Egy állambiztonsági fotó késztetett arra a kutatásra, amely egy tragikus történethez vezetett. Némethy Ferenc piarista szerzetest előbb megfigyelték, majd bebörtönözték. Bár Antall József segített korábbi osztálytársának, ő később mégis a halált választotta.
Az ÁBTL Facebook-oldala időről-időre megoszt állambiztonsági fotókat. Azok, amelyek most megfogtak „1960-ban készültek”, amikor „vallásos fiatalok kirándulni mentek”. „Szervezőjüket, Csapody Etelét 1961-ben 4 év 6 hónap börtönre ítélték” – ennyi a szöveg. A fényképeken ártatlan fiatalemberek és lányok – a diktatúra célpontjai és áldozatai. Talán egy állambiztonsági tiszt fotózta le őket, talán később megszerezték ezeket mint „bizonyítékokat”.
A hozzászólások között belinkeltek egy igazán remek, igényes és informatív honlapot, amely a cserkészek történetével, illetve üldözésükkel foglalkozik. Erről a koncepciós ügyről ezt írták: „Csapody Etele és társai pere a »Fekete Hollók« ügy egyik mellékperének tekinthető. A perben fiatalokat nevelő piarista szerzeteseket, illetve hozzájuk kötődő, az ő nevelő munkájukat segítő világiakat ítéltek el. Ebbe a perbe kapcsolták be Tímár Ágnest és társait, akik a diktatúra szorításában, 1955-ben szerzetesi-közösségi életet kezdtek egy budapesti lakásban. Lelki vezetőjük, Lénárd Ödön piarista szerzetes volt, valószínűleg rajta keresztül kerültek ebbe a perbe”.
Külön tetszik, hogy a honlapon a főkolomposok [legalábbis néhány] neveit is feltüntették.
„Szerzetesi-közösségi életet kezdtek egy budapesti lakásban” – a Kádár-rezsim szemében bűnözők voltak. A „szervezőt”, azaz Csapody Etele mérnököt végig megfigyelték. Egy korábbi Magyar Nemzet-cikkhez csatoltak egy fotót, amelyen mintha az objektív felé nézne. Csapody Etele 1985-ben hunyt el.
A halálról tudósító rövidke gyászhír az Új Emberben jelent meg: „Csapody Etele aranydiplomás mérnök, nehéz megpróbáltatásokat csendes hősiességgel viselt hosszú élet után visszaadta lelkét Teremtőjének. Isten akartát elfogadva búcsúztatta felesége, gyermekei, unokái a Farkasréti temetőben.”
Nehéz megpróbáltatások – így lehetett ezt akkor leírni. Aki ismerte őt vagy a rendszer működését, tudta, mit jelentenek ezek a szavak.
Lénárd atya és egy öngyilkosság
A diktatúra és az állambiztonság fő célpontja az ügyben Lénárd Ödön volt. Az atyát háromszor ítélték el, majd börtönözték be. Végül 1977-ben szabadult. A történet valamennyire ismert:
Kádár János látogatást tett a Vatikánban VI. Pál pápánál. Azt hazudta [vagy úgy tudta?], hogy nincs már pap a börtönben. VI. Pál szó nélkül elővett egy cédulát, rajta Lénárd Ödön nevével. Ezután kiengedték.
Az élete végéig az igazságért harcoló szerzetes egy későbbi interjúban egy igazán tragikus történetet is elmesélt. Az áldozat egy szerzetes, aki a következő jegyzetet írta ötvenhat kapcsán:
„…mit tenne itt most Kalazancius? [más néven Kalazanci Szent József] – így vetődött fel bennem a kérdés, hirtelen és élesen, először október 24-én reggel, a forradalom első, izgalmas éjszakája után, amikor ott álltam az iskola lépcsőházában, ahol az ávósokat lefegyverezték. A földön köröskörül géppisztolyhüvelyek, letépett vállpántok és rangjelzések, ronggyá rugdalt tányérsapkák.
