„Szerintem értelmes ember most a magyar médiapiacra nem jön be” – mondta a Media1 nevű portálnak Szabó György, a „Sanoma Media Budapest volt vezérigazgatója, az ENET nemzetközi kapcsolatok igazgatója”. Nyilván azért fontos a véleménye, mert valamikor igazán nagy ember volt a magyar médiában. De mit tudhatunk róla meg egy-két kattintás után?
„Szabó György Debrecenben született, eredeti végzettségét tekintve mérnök, majd külkereskedelmi diplomát is szerzett a Közgazdaságtudományi Egyetemen – írták róla egy korábbi cikkben. A következő mondat az értőknek már sokat jelenthet:
– Számos nemzetközi szervezetnél dolgozott korábban, Chilétől Kínáig beutazta a világot.
1992-től, 22 éven át volt a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatója. A Sanománál a holland és finn tulajdonosokkal, továbbá német, francia, amerikai, orosz üzleti partnerekkel dolgozott együtt szorosan. 2004-től saját vállalkozásában üzleti tanácsadással, üzleti- és pénzügyi tervek készítésével foglalkozott.
Három évig a Menedzserek Országos Szövetségének, négy éven keresztül pedig a Magyar Lapkiadók Egyesületének volt az elnöke. Jelenleg a Soproni Egyetemen tanítja a Társadalmi szintű tájékoztatás módszertana tantárgyat a posztgraduális képzésben résztvevő, egészségügyben dolgozó vezető szakembereknek.”
Nyilván nemcsak nekem tűnnek fel érdekes apróságok: az egyik, hogy mérnökként, illetve közgazdászként került a média világába.
Bár ez talán nem meglepő, a magyar média mindenkori vezetői között nagyon is sok a jogász és a közgazdász – és igen kevés az újságíró. Jóval fontosabb az, hogy ’92 előtt „számos nemzetközi szervezetnél dolgozott korábban, Chilétől Kínáig beutazta a világot.”
Nem kell hosszasan kutakodni ahhoz, hogy megtaláljuk a fenti cikkben inkább csak elhadart kezdeti évek hátterét. Mert a mérnöki diplomáját sem akárhol szerezte. Vegyük csak a Mediapedia.hu névjegyét: „1976-1981 Automechanikai Egyetem, Moszkva”; majd a közgáz már ’90-től: „1990-1992 Budapesti Corvinus Egyetem (volt Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem)”.
De a korábbi munkahely a kulcs: „Demokratikus Ifjúsági Világszövetség”. Újabb és újabb kirakós-darabok.
Ahogyan ez előző cikkből Moszkva és DIVSZ maradt ki, ebből az, hogy milyen funkcióban volt a szervezetnél. Nem portás volt, adminisztrátor vagy éjjeliőr. Ő volt a DIVSZ főtitkára. Ahogyan az ebből a Filmhíradóból is kiderül. Azaz a vezetője. Arról a kommunista, szocialista, megengedőbben baloldali szervezetről beszélünk, amelyről ma már viszonylag közismert, hogy egyrészt a szovjetek irányították, de gyakorlatilag a KGB fedőszerve lehetett.
Hadd idézem a Múlt-kor történelmi folyóirat, illetve a HVG.hu korábbi cikkét:
„A csehszlovák kormány 1990 novemberében, tehát egy évvel a rendszerváltó bársonyos forradalom után döntött úgy, hogy ki kell utasítani az országból a negyvenes évek második felétől Prágában székelő Nemzetközi Újságíró Szervezetet – áll a hvg.hu cikkében. A döntés indoklása az volt, hogy a szervezet több mint negyven éven át kiszolgálta a Szovjetunió, illetve a kelet-európai kommunista országok hatalmi érdekeit, s ezzel eltért úgy a küldetésétől, mint működésének alapelveitől is.
A hatóságok és a szabaddá vált média azt is állították, hogy a NUSZ, két másik betiltott szervezettel, a Demokratikus Világífjúsági Szövetséggel (DIVSZ) és a Szakszervezeti Világszövetséggel fedezték a szovjet KGB és más kommunista titkosszolgálatok tevékenységét, s támogatást nyújtottak a nemzetközi terrorizmusnak.
