„A minap abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy László Endre rádiórendező, a Szabó család »papá«-ja meghívott a nyolcszáztizenkilencedik felvételre, a budapesti Rádió XIV. számú stúdiójába. Amíg a kellemes csöndben a szereplők a kézirattal ismerkedtek, mi a hangfelvevő fülkében dugtuk össze fejünket egy kis beszélgetésre. – A Szabó családot tizenhat esztendeje, 1959. június 30-án sugároztuk először, és már az első előadás sikere bizonyította, hogy jó úton járunk. A rádióhallgatók levelei – Vajdaságból, Baranyából is – azt bizonyították, hogy a budapesti rádió egyik legkedveltebb sorozata indult útnak, amelynek népszerűsége nőttön nő. Hárman írják az egymás után következő sorozatokat, mégpedig az ötvenéves Liska Dénes, a budapesti tévé dramaturgja, a hatvanesztendős Baróti Géza, számos regény és hangjáték írója, a Magyar Nemzet jó tollú riportere és a vele egyidős Forgács István, a Nemzeti Színház dramaturgja, aki mögött számos vígjáték sikere áll.”

Nézzük röviden a szerzőket. Liska Dénes a 1953-ban diplomázott le a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol dramaturgként végzett.

„Pályáját a Magyar Néphadsereg Színházában kezdte. 1956–1972 között a József Attila Színház vezető dramaturgja volt”.

Kétségtelen, hogy ötvenhatban a diktatúra szempontjából megbízhatónak bizonyult, hiszen a megtorlás idején, 1957-ben a Színházi Dolgozók Szakszervezetén belül megalakuló Ifjúsági Művészeti Bizottság tagja lett. Csak a rend kedvéért: ennek „elnöke Petrik József, tagjai Gyurkovics Zsuzsa, Tábori Nóra, Vámos László, Hadics László és Liska Dénes.”

Baróti a Horthy-korszak, majd a Rákosi- és Kádár-diktatúra rutinos újságírója, hangjáték-szerzője volt. Érdekes lehet az a Köd című rádiódrámája, amelyet 1952-ben sugároztak, és a nagy ellenségről, Amerikáról szólt.

„Baróti Géza egységbe fogta a világsajtóban megjelent tudósításokat erről a problémáról és arról, milyen olcsó árucikk lett manapság az amerikai család nyugalma. Az amerikai rádió idegtépő pánikhangjátéka és az iskolai atomóra olyan erős jelenetek benne, amilyeneket alig hallottunk még a stúdióból.

[…] Kár, hogy a végén szatírába csúszik át a darab hangja, amivel erősen csökken a már előzően elhangzott mondanivaló hatása. Csak szatírában hisszük el, hogy a szenátor-nagyapa szemébe mondják unokája halála napján: »kihasználjuk a kis gyermek tragédiáját reklám céljaira! Közöljük óriási címbetűkkel: »»Aki a biztonság oltárán feláldozta az unokáját.«« Ezt valóban megteszik, de úgy gondoljuk, másként »csomagolják«” – írta korabeli kritikájában az ismeretlen szerző.

Végig megbízható maradhatott Baróti is, a hatvanas években már a következő könyvvel jelentkezett: „Tavasz Szibériában (útleírás, Randé Jenővel, 1968)”. Randé propagandista, propaganda–vezető, diplomata, egy időben a Magyarok Világszövetség vezetője volt. Vele utazni felért egy kádári pecséttel.

Természetesen Forgács István is átment mindenféle szűrőn. Pártember az egyik kulturális kulcsintézményben. Ötvenhat után szakszervezeti elvtárs lesz ő is, a Nemzeti Színház „dramaturgja és a szakszervezeti bizottság kulturális felelőse”.
Ők – László Endrével kiegészítve – főzik azt a levest, amely a kádári konszolidáció és manipulálás egyik igen hasznos és hatásos fogása lesz.

A rendezőt – akit folyamatosan megszólaltat és ünnepel a kádári propaganda – így mutatták be egy korabeli cikkben:

„Rádiórendező. Harminc esztendeje. […] Ismert, kedvelt sorozatok jutnak eszembe: a Kincses kalendárium, a Csinn-bumm cirkusz – a gyerekek most a jogutódot, a Bummbelét hallgatják – a Mikrobi. S bár a sor közel sem teljes, a végére a Szabó család kívánkozik. A Szabó család, amely huszonkét éve él velünk, s amelynek ezeregyszázötvenedik adását most rögzítették hangszalagra a 80 esztendős rendező, László Endre vezetésével.