A falról, kétemeletnyi magasságot betöltve, a régi kápolna oltárképéről Kalazancius hajolt, kezében nyitott könyvet tartva, változatlan nyugalommal, kemény arcvonások közt bujkáló mosollyal, s valami letagadhatatlan spanyolos eleganciával képbeli védencei, s minden korok piarista diákjai fölé.
[…] Mit csinálna itt most Kalazancius? Vajon az igazi, hús-vér Kalazancius továbbra is itt maradna, könyvvel a kezében, a gyerekek között? Vagy másfelé nézne? Mutatis mutandis megismétlődnék Szent László váradi legendája úgy, ahogy azt Arany János leírásából ismerjük, s ez a képi Kalazancius is összecsukná és polcra tenné a könyvet,
s aztán három nap, vagy három hét, vagy ki tudja mennyi ideig a képen hiába keresnénk, míg aztán egyszercsak megizzadva látnánk viszont boldog testét? Talán nagy, történeti szelek első közvetlen fuvalmára másodrendűnek, kevésbé fontosnak érezné a tanítómester aprólékos bajlódásait a lélekmentés más, sürgetőbb feladataival szemben? S ha eltűnne e mosolyos, gyerekszagú képről, hová menne, hol állna munkába?”.
Ennyiből is látjuk, hogy a szerző igen művelt, érzékeny ember volt. Lénárd Ödön így beszélt további sorsáról: „1956 után tanítani került ki az egyik hitvallásos iskolánkba. Ehhez le kellett volna tennie az államesküt, de ezekkel a protokoll-ügyekkel a hivatalok szuverénül bántak. Majd behívják. Hónapok múltán az osztályával háromnapos kirándulásra készült, péntek-szombat-vasárnapon. Az előtte levő csütörtök délben kapja a postai értesítést, hogy szombaton, tehát a kirándulás középső napján, mikor ő az ország egészen más felén lenne, jöjjön eskütételre. Mindez előkészítve, szállás biztosítva, jegyek megvéve, hogyan fújja ezt le az osztályának. Gondolja, ha eddig ráért ez az eskü, később is le lehet tenni és elmegy kirándulni.
A hivatal azonban ezt arcátlanságnak minősítette: ők tologathatják az esküt, de más… Azonnal eltávolították az iskolából, beijedt elöljárója a rendházból, a rendőrség ráállított egy provokátort, s az 1961-es perhullámban ő is a Gyorskocsi utcában találta magát. A fenti szövegtöredék is tanúskodok arról, hogy egy rendkívül intelligens, finom érzékű és bensőséges valaki volt.
Erre építve egy nagyon mocskos manipulációt hajtottak végre rajta, aminek következtében már a vizsgálat alatt idegösszeomlást kapott. A perét még hűségesen végig csinálta, utána azonban elborult, depresszióba esett, laicizáltatta magát, majd a harmadik öngyilkossági kísérlete sikerült.”
Lénárd Ödön atya ezt a szomorú történetet a Keresztény Életnek mondta el. A cikkből kiderül, hogy „a fent idézett fiatal papnak tiszta és mély sorait ma csak az ellene folytatott per bírói anyaga őrzi. (Fővárosi levéltár bírósági anyagai: Csapody Etele és társai ügye az 1961-es perhullámból)”. Ebben a „mellékperben” Csapody Etelén kívül két férfit ítéltek el: Csapody Miklóst – egy hiteles forrás szerint Etele legkisebb fiát –, valamint Némethy Ferencet. Utóbbi az ÁBTL adatbázisának leírása szerint „római katolikus pap, piarista szerzetes, esztergályos”.
És néhai Antall József egykori gimnáziumi osztálytársa.
Antallról és Némethyről jelentették
Rainer M. János Jelentések hálójában című könyve két jelentéssel kezdődik. A szerzők Antallék egykori osztálytársai. Az egyik jelentést Farkas László adta:
„Szombaton, 1960. jún. 11-én este a Kárpátia egyik különtermében tartottuk meg a 10 éves érettségi találkozót. Amikor megérkeztem, Némethy Ferenc és Nagy Ödön barátságosan integetve üdvözöltek, majd Szűcs Ervin, aki az egészet rendezte, a helyemre vezetett.