Paul Roth, a Német Szervezeti Köztársaság Keleti és Nemzetközi Tanulmányok Intézete számára írt tanulmányában (»A Nemzetközi Újságíró Szervezet, mint a szovjet befolyásolás eszköze«) megállapítja: a NÚSZ-t a szovjet politika, a »békeharc« propaganda szócsöveként használták.
A szovjet titkosszolgálat, a KGB közvetlen irányítása alatt állt, feladata a nyugati közvélemény befolyásolása volt a médián keresztül, továbbá a harmadik világ kádereinek (»újságíróinak«) kiképzése, a szovjet doktrínáknak megfelelően. Szolidaritási iskolákat tartottak fenn az európai és az ázsiai pártállamokban. A NÚSZ – fedőcégek alapításával – közreműködött a nyugati kommunista pártok támogatásában, és kivette részét a fejlett nyugati technológiák COCOM embargó alá eső illegális importjából is.”
Legutóbb Baló Györggyel kapcsolatban került elő a NÚSZ, beszervezése előtt az egyik próbafeladata az ott tanuló afrikai diákok megfigyelése volt.
Mielőtt még továbbmennénk, arra azért figyeljünk, hogy mennyivel vagányabbak voltak az akkori csehszlovákok: nem szórakoztak, simán betiltották ezeket a hálózati szervezeteket. Amelyek Budapestre sajnos jobban be voltak ágyazódva.
„A NÚSZ hivatalos dokumentumai szerint a szervezet bevétele a tagsági hozzájárulásokból, az 1953-ban alapított Nemzetközi Szolidaritási Alap, és az 1964-ben létrehozott »Nemzetközi Szolidaritáslottó« támogatásából, továbbá NÚSZ-hoz kötődő fedőcégek, az Interpress és Videopress kiadóvállalatok bevételéből származott. Ám Paul Roth szerint mindez nem lett volna elég a titkos tevékenységek pénzelésére. Szerinte az illegális technológia-importot és más konspirációs akciókat külön kasszákból fedezték. […]
A DIVSZ-nek és a Nemzetközi Újságíró Szervezetnek komoly apparátusai voltak Magyarországon is. Itt »területen kívüliséget« élveztek, és szigorú konspiratív szabályok szerint működtek. Az MSZMP KB nemzetközi osztálya, a III/2-es és III/4-es csoportfőnökség (kémelhárítás illetve katonai kémelhárítás) formális ellenőrzése mellett e szervezetek valójában a szovjet párt- és állami vezetés, illetve a KGB utasításait hajtották végre. Különösen figyelemre méltó a Nemzetközi Újságíró Szervezet kiterjedt magyarországi gazdasági- és médiaérdekeltségeinek a működése.”
Ez a NÚSZ Borvendég Zsuzsanna egyik szakterülete volt, elég sokat írt róla, egyik ismert tanulmányában például így:
„A NÚSZ és a DIVSZ egymás testvérszervei voltak a végcélok tekintetében, és minden bizonnyal nemcsak a célok, hanem a módszerek is nagyon hasonlatosak voltak egymáshoz.”
Én magam például akkor írtam a DIVSZ-ről, amikor Fodros István elképesztő karrierjére fókuszáltam. Látni fogjuk, hogy nem ő az egyetlen DIVSZ-es, aki ’90 előtt és után is az élet császárának érezhette magát.
„Olyan figura volt, akitől szinte mindenki tartott, egy törtető, veszélyes alak, Fodros István. Fodros 1970 és 1974 között a kommunista Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) protokollfőnökeként »kezdte« [a DIVSZ a KGB egyik fedőszervezete volt], majd 1980-ig a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalánál dolgozott. Ezt követően négy évig Moszkvában, a szocialista országok alkotta Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) sajtóosztályán volt, onnan ejtőernyőzött a Magyar Média igazgatói székébe – megfelelő ember a megfelelő helyre. Közben Moszkvában elvégezte a diplomáciai akadémiát.”
Fodros volt az, akit már a rendszerváltás idején is KGB-snek tartottak, sőt, ez a megalapozott gyanú konkrétan fel is merült egy vele készült interjúban.