Festőművésznek tanult a Képzőművészeti Főiskolán, de mert ez nem adott biztos kenyeret, zenész lett. Bárokban játszott, azután jött a mozi. Közben írt. […] Később ipariskolai rajztanár lett, s 1936-ban megrendezte a Pókháló című filmet, öt esztendő múlva a Magyar Rádió leányvállalatához, a Magyar Filmirodához került.. Később rádiórendezővé nevezték ki, s azóta több évtizede már egyforma erővel dolgozik. Az életrajzi adatok talán szárazon csengenek.”

Igen. Viszont a Pókhálót minden bizonnyal nem ő rendezte. Mindenhol Balázs Mária filmjeként említik. Aki – ha minden igaz – az első magyar filmrendezőnő volt.
Nézzünk inkább más forrást:

„László Endrére emlékszünk? Az idősebbek hetente hallhatták a nevét a rádióban, 1959-től közel három évtizeden keresztül ő rendezte A Szabó család című rádiós szappanoperát, az epizódok végén mindig bemondták. Ez a munkája nekem már csak halvány kép, a nagymamám szerette. Van viszont egy olyan László-mű, ami meghatározta a gyerekkoromat.

Szíriusz kapitány címmel László Endre ifjúsági hangjáték-sorozatot írt 1973-tól a Magyar Rádiónak. A forgatókönyvből a szerzője hat regényt szerkesztett, a Móra gondozta a köteteket, a Jó Holdat Szíriusz kapitány! című első részt több százezer példányban adták el. A történet a XXV. században játszódik, néhány fiatal Hold államban mindenféle veszélyes kalandba keveredik, nyomoznak, felderítenek, végül megfejtik a titkot, miközben lépten-nyomon segíti őket az a természettudományos tudás, amit az iskolában szereztek. […] László Endre úgy képzelte el a létező szocializmusból kihajtó boldog jövőt, hogy mindenki azzal foglalkozik, amihez ért, az élet nyugodt, stresszmentes, az utcák tiszták, a családok boldogok, az emberek mind magasan kvalifikáltak és jóakaratúak.”

Szíriusz kapitány, eszünkbe juthat Szíriusz népe is, de inkább lépjünk tovább: a főmű mégis A Szabó család.

Az első rész 1959-ben ment le, az ötvenhatos megtorlás idején. A felcseperedő belső rivális, az MTV első nagy dobása ugye az ötvenhetes május elsejei felvonulás közvetítése. Valamit a Rádiónak is nyújtania kell!

Már rögtön, a Szabó család első részéből kiderül, hogy a főszereplő lelkes kommunista. [Az eredeti szövegkönyvből idézek]. „A másik leintette: – Én, komám, nem könyvből tanultam a marxizmust, hanem az életből. Ez a Kincses még inas se volt, amikor én már itt robotoltam a méltóságos kormányfőtanácsos úr szeszélyei szerint. Én a bőrömön tanultam meg, hogy mi a profit, a kizsákmányolás…”.

Mondja a Szabó bácsi. Szabó Ernő alakította. A Kassán született színész 1940 már Nagyváradon játszott, majd ’45 után is ott maradt, megkapta a román állampolgárságot. 1955-ben jött vissza Magyarországra, ahol a Hannibál tanár úrban kimagasló alakítást nyújtott. Aztán jött a nagy siker, a biztos anyagi támaszt jelentő A Szabó család.
Nézzük meg az egyik első jelenetet. Szabó bácsi a vonaton egy fülkébe kerül egy miniszterhelyettessel, akinek elmeséli az egyik jó elvtárs ügyét – természetesen nem ötvenhatról van szó –, aki természetesen segít is. Hiszen erről szólt Kádár rendszere. A segítéséről, hogy a nagy vezetők lenyúltak a kisemberhez.

„Kónya miniszterhelyettesnek jutott ideje arra is, hogy megígérje az öreg Szabónak, Pestre érve első dolga lesz rendbehozatni Dobos elrontott dolgát. Moszkvát már elhagyták.

Az öreg Szabó a folyosón, az ablakon át nézte az egyre távolodó fényeket. Aztán erdők, szántóföldek, apró falvak mellett robogott a vonat. Dobos jött ki a fülkéből. Cigarettára gyújtott, de most nem reszketett a keze. – Köszönöm – mondta egyszerűen. – Semmi ez – legyintett Szabó. – Különben sem nekem tartozik köszönettel. Inkább a véletlennek. Mert ritkán fordul elő az életben, hogy aki bajban van, éppen egy miniszterhelyettessel utazik együtt… Meg aztán nem is minden miniszterhelyettes tud ultizni.”