Nemsokára Némethy Ferenc mellé ültem, aki igen barátságosan kezdett kérdezni tőlem elmúlt életem eseményeiről. Elmondtam neki kitelepítésem, építő z[ász]l[óal]jnál teljesített szolgálatomat, nehézségeimet az érvényesülésben, lehetetlen lakásviszonyaimat. Ő is feltehetően őszintén elmondta nagyjából, hogy papnövendék lett a piaristáknál, majd pappá szentelték. Kecskeméten tanított egy ideig, magyar–német szakon.
1957-ben nem tette le az államesküt, amiért most nem taníthat és jelenleg egy üzemben három műszakos vill[any]szer[elő] segédmunkás. Elmondotta, hogy a tanítástól ugyan eltiltották, de azért ő pap és az is marad. Vasárnap ő tartott[a] – mondta nekem – a misét a fiúknak. Ezen én nem tudtam részt venni, mivel nem értesítettek előzőleg. Amikor Szűcs Ervint megkérdeztem, hogy miért nem közölte velem, [azt válaszolta] hogy nem is gondolta, hogy ezen részt akarok venni, mivelhogy más vallású vagyok.
Némethy Ferenc elkérte a lakáscímemet és üzemi telefonszámomat, majd én is az övét. Feltehető nála a barátkozási szándék velem. Lakás: […] Üzemi telefonszáma: […] Az érettségi találkozón részt vettek: Antal[l] József, […] Farkas László, […] Kiss György, […].”
Utóbbi – Kiss György – is ügynök volt. A következő jelentés már „Kissé”, 1975-ben, a 25 éves érettségi találkozóról adta: „A Kárpátia Étterem különtermében 25 éves érettségi találkozónk volt.
A találkozó egyik szervezője Szűcs Ervin, a Húsipari Vállalat osztályvezetője, Antall [József], valamint a volt pap, aki most Antallnál a könyvtárban dolgozik, Némethy Ferenc. – A megemlékezést Némethy tartotta. Volt pap osztályfőnökünkről tartott egy vallásos beszédet (Vékey Károlyról), amiben nem volt ugyan semmi sértő, de kicsit egyházi, vallásos irányba tolta az egész összejövetelt, és jelezte, hogy Némethy, bár kilépett a papi rendből, végső soron mégis az maradt.
Utána a névsorban élen lévő Antall tartott egy nagy beszédet, dicsérve a civil tanárokat és az állami karokat is. Beszélt a nehéz 25 évről, hangsúlyozva, hogy a civil tanároknak is szerepe volt abban, hogy megtalálták az osztály tagjai a helyüket. Nagy tapsot kapott, mindenki elismerte, hogy milyen jól beszél. Kicsit nacionalista volt a beszéd, bár nem beszélt senki ellen. – Utána Antall-lal együtt mentünk el. Elmondotta, hogy Némethy beszéde nagyon felbosszantotta és csak azért szólt hosszabban. A papos egyházi szövegeket nem szereti, s pláne hülyeség, hogy Némethy mint az ő munkatársa beszélt. Saját érdekében is meg kellett mondania véleményét, hogy [a] civil – államosított [–] korszak milyen jó volt. – Ezek után belpolitikai kérdésekről beszélgettünk. […]”.
Kiss György elsősorban Antallra volt ráállítva [gyerekkori barátok voltak], Farkas feladata az volt, hogy közel kerüljön a paphoz: „Feladatom: 10 éves érettségi találkozón Némethy Ferenccel barátságos viszony kialakítása.” Farkas fedőneve „Fábián József”, Kissé „Kovács Jenő” volt.
„Farkas és Némethy rövid párhuzamos élettörténetei 1960-ból (kitelepítés, építő zászlóaljnál teljesített szolgálat, nehézségei az érvényesülésben, lehetetlen lakásviszonyai – papnövendék a piaristáknál, pappá szentelték, Kecskeméten tanított magyar–német szakon, 1957-ben nem tette le az államesküt, amiért most nem taníthat, jelenleg egy üzemben három műszakos villanyszerelő segédmunkás, a tanítástól eltiltották, de pap és az is marad) új és egymással ellentétes értelmet nyernek – folytatta Rainer M. –
Farkasé egyrészt a célszemély bizalmának megnyerését szolgálta. Az ő érettségi óta eltelt tíz éve is nehéz, sőt talán nehezebb, mint Némethyé, aki – egyelőre – legalább személyes szabadságát megőrizte.”