Részben azért pereskedett velem, mert a címben erre is utaltam – hogy oda kötötték –, de a pert természetesen még Magyarországon sem nyerhette meg. Arra jutottunk, hogy ha beleírom a cikkembe, hogy ő átment az átvilágításon, akkor elállnak az egésztől. Belementünk – ki gondolta, hogy nem ment át? Ha valóban KGB-s volt, akkor nem valószínű, hogy a BM utána beszervezte, beszervezhette, azt meg jól tudjuk, hogy a KGB-s múltat nem vizsgálták, de nyilván nem is nagyon vizsgálhatták az amúgy is felületes átvilágítások kapcsán.
Szóval, mielőtt továbbmennénk, feltételezem, hogy a Sanoma vezetőjeként Szabó Györgyöt is átvilágították, és nyilván át is ment rajta. Nyilván továbbra sem állítom, mégcsak nem is utalok rá, hogy esetleg beszervezték volna. Nem is ez a lényeg. Hanem az „átállás” a moszkvai indulás után.
Szintén DIVSZ-es volt a hírhedt Simonyi András, aki hazánkkal kapcsolatban „rákos daganatot” emlegetett nem is olyan régen. „Pedig neki illene hallgatnia – írtam korábbi cikkemben. –
Simonyi apja Dániában dolgozó »kereskedelmi tanácsos« volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett.
[…] Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság »nemzetközi osztályának« vezetőjeként ment Bécsbe.
Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.”
Ebből is láthatjuk, miért írtam „papírformáról” Szabó pályafutásának kapcsán.
De említhetném azt a Lovassy Tamás nevű üzletembert, aki éppen a minap veszítette el a kiadóm [az Erdélyi Szalon Kiadó] ellen indított pert, amit azért indított, mivel nem tetszett neki az, amit megírtam róla a Média lenyúlásának titkos története című könyvemben.
Ezt:
„A United Way America jelenlétét idősebb George Bushnak köszönhetjük, amikor a néhai amerikai elnök Magyarországon járt, felajánlotta a jótékonysági szervezet segítségét. Arról nyilván nem ő tehet, hogy kik vezették. A magyarországi leánycég első embere Demcsák [Lajos] után Lovassy Tamás, Demján Sándor egykori »személyi titkára, tolmácsa, kabinetfőnöke« lett. Ő »1986-ban került először munkakapcsolatba Demjánnal, aki éppen azért lobbizott, hogy az amerikai nagyvállalkozókat befektetési alapok révén behozza az országba. 1990-ben aztán újra: akkor egy nyugati típusú segítő szervezet, a United Way magyarországi alapítása miatt.
Lovassy ekkoriban még az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa volt.
A »nemzetközi jogász« az ELTE elvégzése után a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa lett, előadást tartott a szovjet–amerikai kapcsolatokról, de beszélt amerikai élményeiről is.
A sajtóban akkoriban mint »Amerika-szakértőt« emlegették.
Lovassy 1981-ben a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) küldötteként Fejti György (akkor a KISZ KB első titkára) kíséretében Helsinkibe ment, hogy részt vegyen az »ifjúsági leszerelési világfórumon«. Ezután tovább emelkedett: a nyolcvanas évek vége felé már az MSZMP KB munkatársa, 1987-ben Amerikába kísérte Szűrös Mátyást, az MSZMP KB-titkárát. Szűrös kíséretében volt »Tabajdi Csaba, a KB külügyi osztályának alosztályvezetője és Lovassy Tamás, a KB munkatársa« – írta a Magyar Hírlap.
Ízig-vérig hálózati ember ő is. [A könyvemben több helyen, így az előszóban is kifejtettem, ez nem beszervezettséget jelent.] Rendszerszerű, hogy Lovassy a DIVSZ-től éppen a KB nemzetközi osztályára került. 2012-ben a Trigranit Development Corporation igazgatója és a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának fõtitkára. Nyilvánvalóan dúsgazdag. Ha máshonnan nem, az MSZMP Központi Bizottságából biztosan ismerték egymást Demcsák Lajossal”.
Lovassy konkrétan azt akarta, hogy visszahívják a könyvemet. Azaz: el akarta tüntetni. Miért? Talán ezekből a történetekből is értjük a választ. És talán az is érthetővé válik, miért is gondolom, hogy folytatnom kellene a második résszel.