Lám, még ultiztak is! A Szabó család politikai céljáról sokat elárul a következő jelentés (a Rádió Idegennyelvű Főosztálya készítette):

„…sokat kell foglalkoznunk az egyszerű emberek hétköznapjaival. Meg kell mutatnunk, hogyan élnek a családok, asszonyok, fiatalok, nyugdíjasok stb. Az ország belső életéről adott tájékoztatásunkkal azt a célt kell elérnünk, hogy a nálunk kialakulásban lévő szocialista életformát, a kialakulás minden nehézségével és küzdelmével együtt, nem titkolva azt sem, hogy nem minden megy simán nálunk, szimpatikusként és követendőképp mutassuk be a hallgatók számára”.

Vagy ahogyan egy remek tanulmányban – Voloncs Laura: „Rólunk szól.” A Szabó család mint a kádári Magyarország kordokumentuma – írták:

„Az interjúkból kiderül, hogy a Rádió elnöke, az 1956 májusában rehabilitált Gács László [Révai József sógora – MG] »valami újszerűt« rendelt a Dramaturgia vezetőjétől, Bozó Lászlótól, aki Liska Dénest, a József Attila Színház dramaturgját kérte fel a produkció alapjainak lefektetéséhez. Liska 1957-ben színházi emberként Lengyelországban járt, és az ott szerzett tapasztalatai, illetve a brit és a lengyel rádióban futó folytatásos rádiójátékok néhány kéziratából levont tanulságok alapján erre a műfajra esett a választása.”

S hol éljen a Szabó család? Természetesen Angyalföldön. Ismét a fenti tanulmányból idézek: „Közismert, hogy az angyalföldi lakosság és munkásság kevéssé vette ki a részét a forradalom eseményeiből, fegyveres harcok a gyárakkal teli külvárosban nem voltak. Korábban Kádár János volt a helyi pártbizottsági titkár, ezért Kádár örökös képviselői választókörzetének is nevezték Angyalföldet. 1950-ben a területet a XIII. kerülethez csatolták, és a második világháború utáni nyomortelepek helyére lakótelepeket építettek. Hagyományosan ipari jellege a Váci utat szegélyező nagyüzemekből fakadt. Nem véletlen, hogy a Szabóék otthonául szolgáló, fantázia szülte Lapály utcát épp ide, a »bezzeg kerületbe« helyezték.”

A szerző így írt a szereplőkről:

„A család tagjai ugyanúgy egy-két tulajdonság szemléletes absztrakciói, mint a commedia dell’arte figurái. Szabó bácsi, az angyalföldi Kistextil társadalmi problémák iránt érdeklődő, frissen nyugdíjazott dolgozója nem könyvből tanulta a marxizmust, hanem az életből. A saját bőrén érzékelte, hogy mi a profit és a kizsákmányolás.

A kádárizmus lelkes híve: már hajnali ötkor kimegy a felszabadulás alkalmából rendezett díszszemle főpróbájára. Szabó néni, a szókimondó proletárasszony a dramaturgiai összekötő kapocs, rajta keresztül érintkeznek a szereplők. A konfliktuskezelés mestere, ő és férje testesíti meg azokat a megfellebbezhetetlen értékeket, amelyek tiszteletben tartása az egész családra nézve kötelező.”

Ki alakítja? Az emberséges kommunista, Gobbi Hilda. A gonosz, ördögi Major Tamás ellentéte. S persze elvtársa. Bár Gobbi élete végéig barátkozik Péter Gáborral, az ÁVH rettegett vezetőjével – ez olyan, mintha egy párhuzamos univerzumban az őt ünneplő Pokorny Lia idősen összejárna az idős Herman Göringgel –, sok emberen segít, és ezért sokan elfelejtik, hogy mások – például Sólyom Ildikó – kevésbé lehetnek hálásak… S persze van abban valami fricska, hogy a leszbikus, nőfaló Gobbi alakítja a jó feleséget. Persze: egy jó asszony mindent megbocsát.

Voltak nagyjelenetei is. Bár „1956 értelemszerűen ritkán, általában csak a disszidensek vonatkozásában jelenik meg a sorozat tematikájában (Kárpáti első felesége például akkor disszidált egy kárpitossal, majd hazajött.) Kivételt képez ez alól Szabó néni lamentálása az első részek egyikében: »Istenem, istenem, mindig van valami baj. Tizenkilencben apáddal, negyvennégyben a bátyáddal, és most az ellenforradalomkor. A jóisten megsegített bennünket és a kommunisták győztek…«”.