Egyelőre, hiszen egy évvel később már börtönbe zárták. Az állambiztonsági terv szerint a református „Fábián” [azaz Farkas] „azzal keresi újra Némethyt, hogy megingott vallásában, és érdeklődik a katolicizmus iránt.” És a csali bevált: „Az elhivatott, hitvalló Némethy ettől fogva (egy ideig) lelkiatyaként és térítőként tekint egykori osztálytársára.”
Nem tudta lelkileg feldolgozni
Szóval 1960-ban jelentett róla, 1961-ben letartóztatták. Remélem, róla senki sem írta meg, hogy „Fábián” „semmi érdemlegeset” nem jelentett. Jellemző az időkre, hogy a rácsok mögött több pap, szerzetes egymásra talált. Az ismert jezsuita, Pálos Antal atya [szintén hosszú éveket raboskodott Rákosiék és Kádárék börtöneiben] így emlékezett Némethyre Piarista kenyeres pajtásaim című írásában:
„Az 1961-es nagy »begyűjtés« alkalmával került sok más pappal, szerzetessel és világi hívővel együtt börtönbe Némethy Ferenc piarista atya is. Őt nagyon tiszteltem és szerettem. Kiváló szellemi adottságú, igen művelt ember volt, mindig jószívű és segítőkész. Két év elmúltával, 1963 tavaszán szabadult.
Úgy tűnik, hogy sem családja, sem rendi közössége, a külső körülmények miatt, nem tudta őt kellőképpen visszafogadni. Eleinte gyári munkás lett, de mivel valaki felfedezte rendkívüli szellemi adottságát, értelmiségi munkát végezhetett. Új környezetének, munkakörülményeinek nehézségeit nem tudta lelkileg feldolgozni, megvált szerzetesi közösségétől, a papságtól, majd az élettől is. Még mindig szeretettel gondolok rá, és imádkozom érte az irgalmas Úrhoz.”
Második álló sor: Dobos Jenő, Szennai Sándor, Örkényi János, Vida Lajos, Veszprémi Tibor, Némethy Ferenc, Szoboszlay András, Havas József, Szentgyörgyi András, Etele György, Szojka Ödön, Terényi Lajos, Serfőző István / Forrás: Piarista.hu
Eszerint ő lehetett az. Egy másik tanulmányban [Ceruzavonások Antall József arcéléhez] ezt írják róla: „Dr. Némethy Ferenc (1932–1979) a budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, középiskolai tanulmányok után belépett a piarista rendbe, 1956-ban szentelték pappá, 1957-ben pedig magyar– német szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Ezután a kecskeméti piarista gimnázium tanára lett (1957–1959), majd elhagyva a tanári pályát villanyszerelőként helyezkedett el. 1961-ben letartóztatták és államellenes összeesküvés vádjával ötévi börtönbüntetésre ítélték.
1963-ban amnesztiával szabadult, 1971-ben mentesítették »a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól«. A Semmelweis orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tudományos főmunkatársává 1972 novemberében, osztályvezetőjévé 1974-ben nevezték ki. 1973-ban pápai engedélyt kapott a coelibatus kötelezettsége alóli felmentésre, visszahelyeztetett a laikusok rendjébe. Ezt követően kötött házasságot.”
Abban Pálos Antal és Lénárd Ödön is egyetért, hogy ezt a művelt, hívő férfit végül megtörte a diktatúra. Hiába vette fel az intézetbe Antall József, majd kötött házasságot, végül a halált választotta. Ötvenhatban még minden derűsebbnek látszott. A fenti tanulmányban publikálták Antall József Némethy Ferencnek írt levelét, amelyet felszentelése alkalmából írt 1956. július 15-én. Ebből az is kiderült, hogy távoli rokonok voltak.
