hagyományai még a XIX. században vezetnek vissza, hiszen amikor nem volt Lengyelország, ott volt a lengyel romantika irodalma. Úgyhogy ebben van valami törvényszerűség is.
Most az, hogy ebben a kis csoportban, ami eredetileg hétfős volt, aztán ugye kilenc főre bővült, többségben voltak, vagy viszonylag jelentős számban voltak az írók, hát ez egy ilyen közép-európai tradíciót is jelentett. Olyan szempontból nagyon fontos volt, hogy itt olyan nevek voltak, én elsősorban Csoóri Sándorra szeretnék hivatkozni, akinek azért országos híre volt, hogyha Nyíregyházán kellett beszélni, vagy Csurgón, vagy egy budapesti művelődési házban, akkor Csoóri Sándorról azért lehetett tudni, hogy kicsoda.
– Ezt ma már ugye nem lehetne elmondani, visszatekintve ez azért egy nagy időszak volt.
– Hát egyáltalán a kultúra és az irodalom jelentősége más volt, hogyha most végiglapozzuk az újságokat, mást látunk, persze ugye most már igazából a digitális sajtó sokkal fontosabb, de az biztos, hogy visszaszorult az irodalom szerepe. Hát én televíziót nem nagyon nézek, de a rádióban is nagyon szűk térre szorult az irodalom. Én ezt annak idején, amikor ’90-ben, a választások után a tokaji írótáborban fölkértek egy előadásféle-bevezetőre, valahogy ezt már akkor éreztem, hogy ez be fog következni. Demokratikus átalakulás, hogy itt más szempontok fognak diktálni, és valójában vissza is esett az irodalomnak a jelentősége. Sokkal kevesebbet olvasnak az emberek, már nem is ismerik szerintem a jelenlegi magyar irodalomnak a legkitűnőbb alkotásait sem. De hát ez nemcsak Magyarországon történt meg, ez azért megtörtént a szomszédságban mindenütt, talán nem egyforma mértékben. A lengyeleknek azért van újabb Nobel-díjas írójuk, ugye két, vagy három évvel ezelőtt kapta Olga Tokarczuk.
– A sajtóról beszélgettünk. Hát az MDF-kormány történetében kulcsfontosságot játszott, hogy nem igazán volt saját sajtója, vagy hát minimális volt. Tehát egy olyan ellenszélben kellett kormányozni, ahol még igazából a saját vélemény sem igazán jelenhetett meg. Olvastam öntől is, nagy hibának tartja, hogy nem lett tájékoztatva arról a magyar társadalom, hogy mennyire rettenetesen nehéz a helyzet. Amit ugye Antall József a pizsamás interjúban egyébként elmondott, hogy itt egy olyan adósságállományt görgettünk, ami miatt azok az évek rettenetesen kemények lettek.
– Magyarország a csőd szélén állt. És ott volt az a médiaelit, a kommunista korszak kádári médiaelitje, amelyről azért meg kell jegyezni, hogy az úgynevezett béketábor világában, vagyis a szocialista országok világában igazán sikeresen működött. Én annak idején is néztem mondjuk a csehszlovákiai tévéadásokat, a lengyeleket, és tulajdonképpen nálunk volt a legsikeresebb a média működése.
Nálunk el tudta fogadtatni a magyar társadalom jelentős részével azt, hogy beletörődjön a Kádár-rendszerbe. Ilyen beletörődés még a cseheknél sem volt, a cseheknél azért megvolt egy ilyen svájci típusú szellemi ellenállás is, még a legutóbbi időkig is, tehát még a ’80-as években is. Annak ellenére, hogy elmentek külföldre onnan is kitűnő értelmiségiek.
Nem beszélve Lengyelországról, ahol hát tartott a Szolidaritás kibontakozása. ’80 nyara óta egy nagyon komoly ellenzéki világ alakult ott ki. De nem lehetett elhinni a román rádió és televízió adásait sem, ugye erdélyi barátaink sem hitték el, azt a tájékoztatást mindenki, még a románok is komolytalannak találták. Magyarországon sikeres volt a kádári médiaelit, és én teljesen világosan láttam a ’80-as évek, illetve 1988 végétől, hogy az egyik legfőbb ellenfelünk lesz. Így is történt. Ugye megtörtént a politikai változás az első szabad választásokkal.
És hát akkor utána, én ezt sokszor elmondtam, hogy Antall József a Magyar Demokrata Fórum választott elnöksége és választmánya mögött titkos tárgyalásokat kezdett az SZDSZ képviselőivel. Az SZDSZ tárgyaló delegációját Tölgyessy Péter vezette, őnekik az SZDSZ vezető szerveitől megbízásuk volt. Antall Józsefnek nem volt megbízása. És utána csodálkozott ő is, és az MDF új vezető politikusai, miniszterei is, hogy lekeverik Antall József beszédét.
Ugye a híres eset, nem tudom én, akkor egy futballmeccs volt éppen.
– BEK-döntő.
– Na, de szerkesztő úr, hát ezen miért csodálkozott Antall József, Kónya Imre és a többiek, amikor megkötöttek egy olyan megállapodást az SZDSZ-szel, amelynek következtében a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és az MTI vezetőinek a kinevezését a miniszterelnök csak úgy hajthatta végre, ha a köztársasági elnök is ellenjegyezte. Tehát végül is az MDF erről lemondott. És nagyon nehéz volt a helyzet, nem volt napilapja a pártnak, a kormánynak.
Az is jellemző egyébként, hogy még ugye nálunk a kissé idősebb generáció, ebbe beletartozott egyébként Csoóri Sándortól Antall Józsefig több elismert politikus, ugye többen, szóval ők még úgy gondolták, hogy a napilap lenne a legfontosabb. Na, akkor már szerintem világos volt, de az Egyesült Államokra figyelve már Kennedy megválasztása óta, hogy a politikában a televízióé a főszerep. A televíziótól pedig hihetetlen távolságban volt ugye a Magyar Demokrata Fórum, és valóban, ahogy az előbb említette, Magyarország a csőd szélén állt.
Na most ezzel nem tudták szembesíteni a magyar társadalmat. Ráadásul a magyar társadalomban nagyon erősen működött a kádári világ mentális öröksége. Megkockáztatom, ez a mai napig bizonyos fokig tart.
Ebből adódóan tulajdonképpen a szembenézés megint elmaradt. Magyarországon 1945 után is elmaradt bizonyos fokig a szembenézés, és 1990 után is elmaradt a szembenézés.
Hát elég hogyha arra gondolok, hogy olyan történeti munkák születtek már ’90 után, amelyek a Kádár-korszakot, mint a magyar történelem egyik fényes időszakát mutatták be.
[Folytatom.]
Fotó: Mandiner