Jó, azért szóba került máskor is ötvenhat. Ezúttal Révész Sándor írásához fordulok:
„Szabó Ica [Szabóék lánya – MG] szeretett osztályfőnökét az érettségi évében hirtelen elbocsátják. Miért bocsátanak el egy ilyen derék tanárt? Szabó bácsi nyomozni kezd, és sötét titkok nyomára jut. Kiderül, hogy Pintér tanár urat feljelentették, mert látták őt az ellenforradalom idején Csillaghegyen géppisztollyal lófrálni és államvédelmistára vadászni.

Az egész Szabó család tudja, hogy ez lehetetlen. Egy tiszteletre méltó osztályfőnök és egy ellenforradalmár briganti nem lehet egy és ugyanaz a személy. A család hosszú heteken keresztül semmi mást nem csinál, csak a Pintér-ügyben nyomoz. Nagy nehezen ki is derül az igazság. Pintér tanár úr nem elhurcolta, hanem megmentette a kék parolis ávós hadnagyot, akivel együtt látták őt, amikor »szabadságharcosnak adva ki magát kikísérte őt az ellenforradalmárok gyűrűjéből«.”

Megnyugodhatott a hallgató… Szabó Icát eredetileg László Endréné Vörösmarty Lili alakította. A rendező felesége. A halála után – ahogyan például Szabó bácsit – a színésznőt is más váltotta.

De térjünk vissza Szabó nénihez. Sokak szerint ő volt a kulcs.

„A magyarországi szocializmus sorsa akkor dőlt el, amikor Szabó néni a mindennapok világának szervező középpontja lett – írta kicsit filozofikusan Révész. – Akkor dőlt el, hogy a magyarországi szocializmus élni fog és halni fog. A megfelelő távolságra átvitt értelemben Szabó néni éltette s emésztette el a Kádár-rendszert. Nem tudta, de tette.

Amikor a Lapály utca 27/B lakói megszülettek, még senki sem tudhatta, mire születnek. Éppen egy esztendő telt el Nagy Imréék kivégzése óta, két hónappal azelőtt zárult le a Mérei- Fekete-Szél-Litván-per [vegyük azért észre, hogy csak a saját politikai táborát említi Révész – MG], a hóhérok és a vérbírák még nem végeztek az ötvenhatos restanciájukkal. Már elkezdődött az utolsó nagy társadalomfelforgató hadjárat, a szövetkezetesítés. A prominens raboknak tíz hónapjuk van még hátra a kis amnesztiáig, a prominens szabadoknak pedig két hónapjuk az írószövetség újjáalakulásáig.

A háttérben már előrehaladott tárgyalások folynak az ország visszakapcsolásáról a nemzetközi politikai életbe. Ez még az az időszak volt, amikor két szószátyár kamaszlány (ahogy az egyikük utólag elmesélte nekem) intim és bizalmas barátságban lehetett egymással úgy, hogy az egyik évekig nem tudta meg, hogy a másiknak az apját ellenforradalmárként kivégezték.

1959 nyarán a nép tömegkommunikációs sugárkezelésének még nincs más eszköze, mint a rádió. A televízió a hét négy napján összesen 13-15 órányi műsort sugároz, és nyolcvan rádióelőfizetőre jut egy tévétulajdonos (kétmillióra huszonötezer).”

Ezért volt fontos a Szabó család. Bár Vitray Tamásék a többi megbízható elvtárssal (köztük sok egykori ÁVH-s tiszttel, politikai tiszttel) elkezdték felépíteni a később mindent leuraló Magyar Televíziót, ekkor még a Rádió volt a vezénylő csillag. A teleregényes, viszonylag szofisztikált agymosás és a népnevelés kulcseszköze.

Folytatom.

Források:
Magyar Képes Újság, 1975/8. szám.
Pesti Műsor, 1957/44. szám.
Magyar Nemzet, 1952. május 21.
Esti Hírlap, 1981. május 30.
Új Könyvpiac, 2013/4. szám.
A Szabó család, 1959/1. szám.
Médiakutató, 2010/ 1. szám. Voloncs Laura: „Rólunk szól.” A Szabó család mint a kádári Magyarország kordokumentuma
Mozgó Világ, 1993/5. szám. Révész Sándor: Szabó néni átvitt értelme, avagy a lapályizmus diadala (114. oldal)

Fotó: Fortepan, ad.: Szalay Zoltán