„Dezső! – tépte fel a csendet a segélykiáltás hangja. A fürdőszoba felől hallatszott, ahogyan a tompa puffanás is. A művésznő földre zuhant, férje tehetetlenül állt fölötte. Telefonált az orvosnak, majdnem biztos, hogy agyvérzés. […] Ordítanom kellett volna! – mondja Gyarmati Dezső, a legendás vízilabdázó, olimpikon, amikor felidézi 2006. január 20-át, felesége, Bara Margit agyvérzésének napját. – De ilyenkor nem tudja az ember, hogyan kell viselkedni. Aztán kérdezgettem az orvosokat, miben reménykedhetünk, de választ nem kaptam. Tulajdonképpen lemondtak Margit életéről. De ő visszajött hozzám! Megtanult járni, sétálni, viszont beszélni, olvasni és írni nem tud. […] Margit sok mindent megért, látom a szemén. A hétköznapi élet apró dolgait, a családdal kapcsolatos ügyeket, az egyszerűbb televíziós sorozatfilmeket. De csak két-három szót ismételget, és hogy többre nem képes, amiatt néha elsírja magát. Én meg attól leszek ideges, hogy nem értem, mit szeretne közölni. Igyekszem uralkodni magamon, de ahogy telnek az évek, egyre jobban fogy a türelmem. Margit nyolcvannégy éves, én nyolcvanöt. Szeretném túlélni őt, de ezt nem én döntöm el, hanem a sors.”
A legendás vízilabdázót a Szabad Föld szólaltatta meg, még 2012-ben. Hiába szerette volna túlélni a feleségét [hogy mindvégig ápolhassa], egy évvel később, 2013-ban elhunyt. Bara Margit három évvel túlélte őt.
A színésznő nevét a fiatalabbak nemigen ismerik, az idősebbek jobban tudják, hogy a hatvanas évek egyik, ha nem a legnépszerűbb, legragyogóbb csillaga volt. Csak egy példa: amikor 1964-ben közvélemény-kutatást végeztek a mozikban, az Esti Hírlap akkor még fiatal újságírója [és a lap párttitkára, ennek megfelelően 1996-ban már főszerkesztője] Bernáth László ezt írta a felmérés eredményéről:
„A magyar színésznők népszerűségi listáján Bara Margit, Törőcsik Mari, Krencsey Mariann, Ruttkay Éva és Kiss Manyi vezet. Ez a sorrend, mint a statisztika mutatja, közel sem egyforma a különböző foglalkozású embereknél. Bara Margit a legtöbb foglalkozási kategóriában az első helyen áll. Ám az egyetemi hallgatók elsőrendű kedvence Ruttkay Éva. Törőcsik Marit viszont a munkások írják az első helyre, míg az egyetemi hallgatóknál csak a hetediken szerepel.”
1964 – az esztendő sajnos nagyon is fontossá vált a színésznő életében. Ekkoriban pattant ki a hírhedt Onódy Lajos-botrány. Ez volt a hatvanas évek egyik legismertebb koncepciós ügye, amelyben felső utasításra elítélték a budapesti Éttermi és Büfé Vállalat vezérigazgatóját. A rezsim ezt is tudatosan tette: egy-egy ilyen üggyel mindenkinek üzentek: a legfelső polcon túl senki sem sérthetetlen. Ráadásul a bolsevikoknak mindig szüksége volt a bűnbakokra és az árulókra.
„1964. december 5-én a Népszabadság hírül adta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója és 11 társa ellen a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények miatt. A nyomozás megállapításai szerint Onódy és társai éveken keresztül >csaltak, sikkasztottak, károsították a kezelésükre bízott társadalmi tulajdont, s bűnszövetségben elkövetett cselekményeikkel mintegy 400 ezer forint kárt okoztak a népgazdaságnak<. Ezzel >hivatalosan< is kezdetét vette az Onódy-ügy (mellesleg ekkor már a fél ország erről beszélt), amely aztán többfelé szétágazott.” (Népszabadság, 2003)
Miről volt szó? A munkás-származású Onódy Lajos addig a kommunisták egyik kedvence volt. Ő találta ki a Mézes Mackót, azt a büfé-hálózatot, amely különleges, máshol elérhetetlen csemegéket árult. De volt Fradi-elnök is. Akkor és később (amikor az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója volt) a fél kádári elit a tenyeréből evett. Szó szerint – sok ínyencséget tudott beszerezni, vitte is a hidegtálakat mindenhová, még vadásztársaságot is szervezett.
Baráti körébe tartozott mások mellett Nezvál Ferenc, a cipészből lett igazságügy-miniszter, Hűvös Sándor, a Malév igazgatója (cseppet sem mellesleg az MNVK-2. őrnagya), Gáspár Sándor és sokan mások.
Aztán Onódy, a korábbi jó elvtárs a hatalmi harcok „áldozatává” vált.
Történetét néhai barátom, Zelei Miklós és Gazsó L. Ferenc dolgozták fel Az elrabolt emberöltő című oknyomozó könyvükben, amelyben mások mellett Korom Mihályt és Nyers Rezsőt is megszólaltatták. De erről [Onódy ügyéről bővebben] majd máskor.
A hatalom szabad kezet adott [ez nyilvánvalóvá vált, amikor a felülről indított, vagy legalábbis jóváhagyott rágalom-hadjárat után már a pártlap Népszabadság is írt az ügyről], és végül Bara Margit is a kerék alá került.
Aki nem is ismerte Onódy Lajost.