„Kedves Ferikém!
Megkaptam kedves meghívásodat felszentelésedre és első misédre. Sajnos – bármennyire készültem rá – nem tudok elmenni egyik alkalommal sem. Néhány napos szlovákiai kirándulásra, ill. társasutazásra jelentkeztünk nejemmel együtt, és így a megjelölt időpontban külföldön leszek. Osztályunkból Rudival együtt ti választottátok – a mai időkben – igen nehéz pályát. Gondolhatod, mennyire bosszant, hogy egyikőtök pályája kezdetén sem lehetek jelen. Ezért arra kérlek, hogy ezúton fogadd őszinte jókívánságaimat és ezúton kérem Isten áldását papi és tanári működésedre. Ezt volt osztálytársad, barátod, és »8. unokatestvéred« kéri.
Itt azonban megállítalak. Lehet, hogy más országban, nagyobb nemzetek fiainál nem jelent annyit a rokonság, amely távolra szakadt embereket fűz vérségi kötelékbe. Családfa, nemesség stb. ma már távoli dolgok, inkább csak a múltból kísértenek. De a – nem szeretnék közhelyeket mondani – sokat megélt magyarságnak szüksége van összetartó abroncsokra. Legyen az vallás, rokonság, lokálpatriotizmus, az mindegy.
Igaz, hogy neked az Antall család kevesebbet jelent, mint nekem, azonban mégis van abban valami megható, amit a családfa mutat. A XVIII. század végén a te ősöd Szigetvárra költözött a család ősi fészkéből, Dörgicséről. Az enyémek a következő század első felében Veszprém megyébe szakadtak, ahol még apám is született. 8 nemzedék élt egymástól távol és 250 év múlva a pesti piaristáknál találkozik két nyolcadik unokatestvér. Ezért küldöm el neked az Antall család kettőnket érintő leszármazási rendjét.
Eddig a rokon szólt belőlem. Most az osztálytárs és kolléga – a kettő összefügg – szól belőlem. Te szerzetes tanár leszel. Nem is gondolod, hogy az ember mennyit gondol vissza a saját iskolájára, a saját osztálytársaira és tanáraira, amikor komoran ülök (ritkán fordul elő!) a katedrán. Persze nem a legjobb, hanem inkább a legrosszabb tanárai foglalkoztatják az embert. Borzadva gondolok jó Győry Jánosra és Hamza Irénkére. Ők az örök figyelmeztetők!
Sokat gondolkoztam azon is, hogy mit is jelentett nekem a piarista iskola? Megadott-e mindent, amit kellett? Úgy gondolom, hogy elsősorban nívót, magatartást biztosított. Tudom, hogy a piarista nevelésben is fordulatot jelent annak a generációnak az élre törése, akik a mi időnkben még szerény kezdők voltak, ma ők vezetnek. Ti pedig, a mostani kezdők, még többet tudtok adni az ifjúságnak. Miért? Egyszerű a válasz: többet láttatok. Mióta ez a korosztály tudatára ébredt, több ment végbe, mint a történelemben néha századok alatt. Jó vagy rossz, de történt.
Egyből azonban többet kell adnotok diákjaitoknak, mint amennyit mi kaptunk. Szeretetből! Nem elég belül szeretni, nem él vissza azzal a diákember, ha ezt kimutatjuk is. Jobban tiszteljétek a diákban az egyéniséget, az embert. Ha valaha nem betört emberekre volt szüksége a nemzetnek, akkor most különösen nem arra van szükség. […]”
Ha valaha nem betört emberekre volt szükség – írta a későbbi miniszterelnök. Milyen súlya lett később ezeknek a szavaknak. Dr. Némethy Ferencnek még ötven esztendő sem adatott. Megfigyelték, saját egykori osztálytársai jelentettek róla [ahogyan Antallról], majd letartóztatták, s hiába rendeződött a börtön után valamelyest az élete, végül öngyilkos lett. Ennyit ért az amnesztia. Ennyit ért a „büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli” felmentés. Ilyen volt Kádárék Magyar Népköztársasága. És így üldözték a vallást a rendszer bukásáig.
