Pro
Megyünk, menetelünk, rabságunk, ha nem is önként, de tétlenül fogadtuk, most nem szuronyokkal, tankokkal támadtak ránk, de ugyanúgy egy szép új világot ígérve, ahogyan annyiszor, fejünk lehajtva, felesleges mozdulatok és felesleges információk hosszú sora, üzenetek villognak az arcunkba, gyűlöletet, haragot, hamis ábrándokat keltenek bennünk, alig alszunk, félálomban élünk, és megyünk, menetelünk tovább, nézve a képernyőt, nézve a felületet, ahonnan nem mi, hanem egy hamis valóság bámul vissza ránk, és közben elfogy, eliramlik belőlünk az élet, de azért csak megyünk, menetelünk tovább, mert menetelni, menni, rabnak lenni, tulajdonképpen nem is egy utolsó állapot, és ha már önmagunk kitartó ünneplése közben elvesztettük Istent, hát leltünk helyette egy másikat, aki altat, befed, lassan, balzsamozó simogatással, kiszívja belőlünk az életet.
Kontra
És hát látjátok, ezt a posztot is itt, a Facebook-on osztom meg, szóval a kígyó tényleg a saját farkába harap, a masina, úgy fest, tulajdonképpen legyőzhetetlen, de lehet nem is kell, csak sötéten látom a dolgokat, mert ez a kép kétségtelenül ijesztő, egyikünk sem akart a Mátrix vagy egy Lem-novella szereplője lenni, de talán nem is kell, bíznunk kell a szabadságban, saját magunkban, a saját döntésünkben, ahelyett, hogy saját maguk által felkent bölcsek végtelen ostobaságait olvasnánk, vagy egyszerűen a telefont ott kell tartanunk, ahol a helye van, a zsebünkben, és felnéznünk az égre, hogy felesleges információk ide, manipulatív hírek oda, azért csak tavasz van ismét, a virágok még nekünk illatoznak, a madarak sem hullottak le az égről, és így Húsvét után, igenis van remény.
Pro
De aztán felnézek a képről a metrón, és hirtelen nem is tudom, melyik a valóság, a kép, amit megosztottam, vagy az emberek, akiket nézek, és azért csak azt kérdezem magamtól, miért, miért van az, hogy erről írok, és közben a telefonomat nézem, hogy megnézzem, hányan lájkolták?
Kontra
Hogy tulajdonképpen én, aki a masina ellenében írok, és következetesen és magamhoz, úgy gondolom, hűen, szóval én is a masina része vagyok, és ezek szerint nincs, nem létezik körön kívüliség, a kereten kívüliség is a keret része, és talán ezt el kell fogadnom, fogadnunk, hogy csak apránként, talán elbukva, de újra felállva, és tovább-botladozva, harcolhatunk az ellen, ami van, ami általánosan van, hogy megszülethessen az, amit szeretnénk, amik szeretnénk lenni.