Hogyan készítették ki? Úgy, hogy megindult ellene a legundorítóbb, legaljasabb suttogó propaganda. Ami a kommunista diktatúra következetesen használt módszere volt. Először a rezsim szívében, Budapesten kezdték szétkürtölni.
Azt terjesztették, hogy Bara Margit orgiákon vett részt, ahol a kommunista fejesek meztelen testéről nyalogatták a csokoládét. Állítólag így viccelődtek országszerte:
„Mi a legédesebb?” „A Bara Mara fara!”
A legendás proli-humor.
A színésznő így emlékezett Zelei Miklóséknak, akik a könyv készítésekor megszólaltatták:
„A nevét se hallottam Onódy Lajosnak 1964 kora őszéig. A kollégáim jöttek a színházba, képzeld Mara, teli a város a nagy botránnyal, hogy orgiáztak a főnökök, csalás, sikkasztás… Nem érdekelt különösebben. Boldog voltam, mert egyre másra hívtak filmezni, külföldre is. Mondhatom, hogy a csúcson voltam. […] Egy reggel bemegyek a színházba, s rögtön érzem, történhetett valami, mert megfagyott körülöttem a levegő. Major Tamás, aki akkor főrendező volt a Nemzetiben, nevetve köszön rám: >na, végre egy színésznő, akivel az egész ország…<
Én nem is értettem. De aztán felvilágosítottak a vadászházi dáridókról, s az egyre mocskosabb és kiszínezettebb történetekből megtudtam, hogy a botrányban rám osztották a női szerepet.”
Igen, Major Tamás. A színházi világ vörös Luciferje ebben a történetben is felbukkan. Nemcsak „főrendező” persze, ekkoriban még az MSZMP Központi Bizottságának a tagja. Pár évvel korábban még a KB-ban követelt nagy hangon osztályharcos megtorlást. Mint Kádár egyik leghűségesebb pribékje, egy igazán javíthatatlan, cinikus embergyűlölô.
Ebben az időben Major helyett a hozzá hasonlóan elkötelezett kommunista Both Béla [Bástya elvtárs, majd a Szomszédok „Béla bácsija”] vezette a Nemzetit. Ők sok belsős különmeccset vívtak Majorral. A párthű Both végre is hajtotta a feladatot: azonnal kirúgta Bara Margitot.
Színésztársai közül egyedül Szirtes Ádám kiállása ismert, ő állítólag visszadobta a párttagkönyvét. Talán saját vörös múltja miatt is vezekelve. Ez sem számított, Bara Margit, az ország legnépszerűbb, gyönyörű és remek színésznője érinthetetlenné, páriává vált. Senki sem készített (nem is készíthetett) vele interjút. Nem védekezhetett. Nem volt internet. Nem volt ilyen-olyan sajtó. Tönkretették. A rágalom terjedt és hatott. Akár a méreg.
„Borzalmas volt. Utánam kiabáltak, a buszon leverték a kalapomat, obszcén telefonokat kaptam, gyalázkodó névtelen leveleket. […] Még küzdöttem. […] Hatvanhatban még hívtak egy kisebb filmszerepre, és szerződtetett a József Attila Színház. […] Undok, hideg, nulla… Ilyeneket irkáltak.”
Akkor jutott levegőhöz, amikor férje, Gyarmati Dezső szerződést kapott Kolumbiában. Elmenekültek az országból.
Hogy ki tette tönkre és miért? Ma már beszélhetünk róla. Az biztos, hogy egy nagy hatalmú elvtárs állt az ügy mögött. Az egész személyes bosszú lehetett. Mindenhol Biszku Bélát emlegetik.
A lejáratás okát Gyarmati Dezső is hiába próbálta kideríteni. „Biszkut is megkérdeztem hetvennyolcban, mikor szövetségi kapitányként vízipóló ügyekben nála jártam, és a kedves családom hogyléte felől érdeklődött, hogy miért tették tönkre a feleségem? Hallgatott” – mesélte Zeleiéknek. Akiknek Biszku elvtárs már nem volt hajlandó nyilatkozni. Sem Bara Margitról, sem az Onódy-ügyről.
És miért Biszku? Többen mesélték, köztük sokat megélt sportújságírók, hogy Gyarmati első felesége, Székely Éva a vezető káder szeretője volt. Többen mesélték azt is, hogy a féltékeny, bosszúszomjas olimpiai bajnok állt Gyarmatiék tönkretétele mögött. Így volt? Nem tudom. Az ügy igazi ismerői így tudták. Talán csak pletyka volt ez is?
Amikor Gazsó L. Ferenc mesélt nekem erről a tragikus történetről, azt mondta, hogy Bara Margit agyvérzése és elnémulása szimbolikus. Akkor nem szólhatott a tönkretételéről, később már nem tudott. Elhallgatott.
Megtörtént ez többszázezer tisztességes magyar emberrel. Vitték megtöretésük történetét a sírba. Poharak koccanása nyomta el az el nem sírt tragédiák hangját.
És a feloldozás?
Bár Bara Margit 2002-ben az Orbán-kormány alatt Kossuth-díjat kapott, és időről-időre felmerül a neve, a nagyközönség már nem ismeri. Lassan elfelejtjük. Szobra nem áll ott a Nemzetinél. Ellentétben Major Tamással. Halkan, szinte elnémulva kérdezem: jól van ez így?
Egyszer talán majd mellette is kiáll egy szelfiző színésznő. Ha már az összes volt kommunistát kipipálták.
